Az egészséges ételek is hizlalnak?
Az Egyesült Királyságban az élelmiszereken kötelező feltüntetni, hogy mennyi só, zsír és cukor van a termékben. Az embereket azonban nem a tényszerű információ érdekli a jelek szerint, hanem az, hogy a gyártó “egészségesként" hirdeti a terméket.
A fogyasztói magatartást vizsgáló kutatás két részből állt: az egyik azt vizsgálta 50 résztvevő segítségével, hogy az egészségesnek kikiáltott étel mennyire tűnik laktatónak, a második kutatás lényege pedig arról szólt, hogy negyven embert kínáltak meg egy “egészséges", illetve “egészségtelen" sütivel, majd felmérték, mennyire maradtak éhesek.
Egy harmadik, független kutatás a Texasi Egyetem munkatársai jóvoltából ezzel egyidejűleg azt vizsgálta, hogy egy rövid tájékoztató film megtekintése után az adott ételről, milyen arányban rendeltek maguknak belőle a résztvevők.
Egyértelműen kiderült, hogy az “egészségesnek" nevezett ételből az emberek többet fogyasztanak, mint bármi másból, mivel szerintük az ilyen étel kevésbé laktató, kevesebb kalóriát tartalmaz, és “jót tesz a szervezetnek".
A szakemberek szerint fontos volna tájékoztatni az embereket arról, hogy a reklámszlogenek helyett inkább a számoknak higgyenek, amelyeket kötelezően fel kell tüntetni minden termék csomagolásán.
