Az anya lehet az elkövető: emberölés gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök a holtan talált csecsemő ügyében
Emberölés gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök a holtan talált sülysápi (Pest megye, Magyarország) csecsemő ügyében, őrizetbe vették a gyermek anyját - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Az eddigi adatok alapján a Pest megyei rendőrök emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a gyermek 35 éves anyja ellen - olvasható a közleményben.
A nyomozók őrizetbe vették a nőt, ellene a további eljárást szakértők bevonásával a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.
A Blikk.hu információi szerint a kislányt a nő vízbe fojtotta. A borzalmas bűncselekményt a gyerek apja vette észre, amikor este a munkából hazaérkezett. A férfi azonban már hiába hívta a mentőket, a baba életét nem lehetett megmenteni.
"Képtelen vagyok elhinni, hogy ez az apró, mindig mosolygós nő ilyen szörnyűséget követett el. Néhány napja még találkoztam vele, itt az utcában tolta a babakocsiban a kicsit. Gyönyörű gyerek volt, megdicsértem, ő pedig mondta, hogy imádja és nincs jobb dolog az anyaságnál. Úgy tudom, a párnak ő volt az egyetlen gyereke, igazán segítségük sem volt, nagyszülőket vagy rokonokat sosem láttam náluk - mondta el a Blikknek egy idősebb férfi.
A megyei rendőr-főkapitányság péntek este közölte, hogy holtan találtak egy négyhónapos gyermeket Sülysápon, egy családi házban péntek este, büntetőeljárásban vizsgálják az esetet.