2018. február 9., 11:14

Andrej Kiska megnyitotta a Szlovák Házat Phjongcshangban

PHJONGCSHANG, POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök vágta át közép-európai idő szerint hajnali 4 óra előtt a phjongcshangi téli olimpia helyszínén megnyitott Szlovák Ház szalagját.
201802091018060.kis01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Vele volt Anton Siekel, a Szlovák Olimpiai Bizottság vezetője, továbbá Pavol Hurajt, a szlovák csoport nagykövete és Raimonds Vejonis lett elnök is. Mivel a létesítmény a tenger melléki Kangnung városban van, ezért annak a polgármestere sem hiányozhatott, illetve a Koreai Köztársaság jeles ipari és kereskedelmi személyiségei is jelen voltak.

„Az olimpiai játékok a sport nagy ünnepének számítanak, amely idején az emberek közelebb kerülnek egymáshoz. Nagyon örülök annak, hogy a játékok történetében Szlovákia ezzel a Szlovák Házzal is képviselteti magát, ami elhozta ide a fantasztikus kultúránk, zenénk és egyáltalán atmoszféránk egy szeletét. Továbbá a gasztronómiánkból és természetesen a borovièkánkból is ízelítőt nyújt” – fogalmazott angol nyelvű beszédében Kiska.

A szlovák elnöke ezt követően lett kollégájával beszélgetett el, elsősorban az esti nyitóünnepségen viselendő ruházatról, mivel előzőleg ünnepi fogadást is beiktattak. Ezt követően a sajtó képviselőinek hangsúlyozta, nagyon büszke arra, hogy van egy nemzeti házunk, amellyel egyes tőlünk nagyobb országok sem rendelkeznek. „Nem csak a jó étkeinket, galuskánkat, jó borunkat és borovièkánkat mutathatjuk be, hanem főleg a valódi szívélyes szlovák vendéglátást is. Akikkel találkoztam, mindnyájan nagyra értékelték, hogy itt van Szlovákia egy része” – tette hozzá Kiska.

Az államfő február 14-ig tartózkodik majd az olimpia helyszínén, s mint mondta, hazautazása előtt szeretne szlovák sportolókat látni a dobogón, illetve annak legfelső fokán. Hozzátette, mivel a lánya éveken át műlesiklásban versenyzett, külön öröm számára, hogy vele együtt szurkolhat majd a hazai síelőknek. Továbbá a jégkorongózóink első mérkőzését is megtekinti, akiket tegnap az öltözőjükben buzdított, s elbeszélgetett velük.

Lajèák fáklyavivő lett

Miroslav Lajèák külügyminisztert, az ENSZ Közgyűlése elnökét az a megtiszteltetés érte, hogy a téli olimpiai játékok előtt hozzávetőleg 200 méteren át vihette a fáklyát, amit Phjongcshangban Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől vett át, majd azt egy fiatal hazai sportolólánynak adta át. Saját bevallása szerint mindezt hatalmas élménynek és nagy sportbarátként nagy megtiszteltetésnek tekinti.

201802091018060.kis01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.