2017. november 20., 12:08

Amerikai állampolgárként született meg az államfő unokája

SAN FRANCISCO, POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök fiának, Andrejnek és fia feleségének, Irmának fia született, aki szintén az Andrej nevet kapta. A családban így ő már az Andrejek negyedik nemzedéke. Az államfő unokája kettős állampolgár, mivel az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában látta meg a napvilágot, így a szlovák mellett amerikai állampolgársággal is rendelkezik.
201711200844340.KISKAUNOKA_1-2.jpg

A Nový Èas napilap közlése szerint Andrej KIska államfő egyelőre még nem látta a múlt hétvégén született unokáját. Fia Andrej ugyanis feleségével, Irmával a nyáron átköltözött az Egyesült Államok nyugati partjára, Kaliforniába. „A fiatalok augusztus óta San Franciscóban élnek, ahol a fiam a startupokkal foglalkozik. Ezért született ott a kis unoka. Nagyon bánt, hogy nem lehettem ott a születésénél, de Natália pénteken repült oda és szombaton már világra is jött az unoka. Csak két napig maradtak a szülészeten. Én is utánuk igyekszem“ – mondta el Mária Kisková, az elnök volt felesége.

Kiska lánya, Natália elsősorban munka miatt utazott ki San Franciscóba, ami egybeesett az unoka várt születésével. Az újszülött szüleit követően így ő volt a következő a sorban, aki az elnöki családból a kis Andrejt láthatta.

Kiska büszke nagyapaként elmondta, hogy a családban immár negyedik Andrej született, s a maga 4,2 kilogrammjával igazi óriás.

„A kicsi és az anyuka is teljesen rendben vannak. Már nagyon várom a pillanatot, amikor mi Andrejek, mind a négyen találkozunk. Szorítunk érte, hogy boldog ember nőjön belőle“ – írta az államfő, aki azonban azzal nem dicsekedett el, hogy az Egyesült Államok törvényei értelmében unokájának jár az ország állampolgársága. Az elnöki család legifjabb sarja így kettős állampolgárrá lett. „A gyermek az édesanyja révén szlovák állampolgárságot szerez“ – magyarázta el Andrea Dobiášová, a belügyminisztérium munkatársa.

Megosztás