Amalfi – a természet csodája
Nápoly környéke számtalan lehetőséget és érdekességet kínál a látogatóknak. A kihagyhatatlan úti célok közé tartozik Pompeji, a Vezúv, hajókirándulásokkal a közeli Capri és Ischia szigetek meglátogatása. Egyedülálló, és valóban meghökkentő természeti szépségekkel viszont az Amalfi-parton találkoztunk.
Az Amalfi-partot az UNESCO 1997-ben felvette világörökségi listájára a mediterrán táj kiemelkedő kulturális és természeti értékei miatt.
Bár a part Nápolytól körülbelül 70 km-re fekszik, busszal az út csaknem két órát tartott. Ide ugyanis kacskaringós szerpentineken lehet eljutni, más autóút, vagy netán autópálya nincs. Már maga a buszozás is nagy élmény volt. A hihetetlenül kanyargós, helyenként nagyon keskeny szerpentineken időnként úgy éreztük magunkat, mint a hullámvasúton, meredek emelkedők után lefelé ereszkedett a buszunk. Őszintén csodáltuk sofőrünk ügyességét. Akkor és ott értettem meg, miért látni errefelé annyi kis autót, a nagy járgányokkal ugyanis nagyon nehéz lenne közlekedni.
Amalfi előtt az első jelentős település a csodálatos tengerparton Positano. Még mielőtt leereszkedtünk volna a szűk tengerparton fekvő városkába, buszunk megállt a település fölötti kilátónál, ahonnan pazar látvány tárult elénk: meredek domboldalon mesés, színes házak, a másik oldalon a csodálatosan kék tenger.
Positano egy meredek szurdokvölgyben fekszik, ahonnan a tengerpart könnyen megközelíthető. Az 1950-es évektől kezdte el nagy számban vonzani a turistákat, különösen az után, hogy 1953 májusában megjelent John Steinbeck esszéje. „Positano mélyre hatol” – írta Steinbeck. „Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.” A magyar festők közül Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly dolgoztak a városkában, de Csontváry-Kosztka Tivadar is imádta ezt a környéket, ahol több neves alkotása született.
Positano fő bevételi forrása a turizmus, és így van ez az egész partvidéken, amely Amalfi városáról kapta nevét. Elbúcsúzva Positanótól visszaültünk a buszba, újabb szerpentinek és hajtűkanyarok után teljes szépségében tárult elénk a partvidék központja, Amalfi.
A legendák szerint a város Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el.
A várost valószínűleg Nagy Konstantin császár katonái alapították 320 körül. A középkorban az Amalfi Köztársaság fővárosa volt, és egyben az egyik legfontosabb földközi-tengeri kikötő, Salerno vetélytársa. A nagy hajózási tapasztalataiknak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitanát, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták. Kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiokheiában és Jeruzsálemben. Ez utóbbi helyen, az általuk 1048-ban alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét.
Az Amalfi Köztársaság 1135-ös bukásával megkezdődött a hanyatlás korszaka, amelynek a szerencse vetett véget. 1807-ben Napóleont annyira elvarázsolta a szépsége, hogy elrendelte, építsenek utat Amalfi és Nápoly között. Ezáltal a part könnyen elérhetővé és gyorsan ismertté vált az európai művészek, illetve tudósok körében is. 1861-ben a város a Nápolyi Királysággal együtt az Olasz Királyság része lett.
Amalfi hangulatát meghatározza a csodálatos természeti környezete, a város szűk, kanyargós, meredek utcái, a sziklák és a fehér sziklafalak, valamint a buja déli növényzet. A 1315 méter magas Monte Cerreto lábánál fekvő vidék szépsége számos művészt megihletett.
A tengerpart és a csodás táj mellett több építészeti látványossággal is büszkélkedhet a város. Amalfi fő nevezetessége a Piazza Duomon, a város szívében álló impozáns Szent András-katedrális, amely a 13. században épült, de 9. századi részeket is tartalmaz. A székesegyház épületegyütteséhez tartozik még egy 9. században épített templom, valamint kolostor, kripta, harangtorony és lépcsősor. Szent András apostol földi maradványait 1208-ban helyezték el a dóm alatti kriptában.
A város főterének (Piazza del Duomo) oldalán található a Szent András-díszkút (Sant'Andrea), amely 1760-ban épült barokk stílusban. Kezdetben a katedrálissal szemben állt, később azonban áthelyezték mai helyére. A kút talapzatát a helyiek mindig friss virággal díszítik, így köszönve meg védőszentjüknek, hogy 1544-ben megmentette a várost a szaracén kalózok fosztogatásától. A legendák szerint, amikor a lakosok meglátták a közeledő szaracén hajókat, imádkozni kezdtek Szent Andráshoz, aki megkönyörült rajtuk. Hatalmas vihart támasztott a tengeren, visszavonulásra késztetve a kalózokat, akiket a hírhedt Hayreddin Barbarossa, azaz Rőtszakállú vezetett.
A győzelemről minden évben Szent András napján, június 27-én emlékeznek meg fesztiváli hangulatban. Ilyenkor a szent két és fél méter magas, ezüstből készült szobrát kihozzák a katedrálisból és a tengerpartra viszik, ahol ünnepi misével tisztelegnek előtte.
A Szent András-katedrális tehát kihagyhatatlan látnivaló minden turista számára. A főtérről ide vezető sok-sok lépcső ugyan igénybe vette erőnlétünket, de a látvány megérte a fáradságot… Amalfi központja annyira kicsi, hogy alig egy óra alatt be lehet járni, egyedüli gondot a turisták hada jelenti. A szűk utcákon nehéz úgy közlekedni, hogy valakibe ne ütközzünk bele. Már a hazaiak sem örülnek úgy istenigazából a tömegnek, de hát ez az ára az évről évre növekvő turistaforgalomnak és vele együtt a bevételnek. És Amalfi a legvonzóbb úti célok közé tartozik Olaszországban, pontosabban Kampania tartományban.
Ha már itt jár az ember, illik megkóstolni a helyi finomságot, a citromból készített Limoncellót, a számunkra talán fura ízű, de nagyon finom citromlikőrt. A környéken elképesztő mennyiségben terem a citrom, mely állítólag ízében és formájában is más mint az ország egyéb vidékein termesztett gyümölcs. Az igazi Limoncello csak ebben a régióban, az itteni citromból készül – hallottuk a helyiektől…
A tengerparti sétányon, azaz a Corso Repubblica Marinán érdemes megtekinteni a városházát (Palazzo del Municipio), illetve a sétány végén a Piazza Flavio Giola tértől nyugatra Európa egyik legrégebbi hajógyárának maradványait.
A Piazza Flavio Gioia téren áll a névadó, Flavio Gioia bronzszobra. 1302-ben született a városban, és nevéhez fűződik az iránytű második felfedezése. Az iránytűt tulajdonképpen a 7. században a kínai utazók fedezték fel, akik aztán továbbadták tudásukat az araboknak. Mivel Amalfi kereskedői szoros kapcsolatban álltak az arab világgal, így ők az elsők között voltak a nyugati világban, akik az eszközt használhatták utazásaik során.
A város nyugati részén megcsodáltuk a kapucinusok kolostorát (Convento dei Capuccini), amelyet 1212-ben alapítottak a ciszterciek, s csak később került a kapucinusok tulajdonába. Ma a város híres szállodája működik benne, amely a 19. és a 20. század fordulóján az európai művészek és nemesség egyik kedvenc találkozóhelye volt.
Amalfi északi részén, a Chiarito által kialakított szurdokvölgyben található a Valle dei Mulini, azaz a Malmok völgye, amelynek érdekessége két, napjainkban is működő papírmalom: a Cavaliere és az Amatruda. Amalfi virágkorában tizenhat malom működött itt és a 19. századig ezek látták el a Nápolyi Királyságot papírral.
Amalfi három múzeumának egyike, a Museo Civico a város történetét mutatja be. Legértékesebb kincsei a Tabula Amalphitana eredeti példánya és Domenico Morelli néhány festménye.
A Museo Della Carta a papírkészítés történetét és módszereit eleveníti fel, de érdemes megnézni az iránytű második feltalálójának egykori házában, a tudós életét bemutató kiállítást is.
Megjelent a Magyar7 2023/37.számában.
