2017. július 8., 09:52

Államfői örömök – Megszületett Kiska ötödik gyermeke

POZSONY. Fia született Andrej Kiska köztársasági elnöknek és feleségének. A Kiska család legifjabb sarja, aki az államfő immár ötödik gyermeke, a Martin nevet kapta szüleitől. Az elnöki házaspár kisgyermeke pénteken röviddel 19:00 óra előtt, a poprádi kórházban 49 centiméterrel és 3160 grammal jött a világra.
201707080917020.KISKA_1-2.jpg

Amint arról beszámoltak, Andrej Kiska köztársasági elnök felesége és kisgyermeke is jól vannak, s az egész család felhőtlenül boldog.

„Igaz, hogy az orra kicsit az enyémre hajaz, ami nem éppen nagy előny, de nagyon kívánom, hogy boldog emberré cseperedjen, hogy egy jó országban éljen, de főként, hogy boldog legyen“ – nyilatkozta Andrej Kiska államfő a média képviselőinek.

Ez az első alkalom, hogy egy szlovák köztársasági elnöknek, mint az állam legfelsőbb közjogi méltóságának, még hivatali ideje alatt született gyermeke.

Amint az a fentebb már leírtakból kiderült, a kis Martin Andrej Kiska ötödik gyermeke. Az államfőnek Andrej és Natália személyében két, még az előző házasságából származó felnőtt gyermeke is van. Második felesége, Martina Kisková egy leánygyermeket, Veronikát, illetve egy fiút, Viktor szült már neki.

Megosztás