2011. szeptember 1., 10:17

Alkotmányünnep Szlovákiában

POZSONY. Idén elmaradnak a nagy ceremóniák az alkotmány elfogadásának 19. évfordulóján. Robert Fico, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke mintegy 30-fős társaság kíséretében virágcsokrot helyezett el Svätopluk várudrvaron álló szobránál, s az alkotmánnyal kapcsolatos okos szavakat hiányolta, szidva azokat, akik most hatalmon vannak.
Közülük látványosabban a kormány és a kormányfő ünnepel. Megnyitotta székházát a nagyközönség előtt. A történelmi érseki palota termeit és a kápolnáját nézhetik meg a látogatók és a Lippay-kertben sétálhatnak. A miniszterek autogramot osztogatnak majd, lesz kultúrműsor is. Egész nap muzsikál majd a hadsereg zenekara, a Swing Young Jazz Generation, levetítik az érdeklődőknek a Papífejek című filmet a sajtóteremben, ahol fotókiállítás is várja az érdeklődőket.

A palota parkjában történelmi harci játékokban is kipróbálhatják magukat, vívhatnak, célba lőhetnek, sólymot is röptethetnek, kosztümöket ölthetnek, és régi kocsikon utazhatnak. A népi mesterségek bemutatóján a régi technikákat ismerhetik meg.

A köztársasági elnök honlapján köszönti az ünnepet. Emlékezik a nem könnyű kezdetekre, arra, hogyan született meg a modern Szlovák Köztársaság önállóságát megalapozó alaptörvény. Ma is örül annak, hogy az alkotmány előbb volt készen, mint ahogy a szuverén Szlovákiát kikiáltották, és hogy lényeges változást a 19 év során nem kellett végrehajtani benne. Ivan Gašparoviè szerint a szlovák alkotmány egyszerre nemzeti és polgári, megfogalmazza az alapértékeket, az állam identitását, annak berendezkedését. Az államfő kiemelte: francia szakértők is megvizsgálták, és rendkívül jónak tartották

A parlament elnöke, Richard Sulík rövid összefoglalóban emlékezik az alkotmány megszületésére, az elfogadása körüli viharos vitákra, a hozzá benyújtott 400 módosító javaslatra. Leírja honlapján, hogy az alkotmány eredetijét a parlament épületében őrzik, gyönyörű fa és borjúbőr kötésű, kézzel írott könyvként. A páncélszekrényből csak a legfőnn közjogi méltóságok eskütételekor kerül elő. Idén november 17-én, a parlament nyílt napján láthatja majd a nagyközönség, amely előtt a történelmi vármegyeház – a volt parlament – üléstermét is megnyitják, ahol az alkotmány jóváhagyására sor került.
Megosztás