2026. június 16., 19:14

Akár a 600 millió dollárt is elérhetik Donald Trump új báltermének építési költségei

Akár a 600 millió dollárt is elérheti a Donald Trump amerikai elnök megrendelésére a Fehér Házban épülő bálterem összköltsége, amelynek a felét - az elnök korábbi ígéretével szemben - közpénzből fedezik majd - írta kedden a Washington Post című amerikai napilap.

Hogyan tovább?
Itt lesz a bálterem
Fotó: The White House

A lap birtokába jutott dokumentumok szerint a Clark Construction kivitelező vállalat március elején 600 millió dollárra becsülte az építési költségeket, ami jóval több annál, mint amennyiről a kormány képviselői eddig nyilvánosan beszéltek. Az iratokból az is kiderül, már a kezdetektől az volt az elképzelés, hogy a projekt megvalósításához jelentős mértékben támaszkodnak majd adófizetői hozzájárulásokra is.

A hivatalos kommunikáció szerint a Fehér Ház új báltermének költségeit magánadományokból finanszírozzák. Az eredetileg tervezett büdzsé viszont 200 millióról máris 400 millióra emelkedett.

Donald Trump tavaly októberben jelentette be, hogy megkezdődtek a munkálatok a Fehér Ház területén az "új, nagy és gyönyörű bálterem" megépítésére. Akkor az új terem építési költségeit még 250 millió dollárra becsülték.

Egyre drágább
Donald Trump: Szeretem a nagy báltermet
Fotó:  YouTube
A terem a tervek szerint több mint nyolcezer négyzetméter alapterületű lesz, és akár ezer vendéget is tudnak ott fogadni, külföldi állam- és kormányfők tiszteletére rendezett nagy vacsorák és más jelentős események helyszínéül fog szolgálni - emelte ki akkor az elnök, hozzátéve, hogy az új rész teljes egészében magánforrásokból, elsősorban "nagylelkű hazafiaktól és kiváló vállalatoktól" származó pénzből fog megépülni.

A Washington Post érdeklődésére a Fehér Ház ismételten megerősítette, hogy a "400 millió dolláros projekt finanszírozását Trump elnök és több nagylelkű amerikai hazafi" állja.

A bálterem építését bíróságon támadta meg a történelmi műemlékek védelme felett őrködő nonprofit szervezet (NTHP). A kormányzat viszont nemzetbiztonsági szempontból szükségszerűségnek tartja az építkezést, és a kivitelezést akadályozó per megszüntetésére szólította fel a bírósági eljárás kezdeményezőit azután, hogy egy fegyveres férfi április végén támadást kísérelt meg a fehér házi tudósítók díszvacsorájának helyszínéül szolgáló szállodában.

Megosztás
Címkék