A virágtalan növények legkiválóbb magyarországi tudósa
A régebbi florisztikai és növénytani munkákban azokat a növényeket nevezték virágtalanoknak, amelyek szaporítószervei általában spórák voltak és nem fejlődött ki rajtuk virágnak nevezhető szerv. A baktériumoktól a harasztokig ide soroltak minden egy- és többsejtű, valamint telepes növényt, a gombákat is beleértve, amelyeket újabban az élővilág önálló csoportjaként tartanak számon a növények és az állatok mellett.
A magyarországi virágtalan növények rendszeres kutatását egy késmárki születésű, magyarrá lett botanikus, Hazslinszky Frigyes Ákos kezdte. 1818. január 6-án született, evangélikus családjában otthon németül beszéltek, így csak elemi iskolás korában kezdett el magyarul tanulni. Még nem járt iskolába, amikor a kezébe került egy képeskönyv tele növények és állatok rajzaival. Ő ezeket ügyesen lemásolta, sőt az állatokat agyagból és nedves papírból meg is mintázta. A képek alatti szövegek alapján megtanult olvasni is, így mire beült az iskolapadba, már olvasott és több mint 100 saját képe volt. De nemcsak a könyvben szerepelő képek segítségével ismerkedett a környező élővilággal, hanem nagyobb kirándulásokon a Késmárkot övező hegyek és erdők természeti szépségeivel is. Fiatalabb testvérét, Tamást is ő tanította meg írni és olvasni, sőt a magyar nyelvre is egy Robinson Crusoe-ról szóló könyv magyar fordítása segítségével.
Középiskolai tanulmányait a késmárki főgimnáziumban végezte, majd ugyanitt teológiát és filozófiát is tanult. 1838–1839-ben a sárospataki református kollégium következett: itt jogot hallgatott. Ezt követően három évig (1839–1841 között) helyettes tanárként működött Késmárkon, 1841 nyarán gyalogosan országjárásra indult és egészen az Adriai-tenger partján fekvő Fiuméig jutott. Az út során elsősorban a növényeket tanulmányozta. 1842-ben a debreceni református kollégiumban nevelői állást kapott, közben növénytant és kémiát is tanult. 1845–1846-ban a bécsi műszaki egyetem hallgatójaként tovább bővítette botanikai ismereteit és emellett a geológia, a paleontológia, az ásványtan és a fizika rejtelmeiben is elmerült.
1846 februárjában visszatért a Felvidékre és 1893-ig az eperjesi kollégium természetrajz-matematika tanáraként, majd rektoraként és igazgatójaként tevékenykedett. Ezt a munkáját hosszan lehetne ecsetelni. Különösen az első két évtizedben sok zavaró tényező nehezítette. A legnagyobb természetesen az állandó pénzhiány: a tanárok fizetésének csak egy részét fedezte az egyház, amit a diákok által befizetett tandíjak 1/12-e egészített ki, és ebből már viszonylag tisztességesen élhettek – volna, de közbejött az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, majd a bécsi udvar önkényeskedése és az iskola megszűnésének a réme is. A kollégium állandósult pénzzavarát időnként egy-egy adomány enyhítette és csak 1867 táján sikerült Hazslinszkynek, aki a kollégium pénztárnoka is volt, a költségvetést egyenesbe hozni. Mint a természetrajz tanára saját gyűjtéseit ajánlotta fel a kollégium szertára számára, ezzel is segíteni igyekezve az oktatás színvonalának emelését. Tanítványaival gyakran járt kirándulni a környékre, és ezeken az utakon is a gyakorlati ismereteket bővítette. Szigorú, de ennek ellenére közkedvelt tanár volt, akire a kollégium azért is büszke lehetett, mert tudósként terjesztette az intézmény jó hírét.
Hogy sok hivatali elfoglaltsága mellett mikor jutott ideje a kutatásra és a megfigyelések publikálására, az talány. Kezdetben német nyelvű folyóiratokban számolt be eredményeiről, később már a magyarországi tudományos lapokban közölte cikkeit. Az 1850-es és 1860-as években az egyes tájegységek és megyék flórájáról készített összefoglalókat. 1864-ben, Kassán jelent meg Éjszaki Magyarhon viránya c. monográfiája, ebben még a virágos növényeket is számba vette, ezt követően azonban érdeklődése elsősorban az alacsonyabb rendű – virágtalan – növények felé fordult. Magyarországon elsőként használt mikroszkópot a moszatok, a gombák és más növények megfigyelésére. Sok figyelmet szentelt a moszatoknak, a zuzmóknak és a moháknak, de életműve – ha lehet így fogalmazni – a mikológia területén csúcsosodott ki. A mikroszkopikus gombáktól egészen a kalapos gombákig sok gombanemzetséggel foglalkozott, ezeknek nemcsak a leírását adta, hanem ökológiai szerepükről is értekezett. Őslénytani, rendszertani és nevezéktani kérdésekről is cikkezett.
Munkásságára Magyarországon és külföldön is felfigyeltek. Az MTA 1863-ban levelező, 1872-ben rendes tagjává fogadta. Számos külföldi társulat és társaság is tagsággal tisztelte meg. Egy zuzmónemzetség, több ősnövény és ősállat viseli a nevét. Nemcsak az Eperjesi Kollégiumnak kölcsönadott preparátumai, préselt növényei, hanem a hagyatékában maradt egyéb növényi gyűjtések is ma Magyar Nemzeti Múzeum és a budapesti ELTE növényrendszertani tanszékének féltve őrzött darabjai. Mivel nem a tudományegyetemen tanított, közvetlenül nem nevelt botanikusokat, de könyvei és tanulmányai révén mégis nagy hatással volt a 19. századi magyar botanika fejlődésére. 1896. november 18-án hunyt el Eperjesen. Öt fia és egy lánya volt. Az egyik unokája, Hazslinszky Bertalan (1902–1966) biológusként ugyancsak a botanikára szakosodott, élete utolsó két évtizedében a mézek virágportartalmával és a méhlegelők vizsgálatával foglalkozott.
