A Vezúv lábánál – Pompeji pusztulása
Itália rendkívül sűrűn lakott területén, a Nápolyi-öbölben, a Vezúv lábánál járunk. Bár a tűzhányó 1944 óta alszik, komoly veszélyforrás, mert közvetlen közelében több mint 3 millió ember él. Igazából azonban itt senkit sem foglalkoztat egy újabb kitörés lehetősége.
A Vezúv máig legjelentősebb pusztítása Kr. u. 79-ben történt, a romok feltárásához azonban csak 1700 évvel később fogtak hozzá. Mára a terület kétharmadát sikerült feltárni, aminek látványa naponta több ezer látogatót vonz.
Az egykori város lávakiszögellésre épült, 40 méterrel a tenger szintje fölött. Kiterjedése 66 hektár volt, ami mintegy 132 focipályának felel meg. A várost valószínűleg az oszkok alapították, majd a görögök és az etruszkok lakták, végül a rómaiak telepítették be, virágkorában 20 ezer ember lakta. A Sarno folyónak köszönhetően Pompeji lakóinak megélhetését a folyami, illetve a tengeri hajózás és kereskedelem biztosította.
Kr. u. 62-ben erős földrengés rázta meg a területet, mintegy előre jelezve a 79. október 24-én bekövetkező tragédiát. A tűzhányó mintegy húsz kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmelékeket, és égzengés kíséretében felrobbant a Vezúv csúcsa.
Vulkanikus gázok, kőzetek, láva és lapilli kő (habkő) árasztotta el a várost, rövid időn belül mintegy 7-8 méter takaróréteg fedte a házakat, utcákat. Akik menekülni próbáltak, azok a felszabadult kén-dioxid-gáztól fulladtak meg; akik otthonukban maradtak, őket a takaróréteg súlya alatt megroppanó tetőgerenda ütötte agyon.
Az első pompeji leletekre 1592-ben bukkantak, de az ásatásokat hivatalosan csak 1748 áprilisában kezdték meg. A munkálatok végül 1863-ban kaptak lendületet, amikor Giuseppe Fiorelli kapott megbízást. Neki köszönhető az ún. gipszöntési technika, amelynek segítségével képesek voltak az emberi életek utolsó pillanatait rekonstruálni.
Fiorelli osztotta fel a várost negyedekre és épülettömbökre, ő számozta meg a bejáratokat is. 2020-ra a város közel kétharmadát már kiásták. Ekkor az intenzív feltárásokat leállították. Az eddig megtalált legértékesebb leleteket a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban, illetve a helyben kialakított bemutatóhelyen őrzik.
2023 márciusában a még feltáratlan területekre birkanyájat telepítettek, hogy a romokat így óvják meg a növényzet okozta eróziótól.
A Vénusznak szentelt, fallal körülvett ókori Pompejit öt főutca szeli át, fő kapuja a Porta Marina. A településnek volt amfiteátruma, gladiátorkaszárnyája, nagyszínházában pedig nyáron görög drámákat mutattak be, amelyeket egyszerre 5000 ember követhette figyelemmel. Az ezer személy befogadására alkalmas kisszínházban zenés előadásokat, illetve felolvasásokat tartottak.
A város útjai párhuzamosak, illetve merőlegesek egymásra, az egész település elrendezése sakktáblára emlékeztetett. Mivel csatornarendszerük nem volt, ezért a szennyvizet az utakra engedték. Hogy ne kelljen belelépniük, nagy méretű kövek biztosították az átkelést az egyik oldalról a másikra.
A házak kétszintesek voltak, amelyeken nem ritkán megtalálhatók az egykori tulajdonos mesterségére utaló nyomok. A város lakói zöldséget, gyümölcsöt, húst, halat fogyasztottak, a feltárt freskók legalábbis erről árulkodnak. Ismerték a fermentált halból készült garum szószt, ezzel locsolták meg ételeiket. A város területén összesen 89 önkiszolgáló étterem működött, és az alsóbb osztályokból sokan a meleg ételt kínáló thermopoliumba jártak étkezni, mert a házak túlnyomó többségében nem volt konyha. A víz biztosítása Augustus császár uralkodásáig gondot okozott, csak 5 ivókút működött, mégpedig az útkereszteződésekben. A ciszternákban összegyűjtötték az esővizet, majd ülepítették. Idővel megépítették a vízvezetéket is, ólomcsöveken érkezett a víz, csakhogy az ólom sok esetben mérgezést okozott.
A házakban pici, gyéren megvilágított hálófülkék voltak. A nyári ebédlő negyedik oldala mindig nyitott volt és a kertre nézett. Az utcától tolóajtókkal zárták el házaikat az emberek. Ha megnézzük egy-egy ház maradványait, rögtön feltűnik, mennyire apró helyiségekben éltek. Nos, az ókori város lakói nem voltak magasabbak 160 cm-nél, és mindössze 40-42 évet éltek. Saját pénzüket sesterciusnak nevezték, míg az aprópénz az as volt. Egy sestercius értéke ma mintegy 6 eurónak felelne meg.
A holttesteket elégették, a hamvakat a társadalmi hierarchia szerint kriptákban helyezték el.
Pompejinek csak egyetlen görbe utcája volt, ami egyenesen a bordélyházakhoz, azaz a Lupanaréhoz vezetett. Ezek az ide érkező kereskedők hivatalos örömházaiként szolgáltak. A cellák ajtaján az adott prostituált „specialitásait” ábrázoló jelenetek maradtak fenn. A környező házak falain ma is látható 120 „értékelés” a kapott szolgáltatás minőségéről.
A fórum szó jelentése főtér. Itt pulzál a város szíve, ahol a legfontosabb középületek maradványait találjuk. A 32 m széles és 142 m hosszú, négyszög alakú teret három oldalról árkádok határolták. Olyan építészeti egységről van szó, amely a városi közösség legkülönfélébb igényeihez igazodott. Itt állt egykor Jupiter temploma, illetve a bazilika, háttérben a Vezúvval. A bazilika megnevezés a kereszténység megjelenése előtt a bíróság épületére utalt.
Pompeji egyik leginkább ép állapotban fennmaradt gazdag polgárháza, lenyűgöző freskókkal és kerttel, a Vettii-ház. A Szökevények Kertjében 13 áldozat gipszöntvénye látható, akik a kitörés elől próbáltak elmenekülni.
A Faun háza pedig az egyik legnagyobb és legimpozánsabb lakóház Pompejiben.
Ha mindent láttunk az egykori város területén, ne hagyjuk ki a nemrég megnyílt Antiquariumot sem, amely a Vezúv kitörése előtti várostörténetet tárja a látogató elé.
Megjelent a Magyar7 2026/25.számában.
