2022. április 25., 11:45

A Twitter tárgyalásokat kezdett Muskkal

A  Twitter Inc. tárgyalásokat kezdett Elon Musk amerikai milliárdossal, aki tíz napja ajánlatot tett a cég megvásárlására, és a The Wall Street Journal szerint akár már a héten megköthetik az üzletet.

Elon Musk
Fotó: TASR/AP

A The Wall Street Journal (WSJ) úgy tudja, hogy Elon Musk és a Twitter vezetői vasárnap megbeszélést folytattak,

és több területen máris sikerült előrehaladást elérni.

A lapnak nyilatkozó források ugyanakkor hangsúlyozták, hogy még mindig nem biztos az üzlet létrejötte.
Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására, részvényenként 54,2 dolláros áron, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget.

Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az

ajánlat a legjobb és az utolsó, és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget.

A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen.

A Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten azt nyilatkozta, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal.

A WSJ forrásai szerint pénteken Musk zártkörű találkozót tartott több Twitter részvényessel. A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot a szólásszabadság platformjává kívánja tenni szerte a világon.

A Twitter április 28-án teszi közzé negyedéves pénzügyi adatait, és várhatóan addigra vagy hamarabb megszületik a döntés a Musk-ügyletről.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.