2019. szeptember 26., 19:47

Akad rosszabb a DAC Mangalacijánál! Ezek a történelem legbénább kabalái

Kevesen hagyták szó nélkül, hogy a DAC a mai nap folyamán bejelentette, még júniusban meghirdetett kabalafigura-készítő versenyének győztese egy Mangalaci névre hallgató malac (pardon, mangalica) lett. A reakciók igen vegyesek voltak. A bemutatkozás után pár órával értetlenkedő fejcsóválástól a hangos anyázásig terjedő skála minden pontján találni sárga-kék drukkereket. Ezzel az összeállítással nekik szeretnénk vigaszt nyújtani.

boldog gyárfás
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: mob.hu

A szurkolók felháborodása érthető. A kétségtelenül jó szándékú ötlet 10 éves kor alatt még akár jópofa is lehetne, a szóviccet pedig ki ne értékelné?! Őszintén kétségbe vonható azonban, hogy a szerdahelyiek iránt egyébként sem baráti érzelmeket tápláló szlovák klubok közül bármelyik is kihagyná a ziccert, hogy gúnyt űzzön szegény Lacikából. Emiatt nem is lehet kárhoztatni őket. Látva a szurkolók ellenállását, a harcias disznó valószínűleg nem mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, s alighanem ez jobb is így.

Hagyjuk is Mangalacit megpihenni a halva született ötletek mezején.

Az alábbiakban inkább olyan kabalákat mutatunk be, amelyekhez képest a DAC mangalicája maga a marketingzsenialitás, valahol az Old Spice-ot reklámozó fekete srác és a Sport szeletes raszta között. Íme minden idők legelbaltázottabb kabalái.

Stanford Egyetem

Micsoda??? - kérdezhették joggal az egyetem amerikai futball csapatának szurkolói, amikor a félidei showműsorban először megpillantották csapatuk új kabaláját: egy fát. Eredetileg az egyetem fúvószenekarának kabalájaként számítottak rá, de a szurkolók végül annyira megkedvelték a ronda, de szerethető karaktert, hogy maradhatott. Az elmúlt évtizedekben a tűlevelű figurának barátai is lettek, hol egy nyárfával, hol egy juharral kiegészülve teszi közröhej tárgyává szegény stanford-i focistákat.

Fotó:  qualitylogoproducts.com

Barcelonai olimpia

Nekünk, magyaroknak a barcelonai világjátékok Egerszegi Krisztina három aranyérméről, Kovács Anti elképesztő meneteléséről, meg esetleg Freddie Mercury daláról lehetnek emlékezetesek. Hála Istennek a kollektív emlékezetből mára egyre inkább kikopik az olimpia hivatalos kabalája, Cobi, a juhászkutyának szánt izé. Hivatalosan egy Picasso szellemében megalkotott, kubista katalán juhászkutyának szánták, a gyakorlatban azonban ez lett belőle:

Fotó:  PopIcon

 Kár is több szót fecsérelni rá!

Arsenal

A mangalicához hasonlóan cuki, de érthetetlen választás jellemzi Anglia legszerethetőbb (és leglúzerebb) klubját, a londoni Arsenalt. Az Ágyúsoknak is nevezett csapat címerében, nem fogják kitalálni, egy ágyút látunk. Hogy miért lett a klub pályaszéli kabalája mégis egy zöld dinoszaurusz, érthetetlen. Az már csak hab a tortán, hogy a dinót Gunnersaurusra, azaz Ágyú(s)saurusra sikerült elkeresztelni. Szívből gratulálunk!

Fotó:  goal.com

RB Leipzig

A legtöbb futballrajongónak, azaz kábé mindenkinek, aki nem a Lipcsének szurkol, furcsa lehet, hogy egy szponzor szőröstül-bőröstül felvásárol, átnevez, és megszáll egy sportklubot. A Red Bull előbb a Salzburgot, majd a Lipcsét is bekebelezte, ráadásul a lónyálgyártó óriás nem átallott még kabalát is csinálni a vörös bikából. A kérdés csak az, miért kellett neki olyan arcot kreálniuk, mintha szegény állat permanensen be lenne állva.

Fotó:  beinsports.com

Orlando Magic

Az NBA-s kosárcsapat hivatalos kabalája ugyan nem néz ki úgy, mintha bedrogozták volna, de hogy tervezői minden bizonnyal kábítószeres befolyásoltság alatt álltak alkotásakor, arra mérget vennénk. Hogyan lehetne másképp megmagyarázni ezt:

Fotó:  http://sportmascots.com

Nem is szeretnénk semmit kiemelni szegény sárkány felszereléséből. Ez úgy csodálatos, ahogy van!

Scottsdale Community College

Egy stílusos kabala egyszerre jópofa és tiszteletet parancsoló. Aztán vannak olyanok, amelyek csak jópofák (Mangalaci egyébként ilyen), vagy ha már nem, legalább némileg méltóságteljesek. Artúrnak, az articsókának sikerül mindkettőt elhibáznia. Had ne írjuk le, szerintünk mire hasonlít leginkább...

Fotó:  www.gannett-cdn.com

Végére mi mást hagyhattunk volna, mint minden "csúnyakabala-verseny" címzetes bajnokát, a jelmeztervezők és marketingesek rémálmát: Bol-Dogot.

Már a névben szereplő szójátékért is járna a koki, de hogy a marketingesektől a felsővezetőkön át Gyárfás Tamásig senkinek nem tűnt fel, hogy Bol-Dog mennyire hihetetlenül ronda, az valami egészen elképesztő.

Fotó:  mob.hu

A 2017-es vizes vébére szánt kabalafigurát végül elsöpörte a népharag, de Bol-Dog semmibe bámuló, mélyfekete szemei azóta is kísértik a magyar sportrajongókat. Apropó, önöknek is feltűnt, hogy Bol-Dog bukásakor kezdődött Gyárfás Tamás börtönnel fenyegető lejtmenete? Nem lehet véletlen...

A végére engedjenek meg egy extra csemegét. Kommentár nélkül bemutatnánk az angol West Bromwich Albion focicsapat kabaláját, a Bojlermant!

boldog gyárfás
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.