2013. február 28., 09:21

A tavalyinál rosszabb az utak állaga

POZSONY. Az idei kemény tél is közrejátszik abban, hogy katasztrofális állapotban vannak a hazai utak. A biztosítók az úthibák miatti kárigények számának jelentős mértékű, 30-50 százalékos emelkedését tapasztalták. Nem ritkák a tönkrement abroncsok és felnik, illetve a kátyúk kikerülése miatt okozott balesetek.

Az Allianz biztosító az idei télen hatszáz úthibák miatt keletkezett kárigényt tart számon. A tavalyi évhez képest ez 50 százalékos növekedést jelent. Az Allianzhoz korábban „csak” 354 kárigény érkezett, összesen 387 ezer euró értékben, most az autókon átlagosan mintegy 1000 eurós kár keletkezett, a biztosító kliensei pedig 560 ezer eurónyi kárt jelentettek be. Az Union biztosító esetében a kárigények száma egyharmaddal nőtt. A Generali adatai szerint a Pozsonyi kerületben okozták a legtöbb kárt a kátyúk – közli az Aktuálne.sk portál.

A casco-biztosítással rendelkezők számára a legtöbb biztosító megtéríti a kátyú okozta kárt. „Fontos, hogy az ügyfél megfelelően dokumentálja a baleset helyszínén a kátyút és az autón keletkezett kárt, majd ezt követően a lehető legkorábban jelentse azt a biztosítónál” – tanácsolta Lucia Makayová, a Generali Slovensko szóvivője.

Amennyiben az autósnak nincs casco-ja, az útkarbantartótól igényelhet kártérítést. Ilyen esetben is a lehető legjobban dokumentálni kell a keletkezett kárt. Jozef Drahovský elemző azonban szkeptikus, ugyanis a bíróságok igen ritkán ítélik meg a kártérítést. „Sokan írták, hogy bírósági úton próbálták behajtani a kárt, de az lett a vége, hogy bírságot kaptak és ők voltak a hibásak, állítólag számítaniuk kellett volna az úthibára” – mondta Drahovský hozzátéve: emiatt nagyon fontos a megfelelő dokumentáció, hogy bizonyítható legyen: a sofőr nem számíthatott ennyire terjedelmes kátyúra.

„Ha az autós nem az időjárási- és az útviszonyoknak megfelelően vezet – amint azt a törvény előírja – és káreset történik, az kihágásnak számít, amellyel a rendőrség foglalkozik” – tette hozzá Judita Smatanová, az Union szóvivője.

A főváros önkormányzata is elismeri, hogy a pozsonyi utak siralmas állapotban vannak. „Ez az ára annak, hogy már harminc éve nem voltak komplex módon felújítja a fő útvonalak” – közölte ¼ubomír Andrássy, a város szóvivője.

Jó hír, hogy a megye hozzájárulásával sor kerülhet a felújításra. Pavol Frešo megyefőnök már jelezte, támogat egy ilyen megoldást. Elmondta: a megye megközelítőleg egymillió eurót adna a felújításra, de előbb meg kell állapítani, hogy mely útvonalak vannak a legkritikusabb állapotban. Milan Ftáènik, Pozsony főpolgármestere szerint a város 700 ezer euróval járulna hozzá a költségekhez. Hozzátette: a polgárok bejelentései mellett az útkezelők, a városi közlekedési vállalat és a rendőrség is figyelemmel követi az útviszonyokat.

Bécsben telefonon és online lehet bejelenteni a kátyúkat, valamint a közösségi hálón olyan csoportok alakulnak, amelyek tagjai lefotózzák és az interneten közzéteszik az úthibák pontos helyét.

Bostonban egy okostelefonra letölthető alkalmazás segítségével tartják szemmel a kátyúkat. A készüléket az autó műszerfalára kell helyezni, ahol az a program segítségével érzékeli, ha az autó egy gödörbe hajt. Ezt követően a telefon a GPS koordinátákat elküldi a városi hivatalnak. A város így nemcsak a kátyúk helyéről kap pontos információkat, hanem arról is, mely útszakaszokon okozzák a legtöbb gondot az úthibák.

Miként arra korábban is rámutattunk, Besztercebánya és Kassa megyében sem jobbak az utak. A Kassa megyei útfelügyelet eddig több mint 37 000 négyzetméternyi kátyút tart nyilván a kerületben - írja a Korzár online portálja Kassa megye szóvivőjére, Zuzana Bobrikovára hivatkozva.

Bobriková szerint legrosszabb a helyzet Rozsnyó (Rožòava) vonzáskörében, ahol 11 520 négyzetméter összterületű kátyút jegyeznek. A Tőketerebesi (Trebišov) járásban 10 570, Igló (Spišská Nová Ves) körzetében 7 315, Szepsiében (Moldava nad Bodvou) 5 210, Nagymihályéban pedig (Michalovce) pedig 2 995 négyzetméternyi kátyús utat kellene megjavítani.

A javítási munkálatokhoz hozzávetőleg 5 370 tonna burkolóanyagra lenne szükség, ami tonnánként 229 euróba kerül, ráadásul nem tartós. Zoltán Bartoš, az illetékes megyei útfelügyelet igazgatója elmondta, ezzel a drága anyaggal csak a legveszélyesebb kátyúk javítását végzik el. "Némely útszakaszon a helyzet olyan súlyos, hogy az aszfaltburkolat összefüggő javítását vettük tervbe. Ezt azonban csak a téli karbantartás után lehet elvégezni, amikor a szállítók elkezdik az ún. meleg útburkoló anyag előállítását. Addig csak ideiglenes megoldások jöhetnek számításba" – magyarázta az igazgató.

Bartoš arra is felhívta a figyelmet, hogy a kátyúkat illetően új jelenséget lehet tapasztalni. A közúti forgalom résztvevői "meglovasítják" az útfelület hibáira figyelmeztető közlekedési táblákat abban a reményben, hogy így mentesülhetnek azon bírság kifizetésétől, amit sok esetben azért szabnak ki a kárt szenvedett gépjármű vezetőjére, mert nem vette figyelembe a kátyúra vonatkozó figyelmeztetést. Az útfelügyelet a közlekedési jelzések kihelyezéséről újabban fotodokumentációt készít. Ahol a táblákat eltulajdonítják, ismételten újakat kell kihelyezni, ami pénzeszközöket von el az útjavításokra szánt szerény keretből – hangsúlyozta az igazgató.

frissítve

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


Megosztás