2020. augusztus 15., 08:55

A tábornok, aki megfutamodott a feladat elől - Bakonyi Sándor

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcról szóló írásokban rendszerint a honvédsereg sikereiről és kudarcairól olvashatunk, esetleg a beszámolók kiemelik egy-egy katona érdemeit vagy rámutatnak tévedéseire. Arról viszont csak ritkán esik szó, hogy hány magas rangú tiszt döntött úgy, hogy hátat fordít a szabadságharc ügyének, ott hagyja a zászlót és a rábízott csapattestet.

Pákozdi csata
Fotó: Archívum
Illusztráció

Többségük egykori császári tiszt volt, akiket az 1848-as magyarországi események szinte magukkal ragadtak, és amíg Batthyány Lajos a felelős kormány miniszterelnöke volt, akit a császár hagyott jóvá, addig ők sem érezték árulásnak, hogy a szerveződő honvédsereg magas beosztású tisztjeként szolgáltak.

1848 szeptemberétől azonban egyre több tábornok és ezredes nyújtotta be lemondását vagy egyszerűen dezertált. Ez Kossuth Lajos számára elég kellemetlen helyzetet teremtett, ráadásul a császári udvarban már hova tovább idegesebbek lettek a magyarországi fejlemények miatt és kihasználva a magyar vezetés tétovaságát 1848 októberében, amikor elszalasztották a bécsi felkelők megsegítését, komoly erőket tudtak mozgósítani és visszaszorították a Lajtánál hezitáló honvéd egységeket.

A magyar seregből távozott magas rangú tisztek arányát mintegy 30-33 százalékra taksálják a hadtörténészek. Közéjük tartozott báró Bakonyi Sándor is, aki Léván született 1805. október 29-én. Ő Bécsben végezte katonai tanulmányait és hadapródként kezdte szolgálatát a császári hadseregben. 1848 áprilisában ezredessé nevezték ki és rábízták a Pozsonyban állomásozó 2. gyalogezred parancsnokságát. Amikor megalakult Batthyány Lajos kormánya a Bakonyi vezette hadtestet a magyar védelmi minisztérium alá rendelték és a déli határvidékre vezényelték, ahol szerb felkelők támadtak magyar erőket és egyfajta állóháború alakult ki.
Szerb Vajdaság
Fotó: Archívum
A szerb felkelők kihirdetik a rövid életű Szerb vajdaságot

1848 nyarától dandárparancsnokként tevékenykedett a Mészáros Lázár tábornok (ő ráadásul honvédelmi miniszter is volt) parancsnoksága alatt álló bánsági hadtestnél. Miután Batthyány Lajos lemondott Mészáros Pestre ment, helyére rövid időre Fridrich Eder vezérőrnagy került, de ő is lemondott, így Bakonyi Sándort nevezték ki a 15 ezer fős bácskai hadtest parancsnokává. 1848. október 30-án vezérőrnaggyá léptették elő, annak a nagy „kinevezési akciónak” a keretében, amelyet elsősorban Kossuth Lajos szorgalmazott, hogy így is motiválja azokat a katonákat, akik egy-egy ütközetben megmutatták rátermettségüket vagy a szervezésben lehettek hasznára a magyar ügynek.

Ezek a kinevezések persze időnkét rossz vért és fölösleges konfliktusokat is szültek, ráadásul a választás sem volt mindig sikeres. Bakonyi Sándor is felmérte a helyzetét és úgy gondolta, hogy a császárnak tett hűségesküje már összeegyeztethetetlen azzal, hogy a „lázadók” oldalán harcol, ezért novemberben előbb hathetes betegszabadságot kért, majd 1848. december 16-án végleg szabadságoltatta magát és a vezérőrnaggyá frissen kinevezett Esterházy Sándornak adta át a bácskai parancsnokságot. Őt egyébként egy hónappal később szinte puccsal távolították el a tisztségéből, mert nem volt hajlandó a „császárhű” szerb szabadcsapatok ellen harcolni.

Bakonyi Sándort a magyar vezetés árulással gyanúsította meg, de aztán mégsem hozták létre az ügyet vizsgálni hivatott bizottságot, így 1849 januárjában kilépett a seregből. A függetlenségi nyilatkozat kihirdetését követően ismét császári szolgálatba állt – persze nem tábornoki, hanem ezredesi rangban. Hamarosan nyugdíjazták, de a szabadságharc leverését követően mégis elővették őt, és az „eltévelyedését” azzal büntették, hogy megfosztották tiszti rangjától és nyugdíjától is. Ez nyilván megviselhette őt, mert alig két évvel később, 1851. augusztus 15-én Szklenófürdőn elhunyt.

Megosztás
Címkék