A Szép Magyar Beszéd országos döntője Kassán
"A versenyzők beszédkészsége szinte a köznyelvi normát megközelítő színvonalon volt, nagyon jó volt az olvasástechnika, nagyon jó volt a gyerekek szövegalkotása, nagyon szép kerek szövegeket alkottak, nagyon szép gondolatokat közvetítettek, gondolok itt a saját gondolatközvetítésre" - értékelte a versenyt a zsűri elnöke, Ledneczky Gyöngyi, az Állami Pedagógiai Intézet Nemzetiségi Osztályának vezetője. A versenynek része a szöveghű szövegtolmácsolás, ami két részből áll. Egyrészt egy hozott szöveggel dolgoznak a gyerekek, és másrészt pedig egy kötelező szövegen kell bemutatniuk az olvasástechnikai készségüket és a szövegértési kompetenciájukat.
A harmadik feladat a szövegalkotás volt, ahol a versenyzők különféle témák közül választhattak. A legkisebbek például írhattak egy tavaszi kirándulásról a hegyekben, arról, hogy találkoztak kedvenc mesehősükkel vagy éppen arról, hogy elkéstek az iskolából. Az első kategória negyedik osztályos győztese éppen ez utóbbi témát választotta, aki saját tapasztalataiból is merített. "Igaz, hogy ezt a történetet kitaláltam, mert összeszedtem pár meséből pár szereplőt és azt beleraktam, de előfordult, hogy elkéstem már" - árulta el Biháry Bianka, aki a Duna Utcai MTNY Alapiskola és Gimnázium tanulója.
Egyre nagyobb gondot okoz az alapiskolák alsó tagozatán az olvasástechnika. Nagy örömöt okozott a zsűrinek, hogy a verseny legkisebbjei ezen már túl vannak. "Szinte olvasástechnikai problémák nem is voltak, ami a zsűrinek hatalmas boldogságot okozott, hiszen már olyan színvonalat kellett oldanunk a negyedikesekkel, ami a szövegértésre vonatkozott" - mondta a zsűrielnök.
Ledneczky Gyöngyi úgy véli, azok a gyerekek, akik részesei voltak a versenynek, nem annyira a virtuális világ rabjai, ők sokat olvasnak. Enélkül az elhangzott produkciókat nem hozhatták volna létre. "Olvasás nélkül a szókincsük sem lett volna olyan gazdag, amit felvonultattak a szövegalkotások alkalmával, olyan gondolatokat és olyan magas színvonalú produkciókat nyújtottak, hogy ez olvasás nélkül elképzelhetetlen".
A II. kategóriában főképp az elbeszélés és a leírás műfajában kellett olyan témákra szöveget alkotni, mint Tegnap találkoztam Micimackóval, Kimentem a faluvégre vagy Tojásokat festettünk. Az érvelés műfaját éppen az első helyezést elért Andruska Emese választotta, aki arról próbálta meggyőzni a hallgatóságot, miért lenne előnyös a háromnapos munkahét bevezetése. A lévai Juhász Gyula Alapiskola tanulója talán épp azért volt meggyőző, mert nem a leírt szövegre támaszkodott. "Én mindig úgy vagyok, hogy leírok valamit, és úgysem azt mondom, hanem azt, ami magától jön majd".
Biztató, hogy a szakközépiskolákból, amelyek nem végződnek érettségi vizsgával, idén már hat tanuló jelentkezett. Mivel a szakközépiskolák a diákokat elsősorban már a munka világára készítik fel, ezért a szövegalkotási témák is ehhez álltak közelebb. Ilyen volt egy beszámoló arról, milyen egy szakmai gyakorlati nap, fejtegetés arról, mennyit ér ma egy jó szakma, de élményszerű elbeszélést is lehetett írni arról a hősről, akivel azonosulni tudnak.
Az első helyezést elért Dobos Gyöngyi Virág egy elmélkedést választott Segítsünk a rászoruló gyermekeknek! címmel. Õ már tavaly is részt vett ezen a versenyen. "A témák nem nehezedtek, viszont tavaly jobb volt, mivel akkor a harmadik kategóriából is választhattunk, és azok azért picit elmélkedősebbek voltak. Jobban megtornáztatta az agyunkat. Nekem kevés volt a lehetőség, tavaly is a III. kategóriából választottam témát" - mondta Dobos Gyöngyi Virág, aki a Rimaszombati Műszaki Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolát képviselte a versenyen.
A zsűri elnöke hangsúlyozta, a versenynek a döntő szintjén nincsenek vesztesei, ide már mindenki győztesként érkezett. "A verseny végén a szakmai zsűri minden kategóriában nagyon részletesen értékelte az egyes produkciókat. Igény van arra, hogy az egyes versenyzőket személy szerint értékeljük ki. A szülők és a felkészítő tanárok, sőt, maguk a versenyzők is kérik, hogy ne kíméljük őket. Mert hiszen csak az építő kritika az, ami a további színvonal emelkedését szolgálja" - hangsúlyozta Ledneczky Gyöngyi zsűrielnök
A megmérettetés célja az volt, hogy teret adjon azoknak a tehetséges tanulóknak, akik számára az anyanyelv ápolása küldetést jelent.
A verseny résztvevői számára az ajándékokat, emlékkönyveket és az oklevelet részben a Debreceni Egyetem és a Rákóczi Szövetség adományozta. Ugyanakkor a legnagyobb támogatást a szervezők a szlovák oktatásügyi tárcától kapták, illetve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is támogatta a rendezvényt.
A Szép Magyar Beszéd országos döntőjének lebonyolításában azonban már hagyományosan a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola vállalja a munka oroszlánrészét. Mint azt Csurkó Éva, az iskola igazgatója elmondta, nem kis feladat elé állítja az iskola pedagógusait a verseny megszervezése, hiszen a feladatuk nem csupán annyi, hogy helyet adnak az országos döntőnek. A verseny ideje alatt mintegy 110-120 vendég ellátásáról és programjáról kell gondoskodniuk, a szervezés egyéb, kevésbé látható, de megkerülhetetlen feladatairól nem is szólva. "Mindezt az áldozatos munkát a tanárok és az iskola alkalmazottai munkaidejükön kívül, ingyen, de teljes odaadással végzik" - mondta portálunknak Csurkó Éva, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatója.
Eredmények:
1. KATEGÓRIA
PaedDr.Ledneczky Gyöngyi (a zsűri elnök) :
1.helyezés: Bihary Bianka – felkészítő tanára: Vician Lívia
Duna utcai MTNy Alapiskola és Gimnázium, Pozsony
2. helyezés: Dórák Lara Jázmin – felkészítő tanára: Vörös Mária
Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely
3. helyezés: Ádám Eszter – felkészítő tanára: Tóth Mónika
Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola, Kassa
2. KATEGÓRIA
Doc. PhDr. Kozmács István (zsűri elnöke) :
1.helyezés: Andruska Emese – felkészítő tanára: Mikó Erzsébet
Juhász Gyula Alapiskola, Léva
2. helyezés: Üveges Eszter – felkészítő tanára: Urbán Emőke
Erdélyi János MTNy Alapiskola, Nagykapos
3.helyezés: Fekete Lujza – felkészítő tanára: Spátay Adriana
Selye János Gimnázium, Komárom
3. KATEGÓRIA
Dr. Vörös Ottó, CSc. nyugalmazott egyetemi docens (zsűri elnöke) :
1.helyezés: Bagócsi Lilla – felkészítő tanára: Spátay Adriana
Selye János Gimnázium, Komárom
2.helyezés: Berényi Kristóf – felkészítő tanára: Bergendi Mónika
Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta
3.helyezés: Gál Laura – felkészítő tanára: Majercsík Mária
Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat
A kategóriában a zsűri különdíjat is osztott:
Ábel Krisztina – felkészítő tanára: Bodnár Mária
Fábry Zoltán Gimnázium, Nagykapos
4. KATEGÓRIA
Dr. Vörös Ottó, CSc. nyugalmazott egyetemi docens (zsűri elnöke) :
1.helyezés: Dobos Gyöngyi Virág – felkészító tanára: Varga Henrietta
Műszaki Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Rimaszombat
2.helyezés: Sádocky Noémi – felkészítő tanára: Csákvári Ágnes
Szakközépiskola - Bátorkeszi
3.helyezés: Varga Nikoletta – felkészítő tanára: Tóth Ivett
Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Komárom
