A Poj Szang Long fesztivál
Életem egyik legnagyobb élménye kétségtelenül a thaiföldi Poj Szang Long fesztivál volt. A burmai határtól csupán néhány kilométerre fekvő falvakban a buddhista novíciusok szerzetessé szentelésének eme hagyománya a shan nép idevándorlásáig vezethető vissza. Szüleik abban a hitben adják fiukat szerzetesnövendéknek, hogy felajánlásukkal a mennybe jutnak.
Thaiföld nemzetiségi összetétele, s így kultúrája is meglehetősen összetett. Az ország mintegy 75 százaléka thai nemzetiségű, ám a nemzetiségek közül sokan máig nem tanulták meg az állam nyelvét. Olykor én is elcsodálkoztam azon, hogy nem tudtak válaszolni thai nyelven feltett kérdésemre, legfeljebb annyit mondtak, hogy „csan phúd paszá thai mi dáj”, vagyis nem beszélek thájul.
Megfigyeltem, hogy sztúpáikon, emlékműveiken csupán burmai nyelven vannak a feliratok. Szerintük a gerinces ember megtartja anyanyelvét, hitét és nemzetiségét. Ápolja ősei hagyományát, mert csak akkor lehet tovább lépni a jövőbe, ha az ember tudja, hogy hova tartozik. Így maradnak meg azok a nemzetek és szuverén országok, amelyek nem válnak mások kiszolgálóivá. Amit mi olykor már nevetségesnek tartunk: az erkölcsös tiszta élet, az adott szó megtartása, náluk még valóság.
Kultúrájukat, szokásaikat, vallásukat szabadon gyakorolhatják, így a buddhista templomokban is más-más szokásoknak lehetünk tanúi. Ezek közül is a leglátványosabb a kispapok beavatási szertartása, ami három-hét napig tart. Mé Hong Szón megye eldugott hegyvidéki falvaiban él leginkább ez a hagyomány. Régóta terveztem már, hogy részese lehessek ennek az ünnepségnek. Most végre sikerült néhány helyszínt bejárnom és hosszasan tanulmányoznom a csodálatos vallási szertartást, ami a shan kultúra leglátványosabb hagyománya.
Első utam Khun Yuam Wat To Phé templomába vezet. Természetesen nem Khun Yuam az egyetlen település, ahol részese lehettem a Poj Szang Long fesztiválnak, s el kell hogy mondjam, több száz kilométert motoroztam a világ legszerpentinesebb útjain, ahol ráadásul akkora erdőtüzek voltak, hogy jó néhány napig nem láttam a napot.
Társadalmi elvárás, hogy minden thai buddhista férfi bevonuljon valamelyik kolostorba, s ez általában hatéves korban történik. Papságuk időtartama nagyon különböző. Van, aki csak néhány hétig, de van, aki élete végéig pap marad. Tény, hogy minden Szang Long háznál vendégül láttak, s királyi fogadtatásban részesültem. Sőt még egy kispapot is a nyakamba ültettek, hogy én vigyem, pedig csak a nagybácsi vagy az édesapja viheti a gyereket, akinek talpa három napig nem érintheti a földet, csak a templomban és otthon, illetve azokban a házakban, amelyeket az esemény során meglátogatnak.
Ezeket a házakat csoportosan járják sorra a hatéves kispapokkal az apukák és a rokonság. A gyerekeket cipelőket Ta Pénak nevezik. Buddha életének, spirituális utazásának másolása ez az esemény. Rádzsgírban, a Magadha Birodalom fővárosában Bimbiszár királynak (Buddha kortársának) annyira megtetszettek Buddha tanításai, hogy maga is követőjévé vált. Így fiát, Csiktamamangsa herceget novíciusnak adta. Felszentelése előtt a herceget királynak öltöztették. Hét napon és hét éjszakán át körmenetet és lakomákat tartottak, a herceg pedig a Szang Long nevet kapta. Szentnek tekintették, akinek tilos volt a földre lépnie. Vagyis az isteni tisztaság megőrzése érdekében a Szang Longoknak sem szabad a földre lépniük. El kell szakadniuk a világi dolgoktól, vagyis a földtől is.
Az ünnepséget a „nyári szünet” alatt, vagyis márciusban és áprilisban tartják. Már hónapokkal előtte elkezdik szervezni. A házigazdák összeülnek, és részletesen mindent megbeszélnek. Mentoraik a tapé szang longok kulcsszerepet játszanak, s nevük a kispap fotójával együtt felkerül a szerzetesnövendék molinójára, merthogy ilyen is van. Egy kispapot általában 2-4 mentor támogat, akik nagyon sok dologért felelnek. Ők mutatják be a novícius gyermeket a főapátnak, az ételektől a fürdésen keresztül az öltöztetésig minden szokás, szertartás betartásáért ők felelnek.
A novíciusok családi házai ilyenkor a régi falusi sátoros lagzik hangulatát idézik. Mintha csak gyermekkorom felvidéki lagzijaiba csöppentem volna, katlanokban fő az étel, a khao beo, a rizs és a pecsenye. Újdonsült barátaimmal eszem a hosszú asztalnál és szinte percenként felhangzik, a „sont geo!”, vagyis egészségedre! Ilyenkor mindig koccintani illik, akárcsak otthon, s bevallom, az az érzésem támadt, hogy hazajöttem, hiszen itt sem az anyanyelvem a hivatalos államnyelv, csupán annyi a különbség, hogy itt jobban szeretnek és befogadnak. Pedig nem is itt születtem...
Az ünnepség első napján a szülők elviszik a gyermeküket a templomba. Na, nem úgy gyalogosan, hanem egy csicsásan feldíszített autóval, ami általában egy Toyota Hilux. Ennek platóján egy trónon ül a gyerkőc, ekkor még csak egyszerű ruhában. A templomban aztán beszédek, kántálás és énekek közepette először a szülők, papok és rokonok levágnak egy-egy tincset a fiú hajából, amit abba a lótuszlevélbe tesznek, melyet a gyermek tart. Ezt követően a papok leborotválják a suhancok fejét és lemossák. A samponos vízbe aranyat, ezüstöt és kurkumát tesznek. E tisztító rituálé után a gyermeket fehér ruhába öltöztetik, sorba leborulnak szüleik előtt, akik a novícius gyermekük fejére teszik kezüket és sírva imádkoznak. Nagyon szívszorító az egész, miközben persze nem is olyan könnyű könnyes szemmel fényképezni. Talán a szülőknek a legfájdalmasabb ez, hiszen életük értelmét, sokan egyetlen kincsüket küldik „Isten szolgálatába” úgy, hogy sokáig nem láthatják viszont gyermeküket.
A második napon hajnalban megfürdetik gyermeküket, hihetetlenül díszes ruhába öltöztetik, amihez természetesen egy nagyon díszes korona is jár. Első útjuk a templomba vezet, ahol a papok a szertartás során utasításokat adnak és áldást osztanak. Ezek után kezdődik a Szang Longok körmenete, ami leginkább egy óriási fesztiválra hasonlít. Kispapok sokaságát viszik hátukon a rokonok házról házra, azokba a falvakba, otthonokba, ahonnan egy-egy kispap származik, illetve azok rokonaihoz. A menetet mindig shan dobok kísérik. A házakhoz érve a novíciusokat cipelők leteszik terhüket a ház lépcsőjére, hiszen onnantól már érintheti a lábuk a földet. Bent aztán ajándékokkal halmozzák el őket, sőt többnyire még pénzt is kapnak. Ez az ő első alamizsnagyűjtésük.
Egyes régiókban azonban kissé eltérnek a szokások. Khun Yuamtól 250 kilométerre, északra Wat Na Pa Pék templománál egy akkora felvonulásnak lehettem a tanúja, melynek talán vége sem volt. Természetesen az összes környékbeli település lakosai részt vettek a felvonuláson. Gyönyörű népviseleteik, mesterien hímzett táskáik, táncaik, na és persze a Kalapaphruek fa teszik feledhetetlenné ezt a felvonulást.
A fura Kalapaphruek fa egy több mint tíz méter magas építmény, melyet hat erős legény visz a vállán, és mindenféle tárgy van ráaggatva. Palacsintasütőtől a könyveken keresztül a játékokig, papírpénzektől az édességekig sok minden díszíti a „kívánságteljesítő” isteni fát. A fára aggatott tárgyak a leendő szerzetesek számára a világi, kolostori és isteni adományokat jelképezik. Vagyis olyan tárgyak, melyeken az életük, vagy akár a megvilágosodásuk is múlhat. Mennyivel másképp látjuk mi, európaiak ezeket a szent felvonulásokat, ha nem értjük azok lényegét... E spirituális eseménysorozat második napja is a templomban ért véget.
A harmadik nap a legfontosabb, hiszen ekkor szentelik szerzetesnovíciusokká a Szang Longokat. Reggel templomba megy a rokonság. A kispapok a gyülekezeti nagyteremben törökülésben várakoznak a Buddha-szobor előtt, mögöttük pedig a szüleik. Ezen az ünnepségen már több idősebb pap is részt vesz. Vallási vezetőjük shan nyelven olvas fel buddhista tanokat, s ahogy közeledik az ebédidő, a templom padlózata egy „terülj, terülj asztalkámmá” változik.
A felszentelési szertartás kezdetekor a Szang Long az idősebb papok elé járul, akiktől megkapja első papi ruháját. Ezután a szülők már csak távolról nézhetik, ahogyan az idősebb papok és segítőik papi ruhába öltöztetik a novíciusokat. Eltűnik a smink, a rúzs és az arcfestés. Gyönyörű hercegi ruháik egy zsákba kerülnek, s innentől már valóban kispapok. Szerénység, szófogadás, rend jellemzi majd mindennapjaikat, rengeteg tudást kell majd magukba szívniuk és sokat, sokat imádkozni. Nincs szabadnap, mert a tudást és a bölcsességet nem adják ingyen.
Megjelent a MAGYAR7 35 számában.
