A Piramissal ünnepeltek a vajdasági magyarok - KÉPEKKEL
Szeptember elseje Szabadka város napja. Mária Terézia 1779. szeptember elsején nyilvánította szabad királyi várossá a települést azon a helyen, ahol ebből az alkalomból koncerteket tartottak Szabadkán. A városnapra több érdekes program várta az érdeklődőket, mint az augusztus végi félmaraton, vagy a Múzeum és Könyvtár kertjében rendezett Muzsikáló udvar komolyzenei koncertje, melyen zeneiskolás tanárok és diákjaik, volt diákjaik léptek fel. Szabadka olyan város, ahol szeretik, igénylik a komolyzenét.

Nagyszámú hallgatóságot vonzott be, nemcsak a szabadkai magyarokat, a magyar rocklegenda, a Piramis.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a Szabadkai Városi Színház közelében felállított színpad előtt és a Könyvtár előtti kék, piros színben pompázó vízsugarakat kilövellő szökőkút melletti téren. Megakadt a szemünk a Magyar Szó vajdasági napilap szerkesztőségének reklámtábláján. Amíg bázishelyünket elfoglalva a Piramis számainak megszólalására vártunk, a gyülekező tömeg részvevőit és arra sétáló embereket szemléltük.
Jóleső érzés volt megtapasztalni, hogy a nosztalgiázó hatvanas, hetvenes korosztály mellett nagyon sok fiatal önfeledten élvezte a zenét, jól szórakozott. Fergeteges koncert volt, a zenekar végig adta magát. Ennek hatása alatt élt a város, Szabadka rockra kiéhezett, összesereglett közönsége. Nem különben én magam is, akit szintén magával ragadott a magyar rockzenészek produkciója.
