A papír ezer arca
Az újrapapír világnapja is Magyarországról indult nemzetközi kezdeményezés. Fő célja, hogy felhívja a figyelmet a túlfogyasztásra, a pazarló életmódra és arra, hogy még mindig kevés papír kerül vissza az újrahasznosítási láncba.
A Bodrogköz szíve, Királyhelmec egy „papírkirálynőt” rejt. Gombóc Artúr a csokoládét, ő a papírt szereti, főleg formázni. Csodás anyagnak tartja, ami ráadásul környezetbarát is, hiszen teljes mértékben lebomlik.
Az, hogy Reho Gabriella ügyes kezével milyen varázslatos dolgokat képes alkotni, véletlenül derült ki számomra, amikor néhány kölcsönkért kreatív újságot visszavittem neki. Soha nem gondoltam volna, hogy a papírmasé akár a falon is megállja a helyét. Gabika egy szép napon gondolt egy merészet és a téglából épült házuk északi oldalát, szigetelés gyanánt, aprólékos munkával bevonta pár centi vastagságú papírmassza réteggel. Az eltelt évek azt bizonyítják, hogy a kuckója falának ez az egyedien kreatív, művészi megoldása valóban pár fokkal melegebbé is tette azt.
A város középkorú és idősebb lakosai emlékeznek még azokra a kézzel készült, fakeretre feszített, vászonra ecsettel festett transzparensekre, amelyek a Fő utcán a bodrogközi fesztiválon túl minden egyéb kulturális eseményt hirdettek. A már letűnt kor e tipográfiailag esztétikusan megalkotott, harmóniát sugárzó infógrafikái mind Gabika keze munkáját dicsérték. Hosszú éveken át a helyi kultúrházban képzőművészként dolgozott és havonta kreatív műhelyeket tartott gyerekeknek. A ma már a Vígszínház társulatában játszó Dino Benjamin is járt a foglalkozásaira. Gabika emlékeiben őrzi ezeket az éveket, ő a fiúban már akkor is látta, érezte a művészetek iránti érzékenységét, vonzalmát. Több mint húsz éve már annak, hogy Gabika a kultúrházban lévő kreatív könyvek egyikében azt olvasta, valahol Hollandiában papírmaséból még templomot is építettek. Ez az információ meghatározó volt számára, azóta az „újrapapír” különböző formáinak és technikáinak szinte a rabja lett. Folyamatosan kísérletezett papírmassza receptekkel. Saját kis alkotói kuckóját akár egy kész papírtemplomnak is tekinthetjük. A csinos kis fenyőfa polcokon a papír olvasható formában, könyvekként sorakozik. Ezenkívül leginkább a papírmasé dominál – különböző tálak, dobozkák, edények formájában. Általában a rusztikus, természetes struktúra áll hozzá közel, nem szereti a részletgazdag kidolgozást. A sarokablak fölötti karnison függöny helyett fürtökben, sűrűn egymás mellett lógnak a különböző nagyságú, itt-ott megfestett papírgolyók. Amikor az emberi arcokat formázó maszkokat csodálom, Gabika elneveti magát.
– Ők az én helmeci embereim. Értetlen arckifejezésemre magyarázattal reagál.
– A vulkanikus eredetű Nagy hegyen sétálva leltem egy követ, aminek a domborulatát épp megfelelőnek találtam egy sorozatom alapjának. Mivel ezen a helmeci kövön formáztam a maszkjaimat, ez egyben névadóul is szolgált. Talán leginkább Gabika kollázsait látva varázsolódtam el. Ismerősei sokszor egy csomag régi napilappal kopognak be hozzá, mert tudják, hogy ez az egyik kedvenc alapanyaga. Hogy milyen remekművek születhetnek egy kis türelemmel, kreativitással és fantáziával, akár a napilapok szürke papír és fekete betű kettőséből, arra az ő kollázsai is remek példák. A kivágott betűk nyomán Weöres Sándor gondolatai táncolnak körülöttem a dobozokon, de lapozható formában is, amolyan művésznaplókban, füzetekben. A látogatásomkor elfogyasztott banán héja sem a komposztban végzi, Gabika a megfőzött rostjait beledolgozza a kézi papírjaiba. Nyári táborokban szívesen avatja be a gyerekeket a kézi papír készítésének rejtelmeibe.
