2017. július 10., 18:47

A nyári vakációt tervezzük a gyermek életkorának megfelelően

POZSONY. A gyermekek szünidei programjának megszervezésekor az életkorukat is tiszteletben kellene tartani. Denisa Maderová pszichológus szerint a kisiskolások inkább a szüleikkel vagy hozzájuk közel állókkal kellene, hogy töltsék a nyarat, a nagyobbak viszont már egy kicsit nagyobb szabadságot szeretnének.
201707090047220.305_.jpg

„A kicsik esetében fontos, hogy a nyarat számukra ismert környezetben, szüleikkel, nagyszüleikkel, esetleg további családtagokkal töltsék” – jegyezte Maderová. Éppen ezért a kisgyermekes szülők számára nagy próbatételt jelent, hogyan is szervezzék meg a két hónapot. A helyzet gyakran megkívánja, hogy szabadságot vegyenek és időt szánjanak gyermekeikre. Maderová szerint ez egyben lehetőség arra is, hogy gyermekeikkel legyenek és többet pihenjenek. „Nagyobb gyermekek esetében is érvényes a szabály, miszerint a nyár a pihenésé, amire a szervezetnek is szüksége van” – figyelmeztet a pszichológus.

A közösen eltöltött idő ráadásul erősíti a családi kötelékeket is. Maderová szerint a szülői példa és magyarázat, a kirándulások, a nyaralás, közös élmények során szerzett tudás sokkal inkább nyomot hagy a gyermekben, mint a könyvek vagy a televízió közvetítésével szerzett passzív tudás.  

Amennyiben a szülők arra kényszerülnek, hogy gyermekeiket nyári táborba küldjék, a pszichológus szerint egyértelműen a napi tábor a legmegfelelőbb, amit a gyermek érdeklődésének megfelelően kell kiválasztani.

Az idősebb gyermekek számára, akik nem igényelnek egész napos felügyeletet, egyértelműen a bentlakások táborok a megfelelőbbek, amit ez esetben is a gyermek érdeklődésének megfelelően kell kiválasztani. A kérdésben sok esetben az is döntő érvvel bír, hogy az adott gyermek barátai hová, melyik táborba mennek. A bentlakásos táborok pozitívuma, hogy erősíti a gyermekekben a kollektív szellemet, fejleszti kommunikációs képességeiket és lehetőséget teremt új barátok szerzésére. Amennyiben a gyermek a felsorolt pozitívumok ellenére sem akar táborba menni, Maderová szerint nem szabad erőltetni. „Tiszteletben kell tartani, hogy vannak gyermekek, akiknek nincs bátorságuk ismeretlen környezetbe menni, inkább otthon maradnak”, magyarázta.

A szabadság, melyet a nagyobb gyermekek kapnak szüleiktől, még nem jelenti azt, hogy nincs szükség a szülőkre. Csakúgy, mint a kicsiknél, a nagyoknál is fontos úgy szervezni a szünidőt, hogy legyen idő a családi együttlétre, hogy legyenek közös élményeik, amire még nagyon sokáig emlékezhetnek” – szögezte le a pszichológus. 

Megosztás