2017. november 30., 19:29

A nem dolgozó szülők is elhelyezhetik gyermekeiket bölcsődében

POZSONY. Jövő év januárjától a nem dolgozó szülők gyermekei számára is elérhetővé válnak a bölcsődék, ezt a szolgáltatást azonban csak bizonyos feltételek mellett vehetik majd igénybe – derül ki a szociális szolgáltatásokról szóló törvény parlament által jóváhagyott módosító javaslatából.
201711301529320.jas01.jpg

A bölcsődék üzemeltetésének feltételeit az ún. bölcsődei törvény idén márciusban rendezte, miközben ezt szociális szolgáltatásnak nevezte. A módosítás azonban Andrej Kiska köztársasági elnök aláírása nélkül vált hatályossá, mivel azt az államfő a szülők bizonyos csoportjai esetén diszkriminatívnak nevezte. A jogszabály szerint azok a szülők, illetve azok a törvényes képviselők jogosultak a szolgáltatásra, akiknek van keresetük, illetve középiskolában vagy főiskolán nappali tagozaton tanulnak. A jogszabály célja a családi élet és a munkavállalás összehangolása volt.

A munkaügyi tárca végül módosításokat készített elő a szociális szolgáltatásokról szóló törvény kapcsán. „A bevett gyakorlat követelményei miatt pontosították a három évnél ifjabb gyerekek gondozásának az arra szolgáló létesítményekben kínálkozó lehetőségét” – fejtette ki a munkaügyi tárca, hozzátéve, hogy e szolgáltatás azon szülők rendelkezésére is áll, akik nem teljesítik a családi és a munkahelyi élet összehangolása támogatásának feltételét, vagyis nem dolgoznak.

Ahhoz, hogy az ő gyerekeik is látogathassák ezeket a létesítményeket, bizonyos feltételeknek kell eleget tenniük. A szolgáltatást egy-egy konkrét létesítmény üzemeltetési viszonyai szerint korlátozzák majd, vagyis figyelembe veszik a szabad helyek kihasználtságát, továbbá az alvásra és játszásra használt helyiségekben tartózkodó gyerekek számát is. „A jogszabály egyúttal ahhoz a feltételhez is köti a szolgáltatást a szülők ezen csoportjának, hogy a szabad helyet elsődlegesen olyan szülő gyermeke foglalhatja el, akik teljesítik a családi élet és a munkavállalás összehangolásának feltételeit” – magyarázta a tárca.

A törvénymódosítással egyúttal növelik a nappali helyiségekben tartózkodó gyermekek maximális számát. A jogszabály azt az időt is szabályozza, amíg a kicsik a bölcsődében lehetnek. Jelenleg ez azon naptári év végéig megengedett, amelyben a gyermek betölti a 3. életévét. „A gyermekről való gondoskodás egységesen azon év augusztus 31-ig lesz lehetséges, miután a kicsi betölti a 3. Életévét” – javasolta a munkaügyi tárca, hozzátéve: a szabályozást annak érdekében végezték, hogy a gyerekeket folyamatosan és zökkenőmentesen nevelhessék-oktathassák az óvoda látogatása előtt.

A módosításba módosító javaslatok segítségével olyan változásokat is belefoglalnak, amelyekről az ellenzék megállapodott a koalícióval.

Megosztás