A nagy birkapánik – a nyájszellem extrém példája vagy valami más?
Aki látott már élőben egy közösen mozgó, egyidejűleg szinte teljesen egyformán viselkedő juhokból álló birkanyájat legelészni, nyilván tisztában van vele, hogy a gyakran emberekre is használt „birkaszellem” kifejezés nem egy légből kapott jelző. Azonban még az uniformitás etalonjának tekintett nyájszellem is aligha nyújthat teljesértékű magyarázatot az 1888-as oxfordshire-i, úgynevezett „nagy birkapánikra”, amelyet Anglia újkori történetének egyik legnagyobb, máig megoldatlan rejtélyeként tartanak számon.
Bevezetésként a történet ismert tényeiről. A dél-angliai Oxfordshire-ban 1888 november harmadikájának estéje úgy kezdődött, mint mindegyik hasonló vidéki este, látszólag nyugodtan és eseménytelenül. De aztán történt valami. Hogy pontosan mi is, azt voltaképpen máig nem tudjuk, a következmények viszont annál inkább ismertek. Aznap este, nyolc óra tájékában a számos neves szülöttjéről híres megyében szinte minden ottani településen egyidejűleg juhok tízezrei „kergültek meg” és kezdtek vad menekülésbe bekerített legelők kerítéseit, karámok falait áttörve, látszólag minden ok nélkül.
A „birkaroham” korabeli feljegyzések szerint mintegy egy órán át tartott és egyidejűleg kezdődött az esetenként akár egymástól több tíz kilométerre lévő településeken. A régióban, ahol akkortájt kiemelt fontosságú mezőgazdasági tevékenység volt a birkatenyésztés, enyhe túlzással, mindenkit felkeltett az éjszakai birkapánik, amelyet – akkori leírások szerint – nagysága és tempója miatt gyakorlatilag lehetetlen volt megfékezni. A birkaroham erejét jól ábrázolja, hogy az állatok helyenként még a legelőket egymástól elhatároló több százéves kőfalakat is kidöntöttek. Így aztán a gazdáknak nem maradt más lehetőségük, mint megvárni a reggelt és akkor indulni az állatok keresésére.
A pánikroham nagyságrendje valójában csak másnap vált ismertté. A kitörés során elmenekült állatok ugyanis egy mintegy 520 négyzetkilométeres területen szóródtak szét, túlnyomó többségüket sértetlenül, de igencsak rémült állapotban találták meg a gazdáik, sokszor teljesen elhagyatott területeken vagy éppen városok utcáin botorkálva és még mindig sokkos állapotban. Az eseménynek mindennek ellenére szerencsére nem volt sem halálos áldozata, sem sérültje és az anyagi károk sem voltak számottevőek.
Mivel a juhok kisebb pánikrohamai nem számítanak rendkívül ritka jelenségnek, a történtek után az addigi tapasztalatokból kiindulva próbáltak magyarázatot találni az esemény okaira, de annak nagyságrendje gyakorlatilag minden felvetést alapjaiban megcáfolt. A birkanyájak pánikmeneküléseinek kiváltó okai ugyanis a legtöbb esetben különböző emberi tevékenységek, kiváltképp gyerekek ijesztgetései szoktak lenni, esetleg más hasonló csínytevések is álltak már a háttérben. Abból kiindulva azonban, hogy mekkora területet és mennyi állatot érintett az oxfordshire-i birkapánik, ezt a lehetőséget szinte azonnal kizárták. Ennek a lehetőségnek a kapcsán még a The Times napilap is végzett egy elemzést, amelyben arra a megállapításra jutottak, ha valakik ennyi nyájat akartak volna megijeszteni egyszerre, ekkora területen, akkor arra még ezer ember egybehangolt akciója sem lett volna elegendő.
A magyarázatok sorában felmerült egy lokális földrengés lehetősége is, ám ez sem nyert megerősítést, mivel a régióban nem észleltek ilyet az ott élők az adott időpontban. Teljes mértékben ugyan ezt a lehetőséget nem lehet kizárni, hiszen elvben előfordulhatott volna olyan gyengébb mértékű földmozgás, amelyet az emberek nem, csak az állatok érzékelhettek volna, viszont egy ilyen esetben valószínűleg az állatok pánikrohama nem korlátozódott volna csak a juhokra.
A birkapánik lehetséges okaival kapcsolatban felmerült kérdésekre adható válaszok sorában az időjárás is lehetőségként szerepelt. Aznap éjjel ugyanis a régióban viharos volt az idő és villámlásokat is tapasztaltak. Ezt a lehetőséget valószínűsítette 1921-ben közölt cikkében a Nature folyóirat tanulmánya is, amely azonban nem nyújtott cáfolhatatlan magyarázatot, tekintve, hogy az ilyen időjárás nem számít ritkaságnak a történtek helyszínén, az állatok ilyen heves és ilyen széles körű reakciójára pedig sem korábban, sem később nem volt példa arrafelé.
A felhők gyorsan takarták el a holdfényt, az így beállt sötétség pedig a csapdába esés érzését kelthette az állatokban. Elég volt tehát, hogy a nyájban egy állat elkezdett menekülni, a többiek követték.
Mivel az Oxfordshire-ben történt birkapánikra máig nincs cáfolhatatlan magyarázat, aligha számít meglepőnek, hogy a találgatások sorában idővel olyan „megoldási lehetőségek” is felmerültek, hogy a több tízezer birka esetleg azért „kergült meg”, mert talán egy természetfeletti jelenséget vagy éppen földönkívüli dolgot látott. Bár természetesen ezeket a felvetéseket sem megerősíteni, de teljes mértékben cáfolni sem lehet, van több olyan részlet, amely erősítheti az ilyen elképzelések terjedését. Például az is, hogy pontosan egy évvel később, 1889. november 3-án, ugyancsak este nyolc órakor a nem messzi Berkshire megye Reading településén ugyanilyen megmagyarázhatatlan birkapánikra került sor, igaz, ez nagyságrendjét tekintve jóval kevesebb nyájat érintett.
Megjelent a MAGYAR7 30. számában.
