A miniszter Pozsonyban is felrelép - Bugár Annával
Bugár Annának feltöltődéssel kezdődött a 2019-es éve, egy kirándulást követően viszont már ismét a színpadon és a Jóban Rosszban sorozatban bizonyít.
A felvidéki színésznő múlt héten a Bánfalvy Stúdióval szülővárosában is szerepelt a Nicsak, ki lakik itt? című darabbal.
"Otthon lenni mindig jó, színházzal még jobb. Különleges élmény Dunaszerdahelyen színpadra lépni. Hálás vagyok mindenkinek, aki eljött és hozzátett ahhoz a családias légkörhöz, ami az előadást körülvette."
Februárban pedig visszatérnek a Felvidékre és a szlovák fővárosban is szórakoztatják a közönséget.
A Jóban Rosszban több éve szereplő színésznő pedig a sorozattal is ünnepelt, de kollégáival egy webes sorozatot is indított.
"Tizennégy éve fut a sorozat nagy sikerrel és most már én is lassan három éve részese vagyok ennek a szuper alkotó csapatnak. Tortáztunk, beszélgettünk, nagyon jó hangulatban ünnepeltünk. Ami pedig a #nofilterlive csapatot illeti, túl vagyunk a negyedik adásunkon, nagyon szeretjük, igazi “szerelem gyerek” ez a produkció. Nagyon sok ötletünk van, igyekszünk egyre sűrűbben, egyre jobb adásokat gyártani. Ebben az egészben az a legjobb, hogy velünk együtt mindenki az alkotója, aki bekapcsolódik az élő adásunkba."