A mezőgazdaság előtt nem tudtuk kimondani az „f” és „v” hangokat
Az emberi beszéd több mint kettőezer, különböző hangot tartalmaz, a mindenütt előforduló „m" és „a" hangtól a dél-afrikai nyelvek ritka, csettintésre hasonlító hangjaira. Kutatók tették fel a kérdést, hogy vajon egyes hangok miért gyakoribbak, mint mások. Egy úttörő, ötéves vizsgálat kimutatta, hogy a táplálkozással összefüggő változások új beszédhangokat eredményeztek a világ nyelveiben.
Charles Hockett nyelvész már több mint harminc évvel ezelőtt megjegyezte, hogy a labiodentálisnak (a felső fogsorral és az alsó ajakkal képzett mássalhangzó) nevezett beszédhangok, mint például az „f" és „v", gyakrabban fordultak elő azokban a társadalmakban, akik előszeretettel fogyasztanak puhább ételeket. Most a svájci Zürichi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan és miért alakulhatott ki ez a tendencia.
A felnőtt ősemberek alsó és felső metszőfoga szinte összeértek, így azok nehezen tudtak volna labiodentális hangokat alkotni, amelyek az alsó ajaknak a felső fogakhoz való megérintésével jönnek létre– magyarázta Damián Blasi, a Zürichi Egyetem kutatója a New Scientist tudományos portálnak. – Később, amikor az állkapcsunk megváltozott és kialakult a mélyharapás struktúrája, az megkönnyítette az ilyen hangok kiejtését.
A kutatócsapat kimutatta azt is, hogy a vizsgált harapásváltozás összefügg a neolitikum mezőgazdaságának fejlődésével. Ebben az időszakban ugyanis az emberek már könnyebben meg tudták rágni az élelmet, ami az emberi állkapocs és a fogak változásához vezetett. A puhább, megtermelt élelmiszerek megrágásához ugyanis „kisebb nyomásra" volt szükség és az állkapocsnak sem kellet annyi munkát végeznie, így kisebb lett a mérete.
