A marokkói uralkodó megkegyelmezett egy újságírónőnek, aki illegális abortusznak vetette alá magát
Kegyelemben részesítette VI. Mohamed marokkói uralkodó szerdán Hadzsar Raisszúni újságírónőt, akit szeptemberben ítéltek egyéves szabadságvesztésre azért, mert a vád szerint illegális abortusznak vetette alá magát, és házasságon kívüli szexuális kapcsolata volt.
A kegyelem kiterjed Hadzsar Raisszúni férjére, illetve az ügyben érintett orvosra és két kollégájára is - közölte a marokkói igazságügyi minisztérium.
Az újságírónő tagadta az ellene felhozott vádakat.
Az ügy nagy felháborodást keltett Marokkóban. Jogvédők azt állították, hogy a 28 éves újságírónő munkássága, illetve rokoni kapcsolatai miatt került összetűzésbe a hatóságokkal. Hadzsar Raisszúni egy befolyásos iszlamista hitszónok unokahúga, és az Ahbar al-Jaum című kormánykritikus lapnak dolgozott.
Szeptember végén több száz marokkói nő ismerte el kiáltványban, hogy vétett a Magreb-ország szigorú abortusztilalma ellen.
A marokkói sajtóban megjelent dokumentumban - amely a Magreb-állam "igazságtalan és maradi" törvényei ellen irányult - 490 nő számolt be arról, hogy terhesség művi megszakításának vetette alá magát, vagy közreműködött ilyen beavatkozásban. Az aláírók egyben elismerték azt is, hogy házasságon kívüli nemi életet folytattak.
A szokatlan kezdeményezés kiváltó oka Hadzsar Raisszúni pere volt.
A marokkói törvények büntetik a házasságon kívüli nemi életet csakúgy, mint az abortuszt, amelyet csak az anya életének veszélyeztetése esetén szabad elvégezni.
Marokkóban szakértők becslései szerint naponta 600-800 illegális abortuszt végeznek el. Tavaly 73 nőt ítéltek el tiltott abortusz miatt, s ezreket büntettek meg házasságon kívüli szexuális kapcsolatok miatt.