2026. szeptember 21., 20:00

A makadámút atyja, John McAdam 270 éve született

Kétszázhetven éve, 1756. szeptember 21-én, ezen a napon született a délnyugat-skóciai Ayr városában John Loudon McAdam skót mérnök, a róla elnevezett útburkolat feltalálója.

John McAdam
Fotó: Wikimédia Commons

Apja halála után, tizennégy éves korában az amerikai gyarmatokra utazott és nagybátyja New York-i kereskedelmi vállalatánál helyezkedett el. Az amerikai függetlenségi háború idején ügyesen forgatta pénzét, a békeszerződés aláírása után vagyonos emberként tért haza. Birtokot vett szülőföldjén, egy szénbánya tulajdonosa lett és kátránygyártással is foglalkozott. 

McAdam sokat utazgatott, és eközben elborzasztották a toldozott-foldozott, sokszor karban sem tartott utak. 

Nagy-Britanniában akkor még sok helyen a rómaiak által épített utakat használták, az újak pedig úgy készültek, hogy a durva kőzúzalék alépítményre kavicsot terítettek. Ami azonban annak idején jó volt a légióknak, már nem felelt meg az egyre élénkebb postakocsi-forgalomnak: a laza szerkezetű utak nem bírták el a nehéz járműveket, a kerékvágások mélyen besüppedtek, az út tele volt kisebb-nagyobb gödrökkel. 

McAdam előbb saját költségén kezdett kísérletezni, majd 1798-tól már Angliában, állami megbízásból folytatta munkáját. 

Ennek során felismerte, hogy az úton a járművek kerekei csak a felületet koptatják, ha tehát ez jól van elkészítve és nem ereszti át a vizet sem, az útalapzat nem rongálódik. Az általa épített utak a talajnál magasabban helyezkedtek el és mindkét oldalon középről lefelé enyhén lejtettek, így a víz lefolyt róluk, alapjukat pedig alagcsövezték, így vezették el a nedvességet. Erre mintegy 25 centiméter vastagságban, több rétegben egyenletes szemnagyságú, előbb ökölnyi nagyságú, majd kisebb zúzottkövet terítettek, a hézagokba tömítésként homokot vagy salakot juttattak. Az út felületére még ennél is kisebb szemnagyságú, homokkal kevert zúzalékot szórtak, amit kezdetben a forgalom tömörített be, később hengerelték. Módszerével ráadásul a korábbinál jóval olcsóbb lett az útépítés, azonban hátránya volt, hogy az út felülete kopott, így állandóan pótolni kellett, és porzott is, ezért idővel kátrányolajjal vagy bitumennel fedték be. McAdam módszere a rómaiak óta a legnagyobb változást jelentette és néhány évtized alatt az egész világon elterjedt. 

A skót mérnököt 1815-ben kinevezték a bristoli utak főfelügyelőjévé, az általa épített utaknak szó szerint az egész ország csodájára járt. McAdam 1816-ban, majd 1819-ben két értekezést tett közzé módszeréről, műveiből két év múlva már az ötödik kiadás is elfogyott. 

Javaslatára a brit parlament 1823-ban felállított egy útépítést vizsgáló bizottságot, amely jelentésében óriási mértékű korrupciót és visszaéléseket tárt fel. A skót mérnököt - aki a dokumentum tanúsága szerint 1798 és 1814 között a brit utakat felmérve 30 ezer mérföldet utazott, kísérleteire pedig saját pénzéből ötezer fontot költött - Nagy-Britannia útügyi főfelügyelőjévé nevezték ki, költségeinek fedezésére pedig ötezer fontot szavaztak meg, igaz, a takarékos parlament ezt később a McAdam által leleplezett visszaélések felelőseinek intrikái miatt kétezer fontra csökkentette. 

McAdam ideje nagy részét ezután is utazással töltötte, immár hivatalos minőségben. A neki felajánlott lovagi rangot visszautasította - elég volt neki, hogy láthatta a jó minőségű úthálózat kiépülését hazájában. 1836. november 26-án, nyolcvanéves korában halt meg a skóciai Moffat városában szegényen, de ahogy ő mondta "legalább becsületesen".

Megosztás
Címkék