A magyarországi gazdasági statisztika és a honismereti földrajz megalapozója: 150 éve hunyt el Fényes Elek
Egy-egy ország, birodalom irányítása már az ókorban is komoly logisztikai feladatokat jelentett, jóllehet az iskolai történelem tankönyvekben elsősorban az uralkodók cselekedeteiről olvashatunk, arról viszont jóval kevesebbet – vagy éppen semmit –, hogy mennyire voltak tisztában országuk gazdasági lehetőségeivel, demográfiai helyzetével, településszerkezetével.
Nyilvánvaló, hogy az uralkodó környezetében sok ember foglalkozott az egyes területek irányításával, létezett egyfajta munkamegosztás is a hivatalok között, az viszont már egy más kérdés, hogy milyen tények alapján végezték a munkájukat, mai kifejezéssel élve: mennyire voltak képben a legfontosabb adatokat illetően. Az országleírások általában egy-egy szerző útiélményei alapján születtek, amelyeket az adóbeszedők és a diplomaták tapasztalatai tettek teljesebbé, de még így sem sikerült kielégítő képet alkotni a gazdasági teljesítményről és lehetőségekről.
Fényes Elek 1807. július 7-én született a Bihar megyei Csokalyon. Ma ez az alig 900 lakosú település Nagyváradtól északra, néhány kilométerre a magyar határtól Romániában található. Itt volt közbirtokos Elek édesapja, Fényes Antal; édesanyja egyes források szerint Máriássy Éva volt, viszont Vahot Imre (1820–1879) szerkesztő és író a Pesti Divatlapban 1846-ban Nadányi Zsuzsannát említi a tudós édesanyjaként, ami valószínűbbnek tűnik, mivel személyesen Fényestől szerezhette ezt az információt.
Fényes Antal falusi birtokosként is olvasott ember volt, rendszeresen vásárolta a magyar könyveket, járatta az akkoriban megjelenő magyar lapokat: a Magyar Hírmondót és a Tudományos Gyűjteményt is. A kisgyermek Elek is érdeklődött a családi könyvtárban található kiadványok iránt, rábukkant egy térképgyűjteményre is: Görög Demeter (1760–1833) Magyar Atlas azaz Magyar-Horvát és Tótország vármegyéi, szabad kerületei és a határőrző katonaság vidékinek közönséges és különös táblái című munkájára, amely a magyarországi vármegyékről készült – jobbára a Görög Demeter által saját kezűleg rajzolt – térképeket tartalmazta. Ez felkeltette a földrajz iránti érdeklődését, de a külföldön megjelent útleírások magyar fordításait (ezekből Kis János készített egy nyolckötetes válogatást Nevezetesebb utazások tárháza címmel az 1810-es évek második felében) is szívesen lapozgatta.
Hétévesen lett a debreceni református kollégium diákja, de az itt töltött nyolc évről nem sok adatunk van. Számos ismert professzora volt az intézménynek, köztük Ercsei Dániel (1781–1836), aki 1814-ben Statistica. Első darab. Közönséges statistica és Magyarország statisticája címmel kiadta az első magyar nyelven íródott statisztikai témájú könyvet. Nem zárható ki, hogy valamiképpen ezen a téren hatott a Debrecenben diákoskodó Fényes Elekre. Ez azonban inkább csak feltételezés.
Fényes Elek 1824–1828 között volt a pozsonyi akadémia hallgatója és feltehetően a hosszú idő után 1825-ben ismét összehívott magyar országgyűlésen is megjelent a hallgatóság számára kijelölt karzaton. Azt sem zárhatjuk ki, hogy fül- és szemtanúja volt Széchenyi István 1825. november 3-i felszólalásának, amelyben birtokai évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
Ekkor kerültek kezébe azok a munkák is, amelyek Magyarország földrajzát tárgyalták, de ezeket kritikusan olvasta, miután nemcsak szakmai hiányosságokat tapasztalt, hanem egyfajta német szemléletmódot és a magyarsággal szembeni negatív elfogultságot is joggal kifogásolhatott, kivált Schwartner Márton (1759–1823) Statistik des Königreichs Ungarn (A Magyar Királyság statisztikája) című háromkötetes művében, amely egyébként a maga korában szakmai szempontból kiváló munka volt. Eredetileg tervezte, hogy magyar nyelvre fordítja, de a reformkor legkiválóbb magyarjainak – Széchenyinek, Kossuth Lajosnak, Wesselényi Miklósnak – a nézeteivel megismerkedve elállt ettől a szándékától, de egyéb okok miatt sem lett volna módja erre.
1828-tól felváltva Pozsonyban, illetve Sárosfán élt, gyűjtötte az országgal kapcsolatos adatokat, sokezer feljegyzést készített, tudakozó leveleket küldött a vármegyékhez. Ezekben az években többször is országjáró körútra indult, miközben ügyvédeskedett is Pesten. Ennek a kitartó munkának lett az eredménye az 1836–1840 között megjelent hatkötetes Magyarországnak ’s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben című műve. Amikor az első kötet elhagyta a nyomdát Fényes már nem Pozsonyban, illetve Sárosfán lakott, hanem Pestre költözött.
Talán nem lesz érdektelen annak megindoklása sem, hogy a számos lehetőség közül miért választotta végül a tudományos pályát, elvégre ez ekkoriban még nem biztosított nyugodt megélhetést egy fiatal családapa számára. Paládi-Kovács Attila a Fényes Elekről írt kismonográfiájában megjegyzi:
1829-ben megjelent két olyan könyv is, amely Vahot megállapítását csak megerősíti. A szlovák származású Csaplovics János 1829-ben Pesten megjelent kétkötetes Gemälde von Ungarn című munkájából finoman szólva árad a magyarok iránti megvetés. Csaplovics egyébként a Habsburg Birodalom szláv népeinek afféle szószólója volt és már akkor (1844 előtt) a magyarosítás káros következményeiről cikkezett, amikor a magyar nyelv még nem is volt hivatalos az országban. Nem csoda, ha Fényes Elek ezek után még elszántabban küzdött a nemzet felemelkedéséért és az 1840-es évektől különböző szakmai és hazafias szervezetekben is vezető szerepet vállalat.
Közben egy újabb nagyszabású műbe fogott: 1842–1843-ban jelentette meg három kötetben Magyarország statistikája című könyvét, amely egy évvel később németül is napvilágot látott. Paládi-Kovács szerint
Megállapította azt is, hogy az országnak legalább 126 városa van (ami több mint kétszerese egy német szerző által akkoriban közölt adatnak), ráadásul a mezővárosokat számba sem vette. Paládi-Kovács Attila úgy látja, hogy a
Fényes Elek érdemeként kell említeni azt is, hogy mennyire járatos volt a külföldi szakirodalomban. Ezek nyomán csiszolta módszereit és tágította szemléletmódját. Több cikkben is hiányolta a magyar ipar erőteljesebb fejlesztését, ezzel tulajdonképpen megelőzte Kossuthot is, aki egy iparegyesület alapítását fontolgatta részvények kibocsátásával. De Fényes látta a magyar földművelés főbb akadályait is. A megoldást az utak, csatornák építésében, a folyóvizek szabályozásában és ennek köszönhetően a kereskedelem fellendülésében vélte megtalálni. Ehhez azonban ipari nagyüzemeket is létesíteni kell.
A Széchenyi által 1830-ban életre hívott Magyar Gazdasági Egyesület 1843. június 3-án tartott közgyűlésén beválasztották a „tisztikarba”, Széchenyi hívei közé és egyúttal átvette az egyesület kiadásában megjelenő Mezei Naptár szerkesztését, amelynek példányszámát fokozatosan 60 ezerre, majd 80 ezerre növelte. Magyarország földleírása címmel sorozatot is indított, amelyben hatkötetes művének kivonatolt fejezeteit adta közre, ami egyszerre volt népoktatás és tudományos ismeretterjesztés. A Mezei Naptárban gyakorlati hasznú cikkeket is közölt, ezekben a mezőgazdaság újdonságairól adott hírt. Közreműködött egy országos szőlőiskola megnyitásában Budán, központi faiskolát és gyümölcsöskertet alapított Pesten, emellett mezőgazdasági gépekből és termékekből kiállításokat rendezett, de gondja volt a szakemberek nevelésére is.
Négy évig ügyködött a Magyar Gazdasági Egyesületben, de 1847 márciusában lemondott, aminek szerteágazó munkája mellett az volt a legfőbb oka, hogy nézeteiben egyre inkább távolabbra került Széchenyitől és konzervatív híveitől. Már 1841-ben választmányi tagja lett a Magyar Iparegyesületnek, amelyben Kossuth hívei domináltak és mint tudjuk Széchenyi és Kossuth elképzelései között egyre mélyült a szakadék.
A Nemzeti Körben idővel kiéleződtek az eszmei különbségek is, emiatt Fényes 1845 októberében lemondott alelnöki tisztségéről, de alig tíz nappal később Pesti Kör néven egy új egyesületet alapított a Nemzeti Körből kilépett Kossuth-párti kisebbség közreműködésével. Alig másfél évvel később azonban az ellenzéki egység helyreállt és megalakult az Ellenzéki Kör, amelynek elnöke Teleki László (1811–1861), két alelnöke Vörösmarty Mihály és Fényes Elek lett. Ebbéli működésével még jobban magárra haragította Széchenyit, aki Naplójában az Ellenzéki Kört a francia jakobinus klub megfelelőjének nevezte, Fényesről meg az írta, hogy ő a „magyar Marat, akihez képest még Robespierre is pecsovics”.
1848 márciusában ő is ott ügyködött a márciusi ifjak 15 pontos követelésének a megfogalmazásánál. Májusban az Ellenzéki Kör átalakult egyfajta politikai párttá és felvette a Radical Kör nevet. Fényes eközben már javában dolgozott az Országos Statisztikai Hivatal kiépítésén, mint az első felelős magyar kormány belügyminiszterének, Szemere Bertalannak (1812–1869) a beosztottja főtanácsosi minőségben.
Fényes Elek mellőzésének okait nehéz röviden összefoglalni. A szabadságharc bukását követően hónapokig bujdokolt, majd baráti kérésre önként jelentkezett a hatóságoknál. A hírhedt pesti Újépületben eltöltött vizsgálati fogságot követően azonban szabadon engedték, de komolyabb állásra nem számíthatott. Gödöllőn volt egy kis szőlője és nyaralója, itt gazdálkodott, közben azonban összeállította ma gyakran idézett négykötetes munkáját: Magyarország geographiai szótárát. Ez 1851-ben jelent meg, azóta egy reprintkiadást is megélt. Ha az ember valamilyen magyar településről keres adatokat a Wikipédián, rendszerint Fényes Eleknek ebből a munkájából vett passzusokat is talál.
Az 1850-es derekán felvetődött az a lehetőség, hogy valamelyik főiskolán tanítson, már csak azért is, mert Magyarország statistikája című munkáját kézikönyvként használták több főiskolán is. A Bach-korszakban azonban ez eleve kilátástalannak tűnt, és amikor egykori alma matere, a debreceni Kollégium 1856-ban megválasztotta tanárának, alkalmazásához a Helytartótanács nem járult hozzá.
A Magyar Tudományos Akadémia viszont nem feledkezett meg róla: 1858. december 15-én rendes taggá választotta. Kilenc évvel később azonban visszaminősítették levelező taggá, azzal az indoklással, hogy nem tartott székfoglalót. Ez formálisan igaz volt, de a háttérben az is ott lehetett, hogy bizonyos körök nem nézték jó szemmel, hogy kormánypárti és ellenzéki lapokba is cikkeket ír.
1857–1859-ben a Magyar Általános Biztosító Társaság titkáraként dolgozta ki az élettartam és halálozási valószínűség táblázatait. Ezek matematikai szempontból is helytállóknak bizonyultak. 1859-ben azonban azzal vádolták meg, hogy ő a szerzője a Biztosítót támadó röpiratnak. Utóbb kiderült, hogy ez nem igaz, de közben már annyira megromlott a kapcsolata a társaság vezetőivel, hogy kilépett a hivatalából. Ráadásul az a megaláztatás is érte, hogy a Magyar Tudományos Akadémián megalakult Statisztikai Bizottság nem választotta tagjai közé. Ebben benne volt az eperjesi születésű gróf Dessewffy Emilnek (1814–1866), az MTA akkori elnökének a keze is, aki inkább a fiatalokat: Keleti Károlyt, Hunfalvy Jánost és társaikat pártolta.
Utolsó éveiben nyomorgott és a betegség sem kerülte le. Fényes József fivére és Fényes Károly unokatestvére támogatta, és időnként az írói segélyegylet is folyósított némi pénzt. 69 éves korában, 1876. július 23-án hunyt el Újpesten.
Dédunokája, Fényes Szabolcs (1912–1986) népszerű operettszerző és színházi igazgató volt. Életéről a révkomáromi Klemen Terézia tanárnő 2022-ben egy zenés vígjátékot írt Oda vagyok magáért… címmel. Sajnos Fényes Elek mozgalmas életét szépirodalmi alkotás nem örökítette meg.
