A magyar térképészet kiemelkedő alakja
A cím egy olyan 18. századi férfiúra utal, aki ezen kívül a természet- és műszaki tudományok számos egyéb területén is jeleskedett, sőt a szó szoros értelmében iskolateremtő egyéniség volt.
A felvidéki Ábelfalván született Mikoviny Sámuelről van szó, akit a magyar és a szlovák tudománytörténet-írás egyaránt a sajátjának vall. Ma már egyértelműnek tűnik, hogy 1698-ban látta meg napvilágot és Nógrád megye különböző településein töltötte a gyermekkorát, miután evangélikus lelkipásztor édesapja több helyen is szolgált. Az is bizonyítást nyert, hogy az 1710-es évek végén (1718–1721 között) a pozsonyi evangélikus líceum diákjaként került először kapcsolatba a nagy magyar polihisztorral, Bél Mátyással (1684–1749), akivel később szorosan együttműködött nagyívű vármegye-monográfiáinak írása során. Ő készítette azokat a részletes, sokszor a szövegben közölteknél bővebb információkat tartalmazó térképeket, amelyek teljesen megújították a magyarországi kartográfia addigi gyakorlatát.
Mikoviny Németországban, előbb Altdorfban, majd Jénában folytatott egyetemi tanulmányokat és sajátította el a rézmetszést. 1726-ban tért vissza Magyarországra, ahol Pozsony vármegye mérnöke lett, de Jénában szerzett csillagászati ismereteit is igyekezett hasznosítani. Földrajzi helymeghatározásokat, délkörkijelöléseket végzett, és ezeket publikálta is.
1728-tól együttműködött Bél Mátyással a röviden csak Notitiáknak nevezett vármegye-monográfiák megalkotásában. Összesen 49 térképet készített, ezekből 11 még életében megjelent, további 12 kéziratos formában került elő, a többi sajnos lappang valahol, vagy végleg elkallódott. A Notitia első kötetében leírta térképkészítési elveit is, ezek hasznos útmutatásokként szolgáltak a kortársaknak és a későbbi kartográfusoknak. A felmérések során a földrajzi adatok gyűjtésén kívül gyakorlati feladatokat is végzett. Geodétaként elsősorban folyószabályozási munkálatokat irányított.
Nemcsak Pozsony vármegyében akadt dolga, hanem Komárom környékén, Selmecbányán és másutt is. Ő hívta fel elsőként a figyelmet az egykori római erőd, Brigetio régészeti fontosságára. 1727-ben elkészítette a Tatai-tó környékének vízrendezési tervét. Egy évvel később már a Lajta folyó feltérképezésénél ügyködött. Csak a helyszűke miatt nem részletezem az általa megfogalmazott térképészeti alapelveket és gyakorlati útmutatásokat. A legfontosabbak a csillagászati és a geometriai szempontok, ehhez pontos mágneses és hidrográfiai mérések társulnak. Tisztában volt a mágneses deklináció lényegével és a folyók irányát a csónak oldalán elhelyezett iránytű segítségével határozta meg. A magyarországi helymeghatározások alapjául kijelölte a pozsonyi kezdő meridiánt, amely a pozsonyi vár északkeleti tornyán haladt át.
Mikoviny 1735-ben számára egy addig ismeretlen feladatot kapott: kinevezték az újonnan létrehozott selmecbányai bányatisztképző felsőfokú intézmény első tanárává.
Ez a később akadémiává avanzsált iskola a maga nemében egyedülállónak számított azokban az évtizedekben. Szellemiségét Mikoviny alapozta meg, és ezen a nyomvonalon haladva ért olyan magaslatokba, aminek Európa-szerte csodájára jártak. Egészen az 1800-as évek elejéig nagyon sok külföldi hallgatója is volt, de főleg a Habsburg Birodalom szempontjából volt óriási jelentősége, hiszen bányászati és később erdészeti szakemberek egész seregét képezték itt.
Mikovinyt Mária Terézia később a határvédelmi rendszer megerősítésével bízta meg, de tovább irányította a folyószabályozási munkákat is. 1750 márciusában Trencsén környékén dolgozott, amikor megfázott, és 1750. március 23-án (vagy 26-án), 270 esztendeje elhunyt.
