2018. december 15., 14:19

A legnagyobb felvidéki meteoritok

A Föld felszínére naponta sok ezer kozmikus test csapódik be. Ezek a világűrből érkező látogatók a meteoritok, amelyekről jobbára tudomást sem veszünk, hiszen a többségük elég még a Föld légkörében, amelyek pedig mégis talajt fognak, rendszerint grammnyi vagy dekányi tömegűek.

lenartoi-vasmeteorit-iiia.jpg
Fotó: TASR

Időnként természetesen sokkal nagyobb tömegű égitestek is eljutnak egészen a Föld felszínéig. A legtöbbje kőmeteorit és legfeljebb néhány kilogrammot nyomnak a mérlegen. A vasban gazdag meteoritok rendszerint nagyobb tömegűek, egyik-másik több száz kilogrammot is nyomhat. A meteoritok vegyi összetétele függ annak az égitestnek a kémiai anyagától is, amelyből származnak. Vannak bolygókról (Mars, kisbolygók), Holdról származó meteoritok, de időnként távolabbi helyekről érkező, ismeretlen eredetű meteoritok is akadnak közöttük. Becsapódásuk időpontja nem minden esetben meghatározható, mivel jóval később is rájuk bukkanhatnak. Ezért a katalógusokban gyakran nem a becsapódás időpontja, hanem a megtalálásuk dátuma szerepel.

A történelmi Magyarország területén lehullott jelentősebb meteoritok száma mintegy harmincra tehető. Ezek közül öt a mai Szlovákia területén fogott talajt. A legnagyobb tömegű a Magura (esetleg Árva, Szlanica stb.) néven ismert vasmeteorit, amely eredetileg 1500 kg tömegű volt, de múzeumba végül csak 150 kg került belőle. A Természettudományi Közlöny havilap 1882. évfolyamában megjelent összefoglalójában a következőket olvashatjuk:

„A kir. magyar Természettudományi Társulat ezen meteorvas létezéséről 1844-ben kapott tudósítást Horváth Alajos árvai főorvostól, ki a Weisz János árvai uradalmi mérnök által megtalált vastömegből példányokat küldött a társulatnak megvizsgálás végett. A Társulat a kapott példányok szakszerű megvizsgálására egy bizottságot küldött Mikecz András kir. kamarai titkár elnöklete alatt, mely bizottság egyik tagja Pecz Vilmos, ásványtani, másik tagja Dr. Boór Károly pedig kémiai szempontból vizsgálta meg a küldött példányokat. A vizsgálat eredménye az lett, hogy ki lőn mutatva, hogy ezen vas nem földi, hanem világtéri eredetű, mert a meteorvasakat jellemző alkatrész, a nikkelvas megvan benne. Ezen meteorvas tehát a kir. m. Természettudományi Társulat részéről volt először megvizsgálva, s világtéri eredete konstatálva, jóllehet a bécsi geológok sem késedelmeskedtek ezen lelet vizsgálatával, melynek eredményét [Wilhelm] Haidinger tette közzé. Az árvai meteorvas példányait Árva megye Szlanica nevű községének határán, a Magura-hegy tövében, az Árva vize által felhalmozott kavics- és iszaprétegekben találták. Nevezetes, hogy mielőtt tudományos emberek észrevették volna, a szlanicai kovács, mint res nulliust [„gazdátlan jószágot”], már évektől fogva használta kitűnő patkók készítésére. [Az 1500 kg-ból több mint 1300 kg-ot.]."

A második a sorban a szlovák-ukrán határ közelében, de már Kárpátalján fekvő Knyahinyán becsapódott kőmeteorit volt. Ennek tudjuk a pontos becsapódási idejét is. A 19. századi magyar földtudomány egyik legjelesebb képviselője, Szabó József professzor az MTA 1867. január 31-én tartott közgyűlésén így számolt be a történtekről:

„1866. június 9-én, délután 5 óra körül, egészen felhőtlen, derült nyári napon ment véghez, ezer meg ezer szabadban dolgozó ember szeme láttára Ung megyében s részben Zemplén megyében majdnem egy mérföldnyi [~7 km] hosszúságú s félmérföldnyi [~4 km] szélességű területen. A helységek, melyek határán a kövek lehullottak a következők: Zemplén megyében Zboj, Ung megyében Újsztuzsica (Nova Sztuzsicja), Knyahinya és Sztricsava. A lehullott kődarabok számát 1200-ra becsülik, s a knyahinyai meteorkőhullás már ebből a szempontból is a legnevezetesebbek közé tartozik.”

A Természettudományi Közlöny cikkírója a következőkkel egészítette ki mindezt:

„E tekintetben ugyanis csak három rendbeli meteorkőhullás múlja fölül, ti. a pułtuski Varsó mellett (1868. jan. 30-án este 7 órakor), mely alkalommal lehullott meteorkövek számát százezerre becsülik, továbbá a Franciaországban L’Aigle vidékén (1803. április 26-án délután 1 órakor) végbement meteorkőhullás, mely alkalommal 2-3000 darab meteorkő esett le, s végre a mocsi meteorkőhullás, mely 1882. febr. 3-án, délután 4 óra tájban Erdélyben, Mocs és a szomszéd községek határán ment végbe, s a lehullott meteorkövek számát Dr. Koch Antal szintén 2-3000-re becsüli. Még nevezetesebb azonban a knyahinyai meteorkőhullás azon körülménynél fogva, hogy a lehullott kövek között egy oly nagy tömegű is találtatott, amilyen eddigelé a tudomány évkönyveiben nincsen feljegyezve, ti. egy 600 vámfontnyi [300 kg] darab, mely fő díszét képezi a bécsi cs. múzeumnak. Az ehhez legközelebb álló a Magyar Nemzeti Múzeumban van, 82 fontot [46 kg] nyom, és 750 forinton ungvári tulajdonosoktól vétetett meg a múzeum részére. E meteor, mint tüzes golyó, hazánk északnyugati részén tűnt fel az égbolt magaslatán Liptószentmiklós felett, innen keletnek tartva áthaladt Szepes, Sáros és Zemplén megyén, s eljutva Ung megye északnyugati részéig, Knyahinya s a szomszéd helységek felett mennydörgésszerű robajjal szétpattant, és világítani megszűnt. Fekete felhő képződött belőle, melyből süvöltéssel indult meg a kőzápor, ennek bevégződése után szürke porfelleg maradt vissza a légben, melyet az északi szél dél felé, Ungvár felé vitt, és lassanként ködfátyolképen szétfoszlott. A meteor iránya tehát tisztán nyugat–keleti volt s pályája hosszúsága, Liptószentmiklóstól Ung megyéig, 28–30 mérföldre [~220 km] becsülhető. A tünemények ez egész sorozata csak néhány másodpercig tartott. Az ezen alkalommal lehullott ködarabok számát, mint említők, 1200-ra s ezeknek összes súlyát 10 mázsára [~500 kg] becsülik. Különös véletlen szerencse, hogy ez a kőzápor, noha házak, emberek és barmok közé esett, senkit agyon nem ütött, sőt még csak meg sem sértett. A knyahinyai kövek kívülről fekete, többé-kevésbé fénylő vagy fénytelen kéreggel vannak beborítva, mely néhol sima, másutt ripacsos s imitt-amott homorú mélyedéseket mutat. A knyahinyai meteorköveknél azonban azon kiváló nevezetesség fordul elő, hogy némely példányokon a kéreg nincs tökéletesen kiképződve, csak az olvadásnak biztos nyomait mutató hártya látható, mely alatt a meteorkövet alkotó egyes ásványok kivehetők. Ezen körülményből, valamint a kövek szétszóródása irányából, mely eltért a tüzes meteor irányától, dr. Szabó József azon következtetést vonja le, hogy a knyahinyai meteorit egy tömegben érkezett légkörünkbe, s itt pattant szét ezer meg ezer darabra, melyekből az apróbbak a meteorit külső, a két legnagyobb pedig, ti. a 600 fontos és a 82 fontos, belső részét alkották. Ez a mozzanat rendkívül nevezetes, mivel a mocsi meteorkőhullásról dr. Koch Antal, kolozsvári egyetemi tanár azt bizonyítja, hogy ez nem egy nagy darab kőből állott, mely aztán ezer, meg ezer apróbb darabra robbant szét, hanem már a világtérben darabokból álló rajt képezett."

A harmadik a sorban a Lenártó néven ismert vasmeteorit, amelynek földet ért része több mint 108 kg tömegű volt. Ennek becsapódási ideje nem ismert, de a Természettudományi Közlöny említett számában ezt írták róla:

„ Esésideje nem ismeretes: felfedezték az 1814. év október végén Sáros megyében Lénártó mellett, a gácsországi [galíciai] határnál, közel Bártfához a Lenartowka nevű erdőben. Felfedezője egy juhász volt, ki egy forrás mellett iszap és rothadásnak indult falevelek alatt találta, s tündöklő fényénél fogva ezüstnek tartotta. E helyéről ezen 194 fontnyi [108,6 kg] vastömeg a helység földesurához, Kapy József kir. tanácsoshoz került, ki azt, magának emlékül egy kis darabot levágatván belőle, Sennowitz Mátyás eperjesi tanárnak adta, azon köteleztetéssel, hogy felét a Magyar Nemzeti Múzeumnak küldje be. Erre egy év múlva, tehát 1815-ben kapott nemzeti múzeumunk egy 133,5 fontnyi [74,8 kg] nagy, s étetett felületén a Widmanstätten-féle rajzokat pompásan feltüntető darabot, mely jelenleg is egyik fő ékessége. Ezen meteorvas kisebb fele számtalan részre daraboltatva, Európa több múzeumába került, nevezetesen egy 5 fontnyi [2,8 kg] darab a bécsi császári múzeumba. A bécsi múzeum őre, Paul Partsch és báró Brudern József ezen vasból késeket és kardokat készíttettek, melyek a damaszkuszi acél hullámzó vonalait mutatják. A tiszta vastömegbe kisebb-nagyobb szemcsék, sőt nagyobb vese alakú darabok is vannak beágyalva.”

A meteoritnak már ásványtani neve is született: lenartitnak hívják. Lénártón nagyon büszkék a meteoritjukra, még egy hiteles másolatot is készíttettek róla, amely a községi hivatalban látható. A Magyar Nemzeti Múzeum egy tanulmányt jelentetett meg a vasmeteoritról, ezt a lénártói önkormányzat lefordíttatta és a szöveget a község web-oldalán adták közre, hogy az érdeklődők is elolvashassák. Tervezték a meteorit megtalálási helyének turisztikai látványosságként való hasznosítását is, de a területet fű és rengeteg bokor borítja, amelyet nem sikerül maradandóan eltávolítani, ezért csak egy nagyobb kőháromszög jelöli a becsapódás helyét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.