HIRDETÉS

A legeredményesebb sportolókat jutalmazták Tornalján

hirek.sk 2018. március 03., 16:57
TORNALJA. A tornaljai Tompa Mihály Művelődési Központ színháztermében 52. alkalommal értékelték ki a régió, azaz a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás legjobb sportolóit.

A  járási testnevelési szövetség felhívására az idén közel ötven nevezés érkezett, amelyből egy szakmai bizottság döntötte el, hogy ki legyen az elmúlt év legeredményesebb sportolója. Diák, serdülő, felnőtt, csapatsportágak és technikai sportok kategóriában lehetett nevezni. Többen közülük világversenyeken is a dobogó legfelsőbb fokára állhattak az elmúlt évben.

A rimaszombati Bástya Íjász Klub tagjai évek óta a legjobb sportolók között szerepelnek, a tavalyi évben is számos sikert arattak. „Az utóbbi három évben volt merszünk elmenni világbajnokságokra, Európa-bajnokságokra, a Duna-kupát meglőttük. A tavalyi évben Ausztriában voltunk az Európa-bajnokságon, ahonnan kiváló eredményekkel tértünk haza. Öten mentünk az Európa-bajnokságra, ahonnan három aranyérmet, egy ezüstöt és egy negyedik helyet hoztunk” – fejtette ki Lévay Tibor, a Bástya Íjász Klub elnöke.

Tornaljáról négy kiváló sportoló kapott elismerést. Hubay János, Tunyi Klaudia, Lázók Béla és Spodniak Patrik vehették át a Járási Testnevelési Szövetség serlegét. A technikai sportok terén Cerovský András, a diákoknál Dávid Laura, a serdülőknél Karolína Mravcová, a felnőtt kategóriában Gulaev Akhsarbeka, illetve a csapatsportágak kategóriájában a rimaszombati Falcon Klub és a Bástya Íjász Klub volt a legeredményesebb.

A Rimaszombati Járási Testnevelési Szövetség a berkeibe tartozó sportolók eredményeit tekintve jól végzi munkáját, bár a vezetőség szerint egyre nehezebb a  fiatalokat a sport felé terelni. Az elmúlt években jelentősen csökkent a fiatalok sport iránti érdeklődése.

„A labdarúgó szövetség óriási problémákkal küszködik, a két járásban nincs csak 11 csapatunk, s azt már nem is említem, hogy nincs érdeklődés az ifjúsági részlegen. Ezelőtt 25 évvel 33 csapatunk volt három osztályban. A többi sport ugyanezzel a problémával küszködik, mindenki saját vonalán intézi, amit lehet. Most előtérbe kerülnek az erőnléti sportok, a taekwondo, a judo, a birkózás. A többi kisebb sportág a szövetségen keresztül, a városoktól, falvaktól kapja a támogatást. Minden tisztelet a polgármestereknek, akik támogatja a sportot” – fogalmazott Forgon János, a Rimaszombati Járási Testnevelési Szövetségtől.

A járási testnevelési szövetség nem feledkezett meg a sportvezetőkről sem, akiknek emlékplakettel jutalmazták munkájukat, hiszen nélkülük a legnagyobb tehetség is parlagon maradna.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS