magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2024. március 20., 20:39

A kisebb rossz választása és a béketeremtő diplomácia – megjelent a MAGYAR7 12. száma

Téved, aki már az elnökválasztás első körében azt fontolgatja, szlovák jelöltre szavaz, mondván, a magyar államfőjelöltnek, Forró Krisztiánnak úgy sincs esélye. „Pedig dehogy nincs! Soha még ilyen esélyünk az elmúlt 15 évben nem volt arra, hogy közösségként megmutassuk magunkat. Vége a megosztottságnak, Bugár Béla és vegyespártja már a történelem szemétdombján, Simon Zsolt még csak történelem része se lett, nincs tehát senki más, aki a magyar érdekek mentén érvelve pályázhatna a magyar szavazatokra” – írja Kisebb rossz helyett a mérleg nyelve című vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő.

lapajánló

Két választási hétvége. Több hazai párt is rendezte sorait az elmúlt hétvégén az európai parlamenti választásra készülve. Valóságos választási maraton volt, ez azonban a pártszimpatizánsokon kívül legfeljebb a hétvégén is dolgozó sajtómunkásokat hozta izgalomba. A fókusz az elnökválasztás első fordulóján van, írja Kocur László. Forró Krisztián vállalása inkább szimbolikus, ugyanakkor szükséges, mert ha közösségünk letér a Bárdos Gyula által megkezdett ösvényről, azzal lemondunk annak lehetőségéről is, hogy egyszer, majd, valamikor, a nem túl távoli jövőben lehet magyar elnöke az országnak. Ezért is fontos, hogy közösségünk szombaton erős és egységes legyen.

lapajánló

A képernyőn durva csatajelenet: Donald Tusk rohamrendőrséggel vereti agyba-főbe a tüntető lengyel gazdákat. Mintha legalábbis rablógyilkosok lázadását akarná tűzzel-vassal elfojtani. Sebesült gazdák Varsó utcáin. Ha a törvények és a hely erkölcsi teherbírása engedné, meddig merne elmenni Donald Tusk és nemzetgyilkos kompániája? Fülöp Antal: Inkvizítorok igazsága.

Inkább legyenek hosszú, sikertelen tárgyalások, mint egyetlen puskadörrenés, mondta a tapasztalt diplomata. Vagyis a diplomácia a béke útja. Megelőzhető lett volna az orosz–ukrán háború, ha a diplomácia határozottabban lép fel? Milyen eszköztára van a diplomáciának, amellyel lezárható a konfliktus? Mi a közös a nemzetközi diplomáciában és a társas kapcsolatokban? Kiss Rajmundot, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyvezetőjét kérdezte Kolek Zsolt.

lapajánló

Egy évvel ezelőtt a legtöbb szuper- és hipermarket igyekezett az emelkedő árak megfékezésében nyújtott teljesítményével népszerűsíteni magát, idén a marketingosztályok az olcsóbbnál is olcsóbbnak hirdetik termékeiket. A bevételeiken ugyanis látják, jobban meggondoljuk, mire is költünk. De vajon tényleg olcsóbb lett az élelmiszer? Mihez képest? A kérdésre Rajkovics Péter válaszol.

lapajánló

Az európai parlamenti választások közeledtével eluralkodott a kapuzárási pánik a képviselők között, akik egyre jobban féltik a pozícióikat. Ezért – és a megfelelési kényszer miatt – egyre vadabb és képtelenebb ötletekkel állnak elő. A legelképesztőbb cirkuszra pár napja került sor, amikor az Európai Parlament jogi szakbizottsága úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot az Európai Bíróságon. Az ok látszólag az a tízmilliárd eurós támogatás, amelyet a Bizottság hatalmas késéssel kegyeskedett felszabadítani Magyarország számára. Kövesdi Károly: Pánik a tébolydában.

lapajánló

Mátyusföldi és zoboralji fociritkaságokról ír Somogyi Szilárd. Szerkesztőségünk rövid idő alatt két nem mindennapi focieseményre is hivatalos volt. Nem véletlen, hogy nem mérkőzést említünk, hiszen egyik alkalommal sem a zöld füves pálya szolgáltatta a színteret, bár a labda és a pálya varázsa nélkül természetesen egyik sem jöhetett volna létre. És persze mindkét esetben kellett egy csapat.

lapajánló

Pint úrnak szólítják őt Somorján és környékén. Dicsérik megfizethető, mégis lelkiismeretes munkáját, amelynek köszönhetően nem kell új lábbelit vásárolni, mert a kissé meghibásodottat szinte újjá varázsolja. Ráadásul pár euróért. Molnár Anna is bekopogott hozzá, és elbeszélgetett az idős mesterrel. A riport címe: Nyolcvanhoz közeledve is marad a kaptafánál.

lapajánló

Köztársaságielnök-választás az egyik hétvégén, március 23-án, és húsvét a következőn, március utolsó hétvégéjén. Felegyenesedés után jöhet tehát a feltámadás! Ahhoz azonban, hogy feltámadjunk, előbb ki kell egyenesednünk. Meggörnyedve és hitet vesztve ne várjunk semmi jót a választásoktól, de Krisztus feltámadásának ünnepe is sivárabb lesz. Száraz Dénes: Felegyenesedés és feltámadás.

Magyarország legfiatalabb egyeteme, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Egerben működik és 2021. augusztus 1-je óta viseli ezt a nevet. Kevesen tudják azonban, hogy az intézmény névadója, a Pozsonyban született gróf Eszterházy Károly (1725–1799) egri püspök már 1763 őszén személyesen mutatta be egyetemalapítási tervezetét Mária Teréziának, aki nem adta áldását rá, írja a Leporolt históriákban Lacza Tihamér.  

Nem csupán a szlovák pártokra szavazó magyarok hiányoznak sorainkból, hanem az önként eltávozottak és haza már nem térők is. Ők is hiányoznak, amikor megmérettetünk. S ezen még az sem segít, ha most már többségi státusú magyarként nagyon okos, nagyon alapos elemzésekkel kárhoztatnak bennünket letargikus-legyintős magatartásunkért. Kivéve a tiszteletre méltó 274 honfitársunkat, írja N. Gyurkovits Róza a Mit üzen 274 levélszavazat? című jegyzetében.

lapajánló

Hogyan kerestek vizet a pelsőci Nagy-hegyen? A Pelsőc felett magasodó Nagy-hegy nemcsak a Gömör–Tornai-karszt, hanem egész Európa legjellegzetesebb karsztfennsíkjai közé tartozik. Mintegy négyszáz méterre magasodik a Sajó és a Csetnek-patak fölé. Felszínét töbrök sokasága varázsolja sajátságosan hullámossá. Vizet azonban itt hiába keresnénk, a lehulló esőcseppet könyörtelenül elnyeli a karszt, írja Gaál Lajos.

lapajánló

Idén a megszokottnál korábban érkezett a tavasz, a jó idő beköszöntével pedig a mezőgazdasági munkák is megkezdődtek a földeken. A nógrádi mezőgazdászok a tavalyinál két héttel hamarabb, vagyis már február közepén kimerészkedtek a földekre. A szőlészetekben és a gyümölcsösökben pedig időszerű a metszés és a lemosó permetezés. A Tájaink rovat vezető cikkét Agócs Szvorák Emese írta.

Tető alatt az osgyáni kastély, számol be a jó hírről Virsinszky Tamás. Több mint négy évvel a pusztító tűzvész után helyreállították a tetőt az osgyáni reneszánsz kastélyon, ezzel pedig sikerült megelőzni az épület további állagromlását.

A magyarság csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad, a felvidéki magyarság élni akarása pedig erőt ad a többi nemzetrésznek, erőt ad az egyetemes magyarságnak – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kassán, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson, amelyen átadták a magyar állami kitüntetéseket is. Nagy György és Auxt Ferenc Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át. Az eseményről Fábián Gergely számol be A felvidéki magyarság élni akarása erőt ad című írásában.

„Végéhez közeledik a választási kampányidőszak, s március 23-án kiderül, hogy mennyire öntudatos és összetartó a felvidéki magyarság. Ma még kérdéses, hogy hányan leszünk azok, akik a szülőföldön való boldogulás érdekében választási részvételünkkel és helyes voksolásunkkal a magyarság megerősödését akarjuk szolgálni” – írja Mindnyájunknak el kell menni! című beszámolójában Nagy-Miskó Ildikó annak kapcsán, hogy a múlt héten Komáromba látogatott Forró Krisztián, a Magyar Szövetség köztársaságielnök-jelöltje.  

Biztonságérzetet nyújt a krízisalap, állítja Nagyszombat megye alelnöke Berényi József Szomolai Andreának. Hogy ez valóan így van-e, munkatársunk polgármestereknél érdeklődött.

lapajánló

Az ipolyviski alapiskola háza táján már a második olyan tanítási év zajlik, amely során az egyébként sem szürke „viskolás” hétköznapokat a Lurkóakadémiával színesítik tovább. A viski oktatási intézmény pedagógusai jól tudják, hogy kizárólag akkor tud működni az oktató-nevelő munka, ha a gyermekek vidáman ülnek be az iskolapadba. Kaszmán Zoltán: „Viskolára” hangoló Lurkóakadémia

Kassa megye egyetlen B. Braun dialízisközpontja Gyimesi Anikó nefrológus főorvos királyhelmeci ambulanciáján működik. A vese világnapján, előzetes bejelentkezés nélkül lehetett szűrővizsgálatra menni. Így tett munkatársunk, Molnár Gabriella, hogy megtudja miért fontos ezen a téren is a megelőzés.

lapajánló

Szenvedélyes nemezkészítő az egész Vidák család, ahol három generáció űzi és tanítja ezt a több ezer éves mesterséget. A Párkányi Városi Múzeumban ifjabb Vidák István mutatkozott be Noé bárkáján című kiállításával. Bokor Klára: Ősi mesterség újbóli felfedezői

Egy újszerű kezdeményezés formájában került sor a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő nagytermében a Zene görbe tükörben című zenés vándorkiállítás megnyitására. Erről számol be Dunajszky Éva Zene görbe tükörben – alternatív kiállítás a Deja Vu-val című cikkében.

A kétkezi munkát végző őseinknek nem volt ideje lazsálni, mindig mozgásban voltak. A konzumtársadalom hozta elkényelmesedés, továbbá az egyre több „elvárás” következménye az egyre kevesebb szabadidő, a napi feszültségek és stresszhelyzetek megsokszorozódása, amelyek levezetésére a mozgás jelenti a megoldást. Lacza Gergely annak járt utána, hogy kik és hogyan mozgatják a csallóközieket?

lapajánló

 

Tombol a lepkehimlő országszerte. Erről a nem súlyos, ám fertőző betegségről ír Asztalos Kele Orsolya gyermekorvos.

A Balaton-felvidék egyik különleges települése Tapolca. Számtalan látnivalója mellett leglátogatottabb büszkesége a tavasbarlang. Ide látogatunk el a Barangolóban Zsebik Ildikó vezetésével.

lapajánló

Sous Vide-ált őzgerinc aprított magköntösben, parázsburgonyával és vörösboros mártással. Ennek a fenséges fogásnak az elkészítését írja Fekete Norbert, a megújult Íz-lelő harmadik munkatársa.

lapajánló

Vas Gyula a megszépült és megerősödött Škoda Scala First Edition 1.0 TSI Selection autót tesztelte. 

lapajánló

Négy felkészülési mérkőzés, aztán irány az Eb, írja a magyar labdarúgó-válogatott kapcsán Rajkovics György. Törökországgal és Koszovóval játszanak felkészülési meccseket a magyarok. Mindkét találkozónak a budapesti Puskás Aréna ad otthont, a törökökkel március 22-én, a koszovóiakkal március 26-án csap össze Marco Rossi alakulata.

lapajánló

Lovaglás helyett Ninja Warrior az öttusában? A párizsi lesz az utolsó olimpia, mikor még szerepel a díjugratás az öttusa próbatételei között, ezt követően akadályverseny lesz az új szám, olvashatjuk Mátis Rudolf cikkében.

A MAGYAR7 12. számának hátlapján Tatárik Emil érsekújvári szobra látható. Közéleti hetilapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.