A kicsi BMW-nek szűknek bizonyult a dunaszerdahelyi kultúrház ajtaja
A reggeli órákban egy fiatal lány okozott kárt nem csak saját járművében, de ahogy a képeken látható, az épület ajtaján is.
A fiatal, húszas éveiben járó hölgy, bár nem volt abban az állapotban, hogy hosszasan nyilatkozzon, annyit elmondott, hogy mikor a parkolójegyet akarta az automatánál leolvastatni, az autó elindult, bár elmondása szerint a kéziféket behúzta.
Ő megijedt, és a fék helyett a gázra lépett,
emiatt nagy erővel csapódott a szembe lévő ajtónak, egyben átszakítva a parkoló sorompóját, amit azóta már lecseréltek.
A parkoló tulajdonosa is nyilatkozott a portálunknak, elmondva, hogy nem volt szemtanúja az esetnek, őt telefonon értesítették. A sorompóban lévő motor nem sérült meg, de ez most a legkisebb gond.
Az ijedtségen kívül nem történt komolyabb baj. Az autó sofőrje a fejét ütötte meg, de mentőt nem kellett hívni.
Szerencsére épp akkor sem járókelő, sem autó nem volt az úton.