A Kárpát-haza bércein
Éppen nyolc esztendővel ezelőtt és éppen a Felvidéken indult el a Hazajáró „végtelen” útja. Ez alatt a nyolc év alatt 250 filmben utaztuk be a régi szép hazát, hogy annak ezernyi darabra tört apró mozaikjait újra összeillesztgessük.
Immár nyolc esztendeje húzunk hétről hétre bakancsot, hogy keresztül-kasul bebarangoljuk a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerjük hazánk természeti, kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken, Dalmáciában, a Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta csatamezőkön át, patinás városokig – megannyi magyar emlék és életrevaló közösség kísérte, kíséri utunkat.
Láttuk sokszor a romlást, és láttuk, miként ül diadalt az önfeladás, de láttunk megannyi vigaszt és reményt is. Ki gondolta volna, hogy a vigasz ott nevet ránk a keleti határszélen, a csángók patakországában? Ki gondolta volna, hogy a bácskai zsíros fekete földből sarjad majd a remény? A „mégis életről” daloló hepehupás vén Szilágy, a lelket melengető gömöri erdőhátak, a mindig mosolygó Aranyosszék jól megtömték a hátizsákunkat a konok megmaradás üzenetével! (Gyakran kérdezik, hogy mitől púpos a túrazsákunk, nos, éppen az imént említettektől!) Paroláztunk a nyomorúsággal Kárpátalján, megtapasztaltuk a szegénység mindennapjait a Mezőség feledésre ítélt dombhajlataiban, mégis ezeken a helyeken lettünk a leggazdagabbak.
Hoztunk fajtát minden gondolatból, összeszedtünk mindent, amit csak szívvel zsákmányolni lehetett, „figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát (…) így maradtunk meg hírvivőnek, őrzeni kincses temetőket”.
A következő hetekben, hónapokban ezen hasábokon meséljük el a Hazajáró történetét, kulisszáit, titkait; kérjük, tartsanak önök is velünk!
De honnan is a hegyek iránti szenvedély? Mikor dőlt el végleg a sorsunk? Mikor az óvodai kiránduláson sétáltunk egy nagyot a börzsönyi Királyréten? Vagy amikor május elsején leterítettük a pokrócot a szintén börzsönyi Törökmezőn? Vagy talán akkor, amikor a visegrádi vakáción a Papp-hegyen izzadtunk, miközben a család Lepencén lubickolt? Valószínűleg ez mind közrejátszott a szerelem kibontakozásában. Aztán kijártuk az iskoláinkat, megpróbálkoztunk a városi lét örömeivel is, de csakhamar ismét a kert végében fekvő Börzsönyben találtuk magunkat. Az ősvulkán kalderájának sűrű vadonjába nem hallatszott be a civilizáció, mi pedig ünneplőbe öltöztetett lélekkel jártuk a titkokat suttogó börzsönyi erdőket.
Idővel intézményesítettük kapcsolatunkat a hegységgel, megalapítva a Börzsöny Akciócsoport nevű turisztikai egyesületet. Teljesítménytúrákat szerveztünk, teleszórtuk a tájat út- és irányjelző oszlopokkal, jelzéseket festettünk. Aztán egy szép napon kinyílt előttünk a világ, legalábbis annak egy nagyon szép szeglete, a Kárpátok. Egy hideg téli délutánon, mikor a Kárpát-medencét köd ülte meg, és csak a legmagasabb hegyek látszódtak ki a mindent elborító felhőpaplanból, a Csóványos kilátójából megpillantottuk a Magas-Tátra csipkés ormait. Nem volt kérdés többé, hogy oda nekünk minél előbb, minél gyorsabban el kell jutnunk.
Már a következő napokban útra keltünk, ám a sors úgy hozta, hogy csak az Alacsony-Tátra gerincére kapaszkodhattunk fel dél felől. A Chopokra felérve aztán ismét elénk tárult a Magas-Tátra, amely most már valóban kéznyújtásnyira volt. Ez jelentette a végső lökést a hegyek irányába.
A következő hónapokban, években aztán sorra hódítottuk meg a legnépszerűbb csúcsokat, jártuk be a legdivatosabb hegységeket, mint annyian a túrázó társadalomban. Aztán hamar letisztáztuk magunkban, hogy valóban szép a Dolomitok, izgalmas kihívás feljutni a Mont Blanc csúcsára, kalandos eljutni az Albán-Alpokba, de nekünk igazából a Kárpátok a hazai pálya, megismerni, bejárni elsősorban ezt a hegységet szeretnénk. Feltáratlansága, vadsága és elsősorban történelmünkben betöltött szerepe volt az, ami miatt elhatároztuk: végigmegyünk a 2700 km hosszú főgerincén. Az ezredfordulón megkezdtük álmunk megvalósítását, 120-130 kilométeres szakaszonként jártuk be a vízválasztó gerincet.
Hány kárpáti csillagos éjszaka vontuk le az aznapi túra végkövetkeztetését: ezt a tájat másnak is látnia kéne, a Kárpátok bérceit – ha csak képernyőn keresztül is – minden magyarnak meg kéne ismernie! A Gondviselés aztán a segítségünkre sietett, ugyanis közülünk néhányan a média területén dolgoztak (Dextramedia Kft.), így amikor lehetőség nyílt rá, hogy a Duna Televíziónak készítsünk egy turisztikai filmsorozatot, nem volt kérdés, hogy ez a film a Kárpátokról fog szólni.
Hazajáró – a cím gyorsan megszületett, ahogyan a koncepció is: két fiatal járja a Kárpát-medence különböző vidékeit, elsősorban a hegységeket, ahol a természeti szépségeken túl a magyar történelem egy-egy epizódjával is megismerkednek, miközben bepillantanak az ott élő magyarság életébe. A cél kissé leegyszerűsítve az volt, hogy azok, akik a hegyek, a túrázás miatt nézik a filmet, kissé közelebb kerüljenek az anyaország határain túl élő magyarsághoz, akik pedig az utóbbi miatt ragadnak a képernyő előtt, kedvet kapjanak a túrázáshoz.
A film struktúrájában fontos szerepet szántunk a narrációnak, régebbi korok túrázóinak megidézésének és a zenének is. Nagyon fontos szempont volt, hogy a film hiteles legyen, és valóban bejárjuk a bemutatott útvonalakat, hegyeket, még arra is ügyelve, hogy az amúgy jellegtelen, de két szép helyet összekötő szakaszokat is bemutassuk.
A következő lépés egy próbaforgatás volt a Visegrádi-hegységben, mikor is Dobogókőről átsétáltunk a Prédikálószékhez, majd leereszkedtünk a Vadálló-köveknél, hogy a Rám-szakadékon át visszamásszunk Dobogókőre. A máskor pár órás túra forgatva bizony majd’ 10 óra volt, ami előrevetítette a hegyi filmkészítés nehézségeit. A „hazajárás” aztán 2011. szeptember 7. hajnalán kezdődött meg. Hova máshova is igyekeztünk volna, mint a Magas-Tátrába, a magyar turistaság bölcsőjébe?!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/31. számában.
