2021. augusztus 8., 15:07

A jó klímagyilkos nem klímagyilkos

Érdekes kis összeállítást tűzött ismét műsorára nemrégiben az Arte német-francia közszolgálati tévécsatorna: a sztenderd értelmiségi nézőközönség megtudhatta belőle, hogy egyetlen nyugat-európai gyerek annyi erőforrást emészt fel, mint tizenkét nigériai lurkó, ezért „ha egy gyerekkel kevesebb születik egy gazdag országban, az évi 58,5 tonna CO2-megtakarítást jelent”.

Afrikai gyerkőcök
Fotó: unsplash.com
Illusztráció

Az Arte által megszólaltatott klímaszorongók mindezen adatokból természetesen azt az egyre inkább bevett következtetést vonják le, hogy a jólétben élő európaiaknak maximum egy gyereket szabadna vállalniuk, de még inkább egyet se – ugyanakkor lenne itt két másik kézenfekvő megállapítás, amelyekkel valamiért sosem sikerül előhozakodni.

Egyrészt amennyiben klímagyilkosnak tekintünk egy teljesen öko-bio módon megfoganó harmadik gyereket, akinek egyébként alapélménye a testvériség és az igazságos erőforrás-megosztás, akkor minimum tiltakozni kellene a reprodukciós lehetőségek további kiterjesztése ellen. A héten hirdették ki Franciaországban az új „bioetikai” törvényt, melynek értelmében – számos egyéb vívmány mellett –

immár egészséges nők is szabadon lefagyasztathatják petesejtjeiket hosszú-hosszú évekre, ha egyelőre nem találják a „babaprojekthez” elképzelt Igazit, emellett egyedülállók és leszbikusok is jelentkezhetnek tb-finanszírozott mesterséges megtermékenyítésre, hogy a kívánt hajszínű és testmagasságú anonim spermadonor segítségével apátlan gyereket szülhessenek. Furcsa módon a jogszabály ellen csak a katolikus és konzervatív életvédők léptek fel – a klímapánikolók nem tartottak miatta ülősztrájkot.

Márpedig nem tűnik túl logikusnak, hogy nagyjából ugyanazok, akik aggályosnak tartják a heteroszexuális párok minimális mértékű természetes reprodukcióját, egyidejűleg haladó vívmánynak minősítik azt, ha egyébként nem meddő nők vízszennyező hormonkészítményekkel injekciózzák magukat, és energiafaló tartósítási technológiák (köztük mínusz 196 fokos fagyasztókészülékek) segítségével igyekeznek kijátszani a biológiát. Az esetek túlnyomó többségében ráadásul sikertelenül, de legalább jó csomó erőforrást elpazarolva.

Az éghajlatot rezsiadókkal és elektromos Porschékkal megmenteni kívánó Európai Unió mégis lelkesen támogatja az efféle on-demand gyerekgyártást.

Aztán ott van a másik friss statisztika, amely szerint 2020-ban immár Mohamedből anyakönyveztek a legtöbbet az Európai Unió fővárosában. Belgium egészét tekintve valamivel árnyaltabbnak tűnik a kép: a Mohamed országosan a tizedik leggyakoribb név volt a tavaly születetteknél, ha azonban ehhez hozzáadjuk a pöttöm Mohamadokat, Mohammedeket és Mohammadokat is, máris a negyedik helyre ugrik előre az arab férfinév. Lehet persze azzal érvelni, hogy nincs itt semmi látnivaló, hisz az arabok rendszerint a Moham(m)ed nevet adják első fiúgyermeküknek, míg a keresztény kultúrkörben nagyobb a változatosság, az azonban mégis feltűnő, hogy a brüsszeli újszülöttek körében a 16 leggyakoribb név között szerepel még az Amir, a Yanis, az Imran, a Rayan, továbbá a Haroun, az Ibrahim, az Anas és az Ayoub is.

Márpedig amennyiben Gaia Földanya keservesen zokog az 1,53-as európai termékenységi ráta miatt, kérdés, miként viszonyulhat az olyan férfiak importálásához, akik aztán átlagosan 2,6–3,5 gyermeket nemzenek feleségüknek, úgy, hogy mindeközben szénlábnyomuk fokozatosan európai méretűvé dagad, szemben a korábbi afrikai vagy ázsiai szén-dioxid-kibocsátásukkal (egy tanulmány szerint a nemzetközi migráció szénlábnyoma már 2015-ben elérte a 2,9 gigatonnát).

Az egyik francia rádió minapi adásában egy kutató határozottan rámutatott: „az ökológiai egyensúlyhoz Franciaország népességének 40 millióra kellene csökkennie” – ez a bölcs cél azonban nehezen érhető el, ha az immár nulla gyermeket világra hozó „klímatudatos” nők némelyike egyidejűleg felcsap önkéntesnek a migránsbeszállító SeaWatch valamely emisszióintenzív hajóján, hogy Európában születhessenek meg olyan csemeték, akik egyébként Nigériában jöttek volna világra, jóval szerényebb erőforrásigénnyel.

Természetesen lehet minderre azt mondani, hogy álprobléma, nem a leszbikusok lombikbébijeibe és a Párizsban berendezkedő szomáliai család kibocsátás-növekedésébe fog belerokkanni a bolygó. Akkor viszont a családalapítás előtt álló heteroszexuális párokat sem kellene világvége-forgatókönyvekkel elbizonytalanítani, valamint a saját zöldségeskertet művelő özvegy Jolán néni téli túlélést biztosító gázfogyasztására sem kellene extra uniós karbonadót kivetni. Hisz azok se befolyásolják érdemben a grönlandi jég vastagságát.

Megosztás
Címkék