A dualizmus kultúrpápája
A Sáros megyei Eperjes egykor a magyar szellemi élet fontos központjának számított. Itt ringott sok kiváló tudós, művész és közéleti személyiség bölcsője, de oktatási intézményei révén is meghatározó impulzust adott nem egy kiváló magyar politikusnak, irodalmárnak.
Ebben a városban látta meg a napvilágot 1814. szeptember 17-én Pulszky Ferenc Aurél Emánuel is, akinek a felmenői feltehetően Lengyelországból kerültek ide, hogy aztán fontos közhivatalokat viseljenek a megyében. A családfa terjedelmes, ezért nem részletezném, ráadásul anyai ágon is számos kiváló személlyel állt rokonságban. Nagybácsija történetesen Fejérváry Gábor (1780–1851) volt, aki felkeltette az érdeklődését a művészetek és a régiségek iránt. Amikor Pulszky a pesti egyetemen megszerezte a jogi diplomáját, ő volt az, aki egy európai körútra magával vitte, hogy a francia és az itáliai múzeumokban őrzött értékeket közelről is szemügyre vehesse.
Ez az utazás egyfajta menekülés is volt számára, mert a reformkor jeles képviselőinek (Kossuthnak, Kölcseynek, Eötvös Józsefnek, Deáknak, Vörösmartynak és másoknak) hatására úgy belemerült az ellenzéki politizálásba, hogy nem sokon múlt a letartóztatása. Az 1830-as évek második felétől különböző németországi lapokba magyar vonatkozású cikkeket írt, ennek köszönhetően külföldön is megismerték a nevét, és értékes kapcsolatokra tett szert.
Az 1848/49-es magyar szabadságharc idején előbb az első magyar felelős kormányban rövid ideig pénzügyi államtitkár, majd a király személye körüli miniszter államtitkára volt.
Amikor Bécs és Pest-Buda kapcsolata megromlott,
visszatért a magyar fővárosba, ahol a Honvédelmi Bizottmány gazdasági és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja lett.
Ez idő tájt már négy éve házas volt, a bécsi Walter Teréziát vette nőül, akitől hét gyermeke született. Többen közülük később ugyancsak fontos közéleti szerepet játszottak, ezért talán nem könnyen vállalta el Kossuth Lajos felkérését, hogy
legyen a magyar forradalom ügyének külföldi szószólója, és keressen olyan támogatókat, akik szót emelnek a nemzetközi fórumokon Magyarország érdekében.
Pulszky családjával kelt útra, és végül Londonban kötött ki, ahol sokan rokonszenveztek a magyarokkal, csak éppen a kormány nem volt hajlandó kiállni mellettük. A szabadságharc bukásakor is Angliában élt (közben az osztrákok a távollétében halálra ítélték), majd amikor Kossuth is megérkezett Londonba, közösen folytatták az agitációt.
Együtt mentek Amerikába is, és sokáig Pulszky Ferenc volt Kossuth legodaadóbb munkatársa az emigrációban.
Közben Magyarországon az osztrákokkal való kiegyezés hívei egyre nagyobb befolyáshoz jutottak, és Pulszky is úgy látta, hogy ez az út jóval több eredménnyel kecsegtet. Emiatt Kossuth és közte elhidegült a viszony, és Pulszky végül a hazatérés mellett döntött. Ebben szerepe volt felesége korai halálának is.
Magyarországon, bár többször is képviselővé választották, elsősorban tudósként és kultúraszervezőként igyekezett magát hasznossá tenni.
Negyedszázadon át igazgatta a Magyar Nemzeti Múzeumot,
értékes műalkotásokkal gyarapította a jórészt kezdeményezésére létrejött közgyűjteményeket, miközben művészettörténeti és régészeti cikkeket, könyveket (pl. Magyarország archeologiája I-II.) írt. Szinte minden, ami a kultúra területén történt azokban az évtizedekben, az ő igyekezetének a keze nyomát viselte, ezért is nevezték a dualizmus kultúrpápájának. Emellett a magyarországi szabadkőművesség egyik vezéralakja, több nagypáholy nagymestere volt.
Az MTA-nak 24 éves korától volt a tagja. 1897. szeptember 9-én hunyt el Budapesten.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/38. számában.
