2019. április 26., 13:36

A Daimlernek fogalma sincs, hogyan kerültek páncélozott limuzinjai Kim Dzsong Unhoz

Fogalma sincs a Daimlernek, hogyan jutott hozzá az általa gyártott páncélozott luxusautókhoz Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a német autógyár szerint semmilyen üzleti kapcsolata nincs a nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Koreával.

luxus-kim-dzsong-un-mercik.jpg
Fotó: archívum
Kim többször használt a Daimler által gyártott limuzinokat közelmúltbeli csúcstalálkozói alkalmával, ilyen luxusautóban utazott csütörtöki vlagyivosztoki tárgyalásainál is, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott, illetve ilyet használt régebben a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszéléseikor.

Ez sokakban kérdéseket vetett fel, tekintettel arra, hogy a többi között a luxuscikkek, így a luxusjárművek eladását is tiltják az Észak-Korea ellen kivetett ENSZ-szankciók, amelyekkel a világszervezet azt akarja kikényszeríteni, hogy Phenjan vessen véget atomprogramjának. Kimre azonban két limuzin várt a vlagyivosztoki vasúti pályaudvaron: egy Mercedes Maybach S600 Pullman Guard és egy Mercedes Maybach S62-es. Kim feltehetően az előbbi gépkocsit használta akkor is, amikor tavaly júniusban Szingapúrban, majd az idén februárban Hanoiban tárgyalt Trumppal.

"Egyáltalán fogalmunk sincs arról, hogy ezek a gépkocsik hogyan kerültek Észak-Koreába" - tudatta közleményében Silke Mockert, a német autógyár szóvivője az AP hírügynökség érdeklődésére. Hangsúlyozta, hogy a Daimler számára a felelős vállalkozói tevékenységében alapvető elv, hogy az export lebonyolításakor betartsák a törvényeket.

A stuttgarti székhelyű német autógyár a világ egyik legnagyobb és legtekintélyesebb járműipari vállalata, a magasabb árfekvésű személygépkocsik és hat tonna feletti teherautók egyik legnagyobb gyártója, és páncélozott személygépkocsikat is gyárt. A cég honlapján az szerepel, hogy a világ szinte minden országában ad el és szervizel járműveket, Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában is vannak gyártósorai. Észak-Korea azonban nem tartozik az üzleti partnerei közé.

"A vállalatunknak több mint 15 éve nincsenek üzleti kapcsolatai Észak-Koreával, és a cég szigorúan betartja az uniós és amerikai embargót" - írta a szóvivő. A Daimler átfogó exportellenőrzési eljárást léptetett életbe, hogy megakadályozza a szállításokat Észak-Koreába vagy Phenjan bármelyik külföldi nagykövetségének, de ez nem vonatkozik olyan - kiváltképpen használt - gépkocsikra, amelyek viszonteladókon keresztül jutnak el hozzájuk.

Az AP megjegyzi: az, hogy Kim hozzá tud jutni ilyen limuzinokhoz, jól mutatja, hogy mennyire hézagos a szankciós rendszer. A Kim által használt limuzinokat feltehetően felszerelték minden távközlési és szórakoztató berendezéssel, amelyek révén - mint a cég írja kínálatában - a vásárló kapcsolatban tud maradni a világgal, miközben élvezi a luxust és a kényelmet.

Ide tartozik, hogy amikor Kim tavaly októberben Phenjanban fogadta Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, a CNN hírtelevízió híradásában elhangzott, hogy az észak-koreai vezető egy fekete, új Rolls-Royce-szal érkezett a találkozóra.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.