A bálnát megölni nem kell félnetek jó lesz!
A japán kereskedelmi bálnavadászflotta harminc évnyi tétlenség után újra kifutott a szigetország kikötőiből. Ahab kapitány hosszú semmittevésre kárhoztatott mandulaszemű örökösei a heves nemzetközi tiltakozás ellenére visszakapták a jogot és lehetőséget, hogy szigonyágyúkkal, hálókkal, láncokkal és késekkel vadásszák le bolygónk legintelligensebb élőlényeit.
Helyi idő szerint hétfő reggel futottak ki az első, üzleti célú vadászatra induló hajók, miután a múlt év végén Japán kilépett a Nemzetközi Bálnavadász Bizottságból (IWC). A szervezet 1986-ban rendelt el moratóriumot a tengeri emlősök kereskedelmi célú vadászatára, s csak néhány, hagyományosan bálnavadászatból élő őslakos közösség számára engedélyezte azt. Norvégia és Izland fittyet hányt a rendelkezésre, saját kvótákat jelölt ki, míg Japán egy kiskaput kihasználva tudományos kutatásnak álcázva az egészet, az Antraktisz körüli nemzetközi zavarosban halászgatott. Ezt a kiskaput persze maga a Bizottság felejtette nyitva, köszönhetően az olyan tagországoknak, mint Laosz, Mongólia vagy Mali, amelyek rendre a japán álláspontot támogatták. Az teljesen mellékes volt, hogy a fenti három ország közül egyiknek sincs tengere.
A szigetország hajói évente körülbelül 500-1000 állatot fogtak ki a „tudomány szent nevében”.
Ezek húsa rendre különféle piacokon végezte. Aprócska öröm az ürömben, hogy Tokió ezzel a lépéssel előreláthatólag viszavonul a nemzetközi vizekről, viszont a saját felségterületéhez tartozó partmenti térség állatai igencsak nagy veszélyben vannak. A japán kormány a hétvégi, Osakában tartott G20-as csúcsra tekintettel csak hétfőn jelentette be, hogy az év végég hivatalosan 227, három különböző fajba tartozó példány kifogását engedélyezi. A háromból kettő ugyan nincs a veszélyeztetett fajok listáján, de a harmadik igen, bár a szakemberek szerint ez utóbbiak populációja is egyre nő.
A bálnavadászat kétségtelenül tradicionális elfoglaltság a szigetországban, első nyomai még a XII. századból származnak, bár az ipari jellegű vadászat csak valamikor a XIX. század végén jelent meg Japánban. Igazi felfutását érdekes módon a második világháború elvesztése után az országot megszálló amerikaiaknak köszönheti. MacArthur tábornok parancsára tankerhajókat alakították át, hogy kipótolják a bálnavadászflotta háború alatt szerzett veszteségeit. Az éhínség szélére sodródott, kivéreztetett ország lakosságának igencsak jól jött az olcsó és tápláló bálnahús, a helyi amerikaiak pedig csinos kis vagyont szereztek a bálnaolajból. A háborúból lábadozó Japán teljes húsfogyasztásának több, mint felét adta, az ötvenes években pedig az általános - és középiskolai étkeztetés egyik alapvető élelmiszere lett a bálnahús.
Mára a helyzet teljesen megváltozott, gyakorlatilag megszűnt a kereslet.
A mindenkori kormány ennek ellenére sem hajlandó lemondani a tengeri emlősök vadászatáról. A japán népre egyébként is jellemző régi dicsőség iránti nosztalgia ellenére, a hatvanas években évi 200 ezer tonnányi fogyasztás az utóbbi években „jó”, ha eléri a 4-5 ezer tonnát. A kommunistáktól a szélsőjobbig, a parlamenti patkó pártjai még így is a japán kultúra és tradíció egyik sarokkövét látják benne. Tudomást sem vesznek arról a tényről, hogy a bálnahús fogyasztása csak a második világháború után, a már említett okok miatt vált általánossá, korábban kizárólag partmenti régiókra korlátozódott. Az illetékesek sokszor egészen blőd érveket is képesek előhúzni. Onnantól, hogy az egész tiltakozás pusztán nemzetközi érdekcsoportok összeesküvése a hagyományos japán kultúra ellen, odáig, hogy a bálnahús fogyasztásával jóval kisebb ökológiai lábnyom keletkezik, mintha marhát vagy disznóhúst ennénk.
Végezetül érdemes kiemelni, fonák módon jó esély van arra, hogy ez a vitatott rendelkezés lesz az, amely megássa a bálnavadászat sírját Japánban. Előreláthatólag ugyanis a kijelölt kvóták nem fognak növekedni, a hús iránti kereslet pedig, dacára a kormánypropagandának, egyre csökkeni látszik. Egyes elemzők szerint amellett, hogy Japán feladja a költséges antarktiszi bálnavadász-expedíciókat, megszüntetheti az ezek megideologizálására gründolt kutatóállomásokat is, így mégtöbb tőkét fognak elvonni a közvélemény által egyébként sem támogatott iparágból. Ennek következtében a bálnavadászat gyakorlata egyszer talán visszatérhet oda, ahová való. A történelemkönyvek és szociográfiák lapjaira.
Az írás elkészültéhez a Washington Post, a Guardian, a BBC és a South China Morning Post cikkei nyújtottak segítséget.
