2012. október 18., 08:45

65 millió eurót kapnak az idősek - Sok, vagy kevés?

POZSONY. Ismét lesz karácsonyi nyugdíj Szlovákiában - ígérte a szociális tárca annak ellenére, hogy az új évben számos megszorító intézkedés várható.

A kormány szerint a megszorító intézkedések nem érintik majd a nyugdíjasokat. A 2013-as költségtervezet szerint 65 millió eurót osztanak ki az idősek között. Azok jogosultak erre a juttatásra, akiknek nyugdíja nem haladja meg a szlovákiai átlagbér 60%-át, vagyis 471,60 eurót. Az átlagos nyugdíj 180 és 400 euró között mozog. A kormány jövőre fix összeggel, minden esetben 11 euró 20 centtel emeli a nyugdíjakat.

Bátorkeszi nyugdíjasok

Az idősek azt mondják, nehéz megélni az állami juttatásból. „Az a jó, hogy a férjem is él még, a két nyugdíjból jobban ki tudjuk fizetni a gázt, a villanyt, a vizet, és még ebből élünk. Félretenni szinte semmit” - vázolta helyzetét Kolárné Szenci Gizella, bátorkeszi lakos. A községben több mint 800 nyugdíjas él. Az önkormányzat tőle telhetően segíti az idős embereket.

„Itt Bátorkeszin is nagy ez a szórás, tehát vannak, akik kénytelenek nagyon kevés pénzből megélni, illetve vannak, akik picit jobb helyzetben vannak. Mindenesetre itt sem könnyű nyugdíjasnak lenni, és nagyon kicsi a mozgástér arra, hogy ezen bármit is változtassanak” - mutatott rá Labancz Roland önkormányzati képviselő.

Labancz Roland önkormányzati képviselő

A munkaügyi minisztérium tisztában van a problémával. Michal Stuška, a szaktárca szóvivője szerint dolgoznak azon személyek nyugdíjának az emelésén, akik ma 200 euróból kénytelenek élni. Ezt a nyugdíjak összegének éves valorizációjával kívánják elérni. "Ez azt jelenti, hogy a következő évtől nem az adott összeg bizonyos százalékával, hanem fix összeggel emeljük a nyugdíjakat. Ez arra szolgál, hogy csökkentsük a különbséget a kisnyugdíjasok és azok között, akik magas nyugdíjat kapnak. Ezt a rendszer 2017-ig tartanánk fenn" - mondta a szóvivő.

 

Nyugdíjasrendezvény Bátorkeszin

Stuška szerint a kormány egyelőre megtartja a karácsonyi nyugdíjra tett ígéretét. Így a szlovákiai nyugdíjasok 2013 januárjában hozzájutnak a plusz összeghez, amely maximálisan 66,39 euró lehet. A tárca először 2006-ban nyújtott ilyen támogatást.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás