500 kilométeres sebességgel száguld Kína leggyorsabb vonata
A hat kocsiból álló szerelvény 22.800 kilowatt tolóerővel rendelkezik, ami több mint duplája a jelenleg, a Peking-Shanghai vonalon használatban lévő nagy sebességű szerelvények 9.600 kilowattos teljesítményének.
Ting Szan-szan, a CSR vezető mérnöke elmondta: a vasúti jármű formáját egy ősi kínai kard inspirálta. A szerelvényt szénszálas erősítésű műanyagokból építették meg - tette hozzá.
Sen Cse-jün, a kínai tudományos akadémia vasúti szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerelvény hasznos tapasztalatokkal szolgál majd a kínai vasúti társaság jelenlegi tevékenységre nézve.
Csao Hsziao-kang, a CSR igazgatótanácsának elnöke egy pekingi napilapnak nyilatkozva elmondta: a jövőben nem feltétlenül közlekednek majd ilyen nagy sebességgel a kínai vonatok. "Célunk, hogy biztonságos vonatközlekedést biztosítsunk" - tette hozzá.
Kínában 2012-ig 13.000 km pályát 200 km/h sebességgel tesznek járhatóvá, és ezen belül 5.000 km szakaszon a vonatok a 350 km/h sebességet is meghaladhatják. Ennek a hossznak a nagy részét átépítésre kerülő pályák teszik ki, kisebb részét pedig újonnan megépített szakaszok adják. A nagysebességű vonalak hossza 2020-ig el fogja érni a 16.000 kilométert.
Júliusban legalább 40 ember életét vesztette, amikor két nagy sebességű vasúti szerelvény ütközött egymással. Azóta szinte az összes gyorsvasútfejlesztést leállították Kínában.
