45 millió dollár kártérítés
Két kiskorú egy bevásárló kocsit borított az emeleti parkolóból egy nőre az USA-ban. Az eset még 2011-ben történt, most érdekes vége lett.
Marion Hedges a kocsi okozta súlyos sérülése miatt beperelte a bevásárlóközpontot és a bíróság most 45 millió dollár kártérítést ítélt meg a javára.
Az 53 éves nőt New Yorkban jótékonysági akcióiról sokan ismerik. Az eset még 2011 októberében történt, amikor Hedges édességeket vásárolt halloween alkalmából a szociálisan rászoruló családok gyermekei számára.
A fiúk nevelőintézetbe kerültek. Marion Hedges nem haragszik rájuk, mert úgy látja, hogy nem volt más lehetőségük a szabadidő eltöltésére.
A bevásárlóközpontot azért perelte be, mert semmibe vették a bejelentéseket, hogy a gyerekek kisebb csatatérré alakították a központot. A megítélt kártérítés egy részét Hedges egy gyermekek és fiatalok számára létesítendő központ javára kívánja adományozni.