30 éve halt meg Ella Fitzgerald

Ella Jane Fitzgerald 1917. április 25-én szegény sorsú fekete család gyermekeként, a virginiai Newport Newsban látta meg a napvilágot. Szülei nem sokkal később elváltak, s ő már a New Yorkhoz közeli Yonkersben nőtt fel. 1932-ben autóbalesetben elveszítette anyját, nem sokkal később mostohaapja is meghalt. A veszteség megviselte, leromlott tanulmányi eredménye, meggyűlt a baja a rendőrséggel, még javítóintézetbe is került. Később úgy emlékezett vissza életének erre a küzdelmes időszakára, hogy a szenvedés megérlelte és megtanította nagyra becsülni későbbi sikereit.

A fiatal lány 1934. november 21-én lehetőséget kapott arra, hogy felléphessen a harlemi Apollo színház egyik amatőr estéjén, ahol számtalan afroamerikai művész kezdte pályáját.

Úgy tervezte, hogy táncolni fog, de előtte olyan frenetikus táncospár szerepelt, hogy az utolsó pillanatban, már a színpadon úgy döntött, inkább énekel. Az estet megnyerte, ezzel nemcsak az ő sorsa, de a dzsessz története is örökre megváltozott. A kísérőzenekarban ott volt a szaxofonos Benny Carter, aki szárnyai alá vette, s Ella - nem lévén még 18 éves, külön engedéllyel - Chick Webb együttesének tagja lett, heti 12 dolláros gázsiért. Első, 1936-ban készült felvételére még nem figyeltek fel, de az 1938-as A-Tisket A-Tasket című gyermekdal játékos feldolgozása már egymillió példányban kelt el, az énekesnő első listavezető és emblematikus sikere lett. Webb halála után, alig 22 évesen ő vette át az együttes vezetését és kiválóan megfelelt a feladatnak.

A negyvenes évektől a legnagyobbakkal dolgozott együtt, Dizzy Gillespie hatására fejlesztette ki improvizatív, szaggatott, a szótagokat-szavakat értelem nélkül összefűző, a hangszereket utánzó scat-énekstílusát.

Talán védelmet és biztonságot keresve 1941-ben férjhez ment egy dokkmunkáshoz, akiről gyorsan kiderült, hogy büntetett előéletű, a házasságot a következő évben érvénytelenítették. 1946-ban turné közben szeretett bele Gillespie zenekarának bőgősébe, Ray Brownba, akivel összeházasodtak, és örökbe fogadtak egy kisfiút.

A házasság 1952-ben ért véget, de Brownnal ezután is barátok maradtak.

Férje révén ismerte meg Norman Granz producert, aki élete végéig menedzsere és barátja maradt, s nemzetközi sztárt faragott belőle, a következő évek során Ella mások mellett fellépett Teddy Wilson, Benny Goodman, Louis Jordan, Count Basie társaságában. A legtöbbször Louis Armstronggal dolgozott együtt, három albumot is készítettek közösen, de érdekes módon a kor legkedveltebb férfi énekesével, Frank Sinatrával soha nem készült felvétele, bár tévéműsorokban és Las Vegasban többször léptek fel együtt. Az ötvenes-hatvanas években ért pályája csúcsára. George Gershwin, Irving Berlin, Cole Porter és Duke Ellington dalaiból válogatva készítette híres Songbook-sorozatát - Ira Gershwin a feldolgozásokat hallva azt mondta: "nem is tudtam, hogy ezek a dalok ennyire jók, amíg Ella Fitzgerald el nem énekelte őket".

Bejárta a világot, számtalan tévéműsorban, rangos fesztiválokon lépett fel Montreux-től Newportig, Magyarországon is többször tapsolhatott neki a közönség. A polgárjogi mozgalmat is támogatta, a kezdetektől elutasított minden szegregációt, ezért 1955-ben menedzserével és Gillespie-vel együtt Houstonban le is tartóztatta a rendőrség, hivatalosan tiltott szerencsejáték miatt, mert az öltözőben kockáztak.

Repertoárjában a dzsessz, swing, bebop mellett musical és poposabb darabok, még Lennon-McCartney szerzemények is megfértek, néhány mutatóba: It's Only a Paper Moon, That's My Desire, My Happiness, Tea for Two, Smoke Gets In Your Eyes, How High The Moon, On The Sunny Side Of The Street, Cheek To Cheek, a Lady Be Good, Can't Buy Me Love, Basin Street Blues, Summertime.

A hetvenes években még előfordult, hogy naponta többször is pódiumra lépett, de a nyolcvanas évektől kezdve egészségi állapota megromlott. 1986-ban bonyolult bypass műtétet kellett végrehajtani rajta, cukorbetegsége miatt látását szinte teljesen elvesztette. Elterjedt a hír, hogy soha többé nem énekelhet, de ő családja és barátai tiltakozása ellenére újra színpadra állt. "Ella mama", ahogy pályája vége felé nevezték, utolsó koncertjét 1991-ben a New York-i Carnegie Hallban adta, ez volt 26. fellépése a rangos koncertteremben. 1993-ban keringési problémái miatt mindkét lábát térd alatt amputálni kellett, a műtétből soha nem épült fel teljesen. "A dal nagyasszonya" 1996. június 15-én, 79 éves korában halt meg Beverly Hills-i otthonában. Több mint kétszáz albuma jelent meg hat évtizedet felölelő pályafutása alatt, a kiadók halála után is ontották a válogatásokat, kiadatlan felvételeit. Elismeréseinek se szeri, se száma, a Grammy-díjat 14-szer kapta meg, a Kennedy Center 1979-ben tüntette ki az előző évben alapított, az amerikai kultúra legkiválóbb előadóművészeinek életművét jutalmazó díjával, számos egyetem, köztük a Yale és a Harvard díszdoktora volt.

Az amerikai posta 2007-ben bélyeget adott ki arcképével, nevét színház viseli szülővárosában, Yonkersben szobra áll. Lemezeit, díjait, filmfelvételeit és személyes tárgyait az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeuma őrzi, a Rolling Stone magazin minden idők 200 legjobb énekesét rangsoroló listáján a 45. helyen szerepel.

Átvehette az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet, valamint a legmagasabb amerikai művészeti kitüntetést, a National Medal of Arts elismerést. Tiszteletére bronz mellszobrot állítottak a svájci Montreux városában.