Tudod, hogy ki vagy?

2021. július 22., 20:20
Fiala Ilona

Akár bele is szakadhatunk, ha mindenkinek mag akarunk felelni – a házastársunknak, szüleinknek, gyermekeinknek, főnökünknek… Márpedig az a jellemző az emberekre, hogy bár „morgolódva”, de eleget akarnak tenni környezetük elvárásainak. Morgolódva, mert azért megfordul a fejünkben, hogy másképp szeretnénk élni, és nekünk is vannak  elvárásaink, de napjaink valahogy mindig a mások elvárásainak teljesítésével folynak. Ezt a témakört járja körül Almási Kitti Ki vagy te? című kötetében.

almasi ki vagy te

A gyermek számára a szülő, illetve a család jelenti a világot. És éppen a szülők és más meghatározó felnőttek  azok, akik már a csecsemő felé is kifejezik, mit szeretnének tőle, mi az, ami örömöt jelent számukra, illetve mi az, ami elszomorítja, untatja, fárasztja őket. És ezért elismerést, jutalmat, vagy fordítva: elmarasztalást, büntetést osztogatnak. Nem csoda tehát, ha ebben felnőve azon kapjuk magunkat, hogy hajlandók vagyunk úgy viselkedni és mindent megtenni azért, hogy mások elfogadjanak, elismerjenek minket. A pszichológusdoktor viszont figyelmeztet: „…egy embert ugyan rá lehet szorítani arra, hogy (akár egy életen át) másnak mutassa magát, mint amilyen valójában, de nem lehet csakugyan mássá tenni.”

Részletesen elemzi a könyvben a szülői parancsokat és engedélyeket, de hangsúlyozza: minden gyermeknek (és felnőttnek) megvannak a maga individualitásai, s ezt azok a szülők, akiknek legalább két gyermekük van, bizonyítani tudják, hogy hiába nevelik gyermekeiket egyformán, azok adottságai, képességei, érdeklődése, érzelmi világa más és más.

„Amikor tehát valaki mássá akarjuk faragni a gyerekünket, mint akinek ő született, akkor olyasmibe próbálunk beavatkozni, ami nincs a mi kezünkben. Ezért bizonyosan nem érhetjük el a célunkat – viszont a változtatási kísérleteinkkel sok szenvedést okozhatunk neki.”

Almási Kitti külön fejezetben tárgyalja az ismerkedés, a társkeresés kérdéskörét. Óva int az eltúlzott szerepek felvállalásától és álarcok öltésétől. Van, hogy valaki másnak próbálunk látszani, amikor saját magunkat igyekszünk „eladni”. Ez nem jó ötlet. Olyasmi, mint amikor valaki egy rendkívül jól retusált fényképet küld el magáról valakinek.

„Ha éppen akkor kellünk, amikor nem önmagunkat mutatjuk, az csak további elbizonytalanodáshoz vezet, felerősíti a rejtőzködést, a lelepleződéstől való félelmet, megnehezítve a saját személyiségünk felvállalását.” A pszichológus azt természetesnek tartja, hogy ismerkedés során mindenki igyekszik a legjobb formáját hozni – de csakis önmagunkból merítsünk, és ne próbálkozzunk ideálunk szerepébe bújni. És szavai szerint a társkapcsolatban is meg kell őrizni önazonosságunkat, hogy ne vesszünk el a másiknak való megfelelésben. Közben pedig ne hajszoljuk az előre megálmodott „igazit”, mert legfeljebb csalódásban lesz részünk.

A Teljesítménykényszer a szexben című fejezet is nagyszerű példákkal ecseteli a saját magunkkal és egymással szemben támasztott elvárásainkat. Ahogy általában az életben, a szexuális életben különösen megnyilvánulhat a frusztráció vagy éppen a szárnyalás. Figyelemre méltó az elfelejtett tapintat kifejezés, illetve annak jelentése.

„A tapintat azt jelenti, hogy a közlésnél nemcsak arra koncentrálunk, hogy mi az igazság, hanem közben figyelembe vesszük a partner érzéseit és emberi méltóságát is. …az őszinteség nem egyjelentésű a másik arcába köpött igazsággal. Sőt: az őszinteség érzékenység, empátia és tapintat nélkül puszta durvaság.”

Sok minden másra is kitér könyvében a szakpszichológus annak kapcsán, mennyi hibát követhetünk el, ha a megfelelés védőburkába húzódunk vissza. Ahhoz, hogy felvállaljuk önmagunkat, tisztában kell lennünk saját magunkkal – értékünkkel, előnyeinkkel, de gyengéinkkel, hátrányainkkal is. A kötetben erről olvashatunk, majd mélyen elgondolkodhatunk róla, és főleg sokat meríthetünk belőle.

Kövesse facebook oldalunkat is!