Nem éppen sétagalopp

Sofi Oksanen finn-észt írónak vallja magát. Észt édesanyja révén jól ismeri a nem régen még szovjet Észtország életét, ugyanakkor a mai szabad Észtország létrejöttének körülményeit is. Ez az ismeret határozza meg első két regényét, amelyek szinte az egész világon híressé tették. S amíg az első, a Sztálin tehenei sikerkönyv lett, a Tisztogatást egyenesen mesterműként emlegetik. Minden bizonnyal érdemes visszatekintenünk erre a két remekműre.

A Sztálin tehenei egy finn-észt család három generációjának életét meséli el. Az észt nagymama, Sofia tipikus vidéki asszony, aki nagyrészt a Szovjetunió hatalma alatt vívta életharcait. Olykor győzött is, például abban, hogy a rendszer nyomása ellenére egyik lánya, Kateriina egy finn fiatalemberhez megy férjhez. Kateriina számára viszont sok megpróbáltatást okoz a kivándorlás nyugatra, és az ottani beilleszkedés, hiszen Finnországban az észt nőket a prostituáltak közül is a legmocskosabbaknak tartják. Lánya, Anna már Finnországban születik, finnként neveli, és arra utasítja, hogy titkolja el észt gyökereit. Ám Anna különös érzelmekkel kötődik az észt világhoz.

A három nő élete által képet kapunk a gazdag és szabad Finnország és a szegény, elnyomott Észtország közötti különbségekről, a későbbi rendszerváltásról, amely szabadságot hoz ugyan, de sem gazdagságot, sem jobb boldogulást nem eredményez.

A Tisztogatás még inkább a kommunizmus és a rendszerváltás történéseiről szól. A szövevényes cselekmény azzal indul, hogy a csendes magányban éldegélő idős észt asszony, Adeliide Truu egy eszméletét vesztett lányt talál a háza udvarán. Zara, az orosz leány üldözői elől menekül, akik prostitúció céljára tartják őt. A fiatal lánnyal való találkozás és az együtt töltött néhány nap Adeliidében feleleveníti a múltat: szerelmi csalódását, a háború keserveit, az azt követő tisztogatásokat – a mérhetetlen erőszakot, az árulásokat, amelyek egész életén nyomot hagytak. Az olvasó szembesül a nyers valósággal: az üldöztetések a megváltozott körülmények ellenére sem értek véget, csak a formájuk változott meg az idő folyamán.

– vallja Sofi Oksanen.

Az író által elmondottak jelentik az alapját a négyrészes történelmi regénysorozat harmadik regényének is, melynek címe: Mikor eltűntek a galambok. Ez a mű sem marad el az első két rész mögött. Szintén mesterien felépített regényről van szó, több szálon és váltakozó idősíkokban futó cselekménnyel.

Fő mondanivalója a háború, a megszállás és az elnyomás okozta megalkuvás, kollaborálás és árulások sorozata, egyben a köpönyegforgatás menetrendszerű alkalmazása.

Másrészt az ellenállás, a szabadságvágy, forradalmi megmozdulások felvillanásai jelentenek némi reményt az elnyomásban. A szovjet elnyomók, a bolsevikok, illetve kommunisták, akiket az észtek szívből utáltak, kisemmizték az ország népét, mindenüket elkobozták, és Szibériába küldték a szerintük arra érdemeseket. Amikor 1941-ben megjelennek a németek, a Vörös Hadsereg katonái fejvesztve menekülnek. Végigvonulva Észtországon pedig minden mozdíthatót visznek magukkal.

Az észtek a németekre felszabadítókként néznek, és ők maguk is részesei a szovjetek elüldözésének. Jövőjüket abban látják, hogy szinte biztosak benne: a németek megnyerik a háborút, s ők maguk a győztesek szövetségesei lesznek. A németek elsődleges érdeke az olajpala, amelyet a Baltikumban fejtenek. Az észtekkel jól megvannak, de a zsidókat és oroszokat végkimerülésig dolgoztatják táboraikban, illetve a palamezőkön. Aztán 44-ben megint jönnek a vörösök, és akkor a németek menekülnek fejvesztve, de sebtében még sokakat legyilkolnak foglyaik közül. A vörösök pedig sűrítik a vonatszerelvényeket Szibériába, hiszen sok a szovjetellenes elem. Például azok a zsidók is, akik túlélték a német táborokat. Na persze, mert biztosan kémkedtek a németeknek, máskülönben nem élték volna túl.

A háború utáni Észtország siralmas helyzete csak rosszabbodik a folyamatos megfigyelések, lehallgatások, bebörtönzések nyomán. Bénító félelem uralkodik az észteken, hiszen bármikor és bárkit elítélhetnek ellenforradalmi tevékenységért.

Három ember életútja által mutatja be a szerző a történelmi hátteret. Az egyik Roland, elvhű, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos, a másik az unokatestvére, Edgar, akinek életében több fordulat is megfér egymás mellett, csak az a fontos, hogy eltitkolhassa azokat az éppen fennálló rendszer elől. A harmadik Edgar felesége, Juudit, akit az elviselhetetlenül rossz házasság, a reménytelen boldogtalanság tart fogva.

A sok szövevényes fejlemény már-már kaotikussá teszi az olvasmányt, de végül kitisztul a kép. Ha egyes esetekben nem is teljes magyarázattal, de legalább sejtetéssel. És az már az olvasó feladata, hogy helyükre tegye a megfelelő mozaikokat.

Sofi Oksanen regényeit a budapesti Scolar Könyvkiadó jelentette meg több kiadásban.