2021. szeptember 30., 13:42

Nagy Irén, akit már életében elfelejtettünk

Az ötvenes években az először megszólalók közé tartozott a szlovákiai magyar irodalomban, három sikeres kötete is megjelent, mégis a felvidéki magyarok többsége a hangját ismerte elsősorban. Főleg a hajnalban kelők, Nagy Irén, sokak Ilko nénije ugyanis négy gyereket (három lányt s egy fiút) nevelvén otthon a hajnali híreket olvasta be, s mire munkatársai megjelentek a Zoch utcában, vele már nem is találkozhattak. Férjét, Nagy Jenőt viszont annál jobban ismerhették, hisz a magyar adás főszerkesztője és főmunkatársa volt, míg 1970-ben a Gabonarádióban való részvétele miatt évtizedekre elhallgattatták.

Nagy irén
Médialapozó
Fotó: Nagy Irén férjével, fiatalon

Ő ugyan még továbbra is mondta a híreket, de egy 1966-os amerikai úti beszámolója után (amikor Los Angelesben élő testvérét, Zerinvári Elemért látogatta meg), végleg letette a tollat. Kifogyott a témákból vagy elege lett a szerinte negatív kritikákból? Annyira elfeledtük, hogy utoljára 85 éves korában Fónod Zoltán szólaltatta meg, s amikor 96 éves korában (2017 július nyolcadikán) meghalt, már el se köszöntünk tőle. Nagy Irén 100 éve született.

Nagygoricától Szombathelyen át Pozsonyig

Ha beütjük a keresőbe a Nagy Irén nevet, egy erdélyi, nyikómalomfalvai költőnő neve ugrik be, igaz, Darkó István sem járt sokkal jobban, hisz az ő nevét is „elorozta” egy fiatalabb erdélyi kortársa. A születési hely viszont segít, a felvidéki magyar irodalom jeles képviselője ugyanis Zágráb mellett, Nagygoricán (Velika Gorica) született immár száz évvel ezelőtt. Nagyapja, id. Lubics Károly és édesapja, ifj. Lubics Károly is a MÁV Déli Vasúti társaságánál dolgoztak hosszú évtizedeken át.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után nem maradtak az akkor új államként létrejött Jugoszláviában, nem hittek ugyanis a tartós szerb-horvát barátságban, ezért mint vasutasok visszajöttek Magyarországra. A nagypapa házat építtetett a határ menti, Dráva-parti faluban, Zákányban, ott volt ugyanis állomásfőnök. Akkoriban ez a határmenti  vasútállomás elég forgalmas állomásnak számított.

A Lubics család itt élt pár évig, de ahogy vasutasoknál is természetes volt, a szintén vasutas édesapát  áthelyezték Lepsénybe állomásfőnöknek, így a fiatal család átköltözött. Édesanyja, Vidákovics Anna Adriana súlyos tüdőbeteg volt, s alig harminckét éves korában meghalt, ezért a három gyerek a nagyszülőknél lakott és nevelkedett éveken át. Édesapja Lepsényből Szombathelyre került, ahol a vasúti gyors-áruforgalmat intézte vezetői tisztségben, s újra házasodott.

Ahogy Nagy Irén az önéletrajzi ihletésű Kiskisasszonyokban is említi, a három kamasz gyereknek nem volt felhőtlen kapcsolata a mostohájukkal. A harmincas években korjelenség volt Magyarországon a családnevek magyarosítása, így lett Lubics Károlyból Zerinvári Károly (nagyapja ellenállt a hatalmi nyomásnak), így Irén lánya már ezen a néven érettségizik Szombathelyen. Mégpedig jelesre a helyi kereskedelmi középiskolában, ahol a matematika és a  magyar irodalom voltak a kedvencei, s titokban verseket ír. Ezek egyikét szavalja el az érettségi banketten.

„Tündérkert volt nekünk az iskola,
hol szőttünk ezer bolondos álmot,
itt állunk most készen a búcsúra,
s későn érezzük a valóságot.”

Másnap fogja, s a mintegy harminc versét tűzbe dobja.

Egyik novelláját viszont elküldi egy helyi lapba, s az meg is jelenik. Mivel a családnak nincs pénze arra, hogy egyetemre küldje, könyvelőként helyezkedik el Komáromban, majd Almásfüzitőn egy amerikai érdekeltségű olajfinomító cégnél. ,

700 pengőt kerestem akkor, amikor azt énekelték a kor híres slágerében, hogy »havi kétszáz pengő fixszel ma az ember könnyen viccel«

– mesélte később a fiának. Komáromban ismerkedett meg későbbi férjével, Nagy Jenővel, s mivel háborús idők voltak, gyorsan összeházasodnak, s a háború végét Dávid Terézhez hasonlóan Budán, egy Donáti utcai ház egyik lakásában, s pincéjében élték meg.

A háború befejezése után Pozsonyba költöznek, férje ugyanis anyai ágon szlovák származású, anyai nagyapja Ivan Dérer, az egykori szlovákiai Szociáldemokrata Párt elnöke, az első Csehszlovák Köztársaság igazság-, majd iskolaügyi minisztere. Nagy Jenő maga is jogot végez Prágában, s már egyetemista korában 1934 és 1938 között a rádió prágai adásának munkatársa.

Nagy Jenő
Egyszerű, szolid falusi és kisvárosi történetek

Mint már említettük, Nagy Irén a verseit elégette, a novelláit azonban szerencsénkre nem. 1950 áprilisában az Új Szó közli az Egy narancs története című novelláját.

Amíg ő otthon a gyerekekkel foglalkozik, férje előbb az Új Szó külpolitikai rovatvezetője, majd 1950-től már a rádióban dolgozik. Főszerkesztő, főmunkatárs, s valószínűleg innen is ment volna nyugdíjba, ha nem jön 1968, a prágai tavasz, s a négy baráti ország „segítségnyújtása”.

Miután ezek bevonulnak Pozsonyba, hetekig a Gabonarádió tartja a frontot, s tájékoztatja a magyar hallgatókat a valós történésekről. Nagy Jenő Delmár Gáborral, Holló Annával és másokkal vesz részt a nem is veszélytelen kalandban, s a normalizáció győzteseinek jutalma nem is marad el.

Nagy Jenőt elhallgattatják, írni is csak a nyolcvanas években publikálhat szakmai cikket Bartókról (Felső-Garam völgyében Bartók nyomában), akiről előzőleg a hatvanas években dokumentumfilmet is forgat  A rendszerváltás után rehabilitálják, s élete végén megírja visszaemlékezéseit (Emberek és élmények) is, amely két hónappal a halála után jelenik meg a Madách Kiadó gondozásában 1992-ben.

Felesége az ötvenes években folyamatosan dolgozik, az Új Szó mellett a Dolgozó Nőben, a Fáklyában, a Hétben jelennek meg írásai, de nem egy novellája előbb a rádióban hangzik el.

Az 1953-ban Szőke József szerkesztésében napvilágot látott Új hajtások című antológiában két novellája (Péter bácsi háza, Adósság) jelenik meg, amelyek nem hiányozhat 1956-os első önálló kötetéből (Fölszállt a köd) sem, amelyben további 15 írása olvasható alig 140 oldalon.

Fábry Zoltán szerint

Nagy Irén, Szűcs Béla és Gál László novelláinál a téma és szándék következetes vonalvezetéssel talál telibe.

Fábry később sem fukarkodik a dicsérettel, hisz első novelláskötetét is örömmel fogadja:

Nagy Irén elbeszélései első hallásra átlagnívójúak, és mégis valahogy szimpatikusak és megragadók. Azzá teszi egyszerűségük, igénytelenségük. És ezzel hatnak. Nagy Irén addig nyújtózik, amíg a takarója ér: erején, tehetségén, célkitűzésén felüli megoldásokra nem vállalkozik. Írásai görcsösség nélküliek; erőlködés és erőltetés nélküliek.

Mai szemmel nézve némileg már megmosolyogtatónak tűnnek egyes témái, mint a szövetkezesítés, háborús, óvóhelyi portréi viszont mai szemmel olvasva is miniatűr remekművek. A kötet leghosszabb novellája, a címadó írás akár kisregényként is olvasható, s bizonyára igaza van Tőzsér Árpádnak, aki  a következetesen alkalmazott szigorú kompozíciót, a szinte tárgyilagos, tőmondati stílust veti az írónő szemére.

Kiskisasszony egyes szám első személyben

1958-ban jelenik meg a Kiskisasszony, amelynek főhőse Merényi Judit a szerző alteregója, aki ebben a kisregényben (amely akár a kor népszerű lányregény-gyűjteményes sorozatában, a Pöttyös könyvek között is megjelenhetett volna) a kamaszéveinek végét meséli el, amely egybeesik a második világháború kezdetével, a zsidóüldözésekkel.

Most nem a szenvedély gyilkol majd, hanem az ész

 – jegyzi meg a regény egyik főhőse, s a regény már csak azért is figyelemreméltó megjelenésekor, mert a holokausztról még alig-alig olvashat a kor olvasója, talán csak a szintén felvidéki, lévai Rudnóy Teréz Szabaduló asszonyok c. regénye jelent meg 1947-ben, s később egy ugyancsak felvidéki, Palotai Boris A férfi  (ez Rudnóy Teréz tragédiáját meséli el) és A madarak elhallgattak című regényeiben (ez alapján forgatja 1963-ban Fábri Zoltán a Nappali sötétség című filmdrámáját)  meri leírni a leírhatatlant, a holokauszt borzalmait.

A regényt a kritika pozitívan fogadja, gondoljunk Rácz Olivér, Dobos László vagy akár Tőzsér írására, bár Nagy Irén ötven évvel a kötet megjelenése után úgy emlékszik, Tőzsér kritikája is hozzájárult ahhoz, hogy végleg letegye a tollat.  Idézzük hát ide Tőzsérnek a Hétben megjelent kritikájának kezdő sorait:

Csinos imakönyv nagyságú könyvecske van előttem. Terjedelemre 170 oldal, tartalomra annyi se. Mert – in medias res – hogy úgy mondjam: kevés valahogy ebben a könyvben a csók, kevés a sírás, kevés a kocsma, kevés a templom. Egyszóval: kevés az élet.

Nyelvkultúráját viszont nemcsak ő, hanem Rácz Olivér is dicséri, s ahogy Egri Viktor is megjegyzi, Nagy Irén gyorsan megtalálta a saját hangját. Az olvasók szeretik ezt a hangot, a könyvet elkapkodják, ma már szinte beszerezhetetlen (e sorok szerzője is az írónő fiától kapta kölcsön), s az 1966-ban megjelenő folytatását, a Fiatalon voltunk c. kötetet, amely egyfelől a Kiskisasszony folytatása, másrészt hat új novellát is tartalmaz, egyáltalán nem tudtam megszerezni. Igaz, a novellák többsége előzőleg már megjelent az Irodalmi Szemle hasábjain.

Nagy Irén
Utolsó fénykép
Még egy amerikai útirajz, s nincs folytatás
A szlovákiai magyar irodalomnak számon kell tartani ilyen reményeket ébresztő kezdés után Nagy Irén további útját

– figyelmeztet Béládi Miklós, de tudjuk, a szlovákiai magyarságnak nem erőssége az értékmentés, s 1966-ban ugyan még olvashatjuk, hogy a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciója javasolja felvenni a tagjai sorába Lovicsek Bélával, Ordódy Katalinnal, Petrőci Bálinttal és Zala Józseffel egyetemben, de valószínűleg mégsem teszi, mert két évvel később is ugyanezzel a javaslattal él. Igaz, akkor már Gál Sándor társaságában.

1966 végén még a Hét közli fényképes amerikai úti élményeit, ahol testvérét látogatta meg, de már csak egy rövid hírt olvashatunk a Megfejtések rovatban, amelyből megtudhatjuk, hogy a lap olvasója, Morvai Margit a finom „nanukszelet” receptjéért Nagy Irén Fiatalok voltunk című kötetét kapja. Mondhatnánk, szerencsés ember. 

Elfogyott az írónő élménytartaléka

– összegzi az életpályát Szeberényi Zoltán, aki a 2000-ben megjelent portréesszéiben legalább önállóan szerepelteti.

Fónod kérdésére, miért is hallgatott el, lakonikusan csak ennyit nyilatkozott:

Tényleg csak mesélgettem, nekem az írás nem munka volt, hanem megélt vagy meglátott események könnyedén való elbeszélése.

Mindenesetre sajnálhatjuk, hogy Nagy Irén alig egy évtizednyi írói munkásság után véglegesen letette a tollat. S ahogy  szlovákiai magyar berkekben lenni szokott, még az életében elfelejtettük. Holott, ahogy Görömbei András is megírta,

Nagy Irén egyszerű, szolid történeteket írt, amelyek akár ma is taníthatnak, elgondolkoztathatnak, korrajzként is pompásak, s szerzőjük megérdemelte volna, hogy legalább az évtizedekként megjelenő antológiákban egy-egy története, akár mint korrajz megjelent volna.      

(Köszönet a cikk megírásához nyújtott segítségéért ifj. Nagy Jenőnek, Lacza Évának és Szabó Jolánnak.) 

 

Nagy jenő
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék