2021. október 20., 15:05

Moyzes Ilona is le akarta győzni az időt

A szintén száz esztendeje született Nagy Irénnel ellentétben ő sosem adta fel. Pedig többen, többször kiradírozták az ún. szlovákiai magyar irodalom térképéről. Dilettáns, érdektelen, idejétmúlt, megkésett – mondták róla előszeretettel. De őt nem abból az általa megénekelt, első vihar által kidőlt fűzfából faragták, s írt tovább. Kisregény, vallomásos rövidpróza, óvodásnapló, mesejáték –  s hiszik vagy nem, még Szeberényi Zoltán portréesszékötetébe is bekerült. Szülőfaluja emlékezete viszont teljesen kitörölte. A gömöri Deresken született, élete nagy részét Osztravában, Pozsonyban, majd Kaliforniában leélt, s 85 éves korában elhunyt Moyzes Ilona hamvait Kaliforniában a Csendes-óceánba szórták fiai.

moyzes_ilona-portre
Szülőhazánknak polipkarja van. Hazahív, szorít, de nem veszi el tőlünk a levegőt

 – írja egyik írásában.

Deresken született, abban a felső-gömöri faluban, amely Dúdor István festőművészt is magáénak tudhatja. Utóbbiról – aki itt is nyugossza őrök álmát – legalább megemlékezik a magát továbbra is magyarnak valló alig több mint 500 lelkes falucska szlovák honlapja. Štefan Dúdorról tud, Moyzes Ilonáról nem. Ahogy nem tudnak róla Rimaszombatban sem, holott itt szerezte meg érettségi bizonyítványát, majd hosszú éveket élt Csehországban, s ő az első a szlovákiai magyar irodalomban, aki nemcsak saját csehországi élményeit írja meg, hanem riportokban számol be azok életéről, akik a kitelepítések után Csehországban kezdenek új életet.

Megelőzi Mács Józsefet, aki majd csak a hatvanas évek közepén írja meg az Adósságtörlesztést. Miután gyerekeivel együtt ott hagyja Osztravát és a férjét, Pozsonyban telepszik le, ahol több lapnak rendszeres munkatársa. Csemiczky László festőművésszel él együtt, s talán ennek is köszönhető több remek festőportréja (Csemiczky mellett Weiner-Kráľ Imre, Mária Medvecká, Janko Alexy).

Ardamica Ferenc így emlékezett vissza az akkori Moyzes Ilonára:

Nemcsak az irodalom kötött össze bennünket igazán, hanem valami más is: talán az, hogy láttuk egymást sírni. Én hatéves fiamat vesztettem el, ő a felnőttet – a főiskolást.

Gyakori vendég volt a fiatalok körében, a pozsonyi József Attila Klubban is. Lacza Éva így emlékszik vissza rá: 

Férjemet, Tihamért, ha bement a Hétbe, perzsa hercegemnek hívta. Egyszer vitt verseket, Tihamér azt mondta neki, »asszonyom, ha van a szerkesztőségben egy ember, aki azt mondja, közöljük, nem bánom«. Zs. Nagy Lajos rábólintott, így Tihamér betett tőle egy verset. A megjelenés után bejött a szerkesztőségbe és veszekedett, miért csak egy vers került be. Apám (Dénes György – a szerző megjegyzése) gyakrabban találkozott vele, régebbről ismerte, én nem nagyon. Nem is tudom, mikor halt meg szegény. Eléggé rámenős volt, gyakran abajgatta a szerkesztőket. Alkalomtól függően a mézesmázosság és a fúria keveredett benne. Kívülről legalábbis így festett. Az egész megjelenése olyan volt, kívülről, mint Szabó Magdáé. Erősen festette magát. Nem tudom, milyen lehetett fiatal korában, de nem lehetett csúnya.

Fiai,  – akik közül Dalibor egy időben az Elán dobosa is volt –, Nyugaton találtak új életet maguknak, egyikük fotó-, másikuk festőművész lett. Ő egészen a rendszerváltásig maradt. 1988-ban még ott van az Irodalmi Szemle harmincéves budmericei összejövetelén. 1989 után nemcsak hazát vált, végleges pontot tesz(nek) irodalmi munkásságára.

Amíg Nagy Irént 85. születésnapján legalább egy interjú erejéig felfedezik, Moyzes Ilona nevét csak pár hónappal a halála után írja le az Irodalmi Szemle:

2007. február 19-én Los Angelesben (Kalifornia), ahol élete utolsó 15 évét töltötte, békésen, nyugodt körülmények között eltávozott szerettei köréből. Elhamvasztották, hamvait a tengerbe szórták.

Ezt is hónapokkal a halála után. 

Láng vagyok az alkony hamujában

Sokakkal ellentétben Moyzes Ilona nem jobb híján fordult a gyerekekhez. Írói pályáját még tizenévesen a Prágai Magyar Hírlap gyerekmellékletében kezdte, s később is folyamatosan ír a gyerekeknek, a saját fiainak is.

A hetvenes években Szél herceg szerelme címmel jelenik meg 18 meséjét tartalmazó  mesekötete Jarmila Pavličková mesteri illusztrációival (ennek egyik meséjét közli a Tóth László szerkesztésében megjelent A mullók városa című, csehszlovákiai magyar írók meséit tartalmazó mesegyűjtemény is), míg 1983-ban Szandi naplója címmel egy ötéves kislány képzelt naplóját teszi közzé, aki a nagymamával és egy Balugyu nevű tizenéves kamasszal együtt tölt el két hetet a nyári vakációjából. Nem így gondolkozik és beszél egy ötéves kislány, az egész napló túlaffektált – írják róla a kritikusai. Az olvasók másként gondolták, szétkapkodták a könyvet.

S most jut eszembe Dusza István 1987-ben az Irodalmi Szemlében megjelent Jelenség vagy véletlen egybeesés? (Három könyv az irodalom perifériáján) című tanulmánya, amelyben Lovicsek Béla, Lóska Lajos és Moyzes Ilona irodalmi munkásságát vizsgálva próbálja a lektűr s a giccs fogalmát meghatározni. Moyzes Ilonáról így ír:

A nyelvi közhelyeken túl az irodalmi nyelvtől a rétegnyelv naturalizmusáig terjed a stílustalanság.

Visszatérve a Szandi naplójához, idézzük Bodnár Gyula kritikáját: 

A gyermek fantáziadús, kreatív szelleme hiányzik ebből a könyvből, a felnőttek által észre nem vett, jelentéktelen mozzanatokat is jelentősnek tulajdonító és eredeti módon látó gyermeké. Na és a játékosság. Egyhangú az érzelmi szféra, érzelmi források alig jutnak szerephez, Szandi reagálásai többnyire sematikusak.

Nem tudok mit hozzátenni, a kötetet sok-sok erőfeszítésem ellenére sem sikerült beszereznem. 1982-ben az Irodalmi Szemle közli A tó titka című mesejátékának egy fejezetét is. Nagy kár, hogy csak a részletét, s még nagyobb kár, hogy az nem jelent meg kötet formájában is.

Osztravai dalok

Bár már az ötvenes évek első felében közli az Új Szó, a Hét a csehországi riportjait, a verseit, első novelláit, első (mint később kiderült, utolsó is) verseskötete csak alaposan megkésve, 1965-ben jut el az olvasóhoz (ez gyakorlatilag szintén beszerezhetetlen), szinte egyszerre Simkó Margit szintén késve megjelenő Szeretlek, Élet! című kötetével, amely szintén egyetlen kötete Simkónak.

moyzes_ilona_osztravai_dalok

A kötet három ciklusra osztható, első része emlékezés a gömöri szülőföldre, a második a csehországi mindennapok megörökítése, a harmadik része a költőnő szerelmes verseit tartalmazza.

„Mert elhagytam én az ősi földet,
s most hajszolt bánat, űzött kín vagyok,
ki téves úton, sántán botladoz,       
a földön önmagam keresve,
míg felhők között zúgva vágtatok.”

A kötet talán legszebb verse az édesanyja emlékét idéző vers, amely így végződik:

„Még látlak sokszor, ó igen, annyi
keserves, hosszú, szürke év után:
a szeretet örök tud maradni.”
Többnyire naiv lelkesedés a szocializmus eseményei, a társadalmi változások iránt. Élethelyzeteket, közvetlen élményeket rögzít lazán kimunkált, érzelmileg színezett, ódon formakészletű lírájában a zsdanovi esztétika követelményeihez igazodva

– írja a kötetről évtizedekkel később Szeberényi Zoltán (aki legalább beveszi a szlovákiai magyar irodalmat portréesszékben bemutató kötetébe.

Nem véletlen emelem ezt ki, hiszen ahogy a verseit, úgy a novelláit is kínosan mellőzik az elmúlt évtizedekben megjelenő antológiák, a neve mindössze a Hű emberséggel című, 1987-ben megjelent, az orosz 1917-es forradalmat köszöntő, Petrik József által szerkesztett Hű emberséggel című verseskötetben tűnik fel egy vers erejéig.

A Petr Bezruč nem titkolható hatását is sugalló vers Osztravát, a bányavárost imigyen dicsőíti:

„Nincsenek ódon paloták,
márványba faragott, bősz, antik istenek.
Utcáin nem vonult fel soha
koronás királyok cicomás hada,
ez a város,
ez a város mégis egy csoda.
Alapja kő, alapja vas,
merészsége kőszáli sas.
Alapja vér, vér és arany,
dönthetetlen alapja van.”

A kötet korabeli méltatója, Kövesdi János az Új Szóban így foglalja össze a kötettel kapcsolatos értékítéletét:

Bár elismerjük e költészet biztató értékeit, Moyzes Ilonának még viszonylag sokat kell csiszolnia versei »kivitelén«, költői műhelyében célratörőbb szerkesztési formákat kell alkalmaznia!.

Gály Iván az Irodalmi Szemlében ugyancsak hasonló konzekvenciát von le a kötetet olvasva:

Megkésett kötet ez, amelyen messze túlhaladt költészetünk élvonalának fejlődése. Mégis,minden komoly fenntartásunk ellenére, azon a véleményen vagyunk, hogy az Osztravai dalok szerzője elismerést érdemel, mert új, ismeretlen területet próbált látókörébe befogni, s ezzel hozzájárult irodalmunk tartalmi horizontjának szélesítéséhez. S ez okulásként szolgálhat..

Nos, verset később már csak elvétve ír.

moyzes_ilona_kotetei
Az utolsók krónikása
Néha azt hisszük, hogy a visszhangtalanság elnémítja, de ilyenkor mindig jön egy újabb életjel, híradás kötet.

– ezt szintén Gály Iván állapítja meg Moyzes Ilonáról, s a későn jött, elparentált verseskötet után egyrészt visszatér a gyerekekhez, másrészt rövidprózával kísérletezik. Rövidpróza, karcolat, vázlat, s végül eljut a Barnus bátyó című kisregényig.

De ne higgyük, hogy a szakma ezeket lelkesebben fogadja, mint a verseit. A 16 írást tartalmazó Harangok 1973-ban, míg az kisregényt s további hat rövid írást tartalmazó Barnus bátyó 1986-ban látott napvilágot.

Érdekes viszont, hogy bár elmarasztalják, mégis meglepően sokan (Bodnár Gyula, Dusza István, Ardamica Ferenc, Mészáros László, Csanda Sándor, Szeberényi Zoltán, B. Juhász Erzsébet) foglalkoznak a két kötettel, s mind az ő álláspontjuk, mind az olvasóké egyértelmű.

Előbbiek tücsköt-bogarat szórnak az írónőre, ki-ki vérmérséklete szerint, utóbbiak viszont imádják.

Holott az írónő hősei többnyire szomorú véget érnek, legyen az az utolsó fazekas (visszatérés a szülőföldre), az utolsó harangöntő, az utolsó bányász vagy akár az utolsó fűzfa. Moyzes Ilona írásművészetének titka, hogy

pár mondattal képes világokat teremteni, kihagyásos technikával dolgozik, s nagyon szereti a sokszor csetlő-botló, gyarló emberi tulajdonságokkal sűrűn megáldott hőseit.

Nem fél bevonni az olvasóit a történetbe, s hagyja őket gondolkodni, s akár a történetet is alakítani. Amíg az olvasó ezt örömmel fogadta, a kritikusok kevésbé. A címadó kisregény, a Barnus bátyó címszereplője a háború utolsó napjaiban próbál ember maradni. Saját tíz körmével kaparja el a fagyos földbe a  sose szeretett feleségét, s hónapokon át várja haza a világégésből egy szem fiát, Marcit. Háborús történetként, de akár lélektani drámaként is olvashatjuk a filmvászonra kívánkozó történetet. A barokk tükör című novelláját lehozza az anyaország egyik legolvasottabb hetilapja, az Új Tükör, meséi elhangzanak a Kossuth Rádióban, s a köteteiről magyarországi lapok (Népszava, Élet és Irodalom) is beszámolnak.  

Hatvanadik születésnapján az Irodalmi Szemle Szerkesztősége írja köszöntőjében:

Jóindulatú szerkesztői segítséggel akár több kötete is megjelenhetett volna.

Igen, ha az a bizonyos jóindulat nem lenne annyira hiánycikk a tájainkon.

Zárjuk rövid írásunkat Ardamica Ferenc értékelésével, aki Görbe tükör előtt című paródiakötetében Gömörosztrapressburgi Szép Ilonának becézi (bizonyára nem haragudott meg érte):

Moyzes Ilona prózai írásaiban mindvégig jelen van a költő. Már-már férfiasan sűrít, de amit elénk tár, azon érződik az asszonyi meglátás, s a meleg asszonyi szív. Nehéz lenne őt más szerzővel összetéveszteni.

Áporodott romantika ide vagy oda, Moyzes Ilona irodalmunk egyik izgalmas jelensége volt, remek sűrítési képességekkel. S ez utóbbit nem sokan mondhatják el magukról.

 

32-ből már csak 17-en élnek
Fotó: Gyökeres György
A szlovákiai magyar írók 1988-as budmericei tanácskozása szünetében készült Gyökeres György (†) felvétele, a képen látható személyek. Felső sor: Hodossy Gyula, Barak László, Zalabai Zsigmond (†), Grendel Lajos (†), Keszeli Ferenc, Dusza István (†), Berck József (†) Alatta: Dobos László(†), Lovicsek Béla (†), Mács József (†), Moyzes Ilona (†) (egyetlen, aki sapkában van), Szőke Edit (takarásban), Fazekas József, Juhász R. József – Roccó Következő sor: Kövesdi János (†), Dénes György (†), Lacza Éva, Kulcsár Ferenc (†), Alabán Ferenc, Karsay Katalin (takarásban) Alatta: Fónod Zoltán(†), Peter Andruška, Duba Gyula, Tőzsér Árpád, Lacza Tihamér, Mészáros László Legalsó sor: Kovács Magda, Turczel Lajos (†), Varga Erzsébet (†), Balla Kálmán, Hizsnyay Zoltán és Tóth Károly (†)

(Köszönet az írás megírásához nyújtott segítségéért Elbéné Mester Magdolnának, Lacza Évának és Tőzsér Árpádnak.)

Megosztás
Címkék