2020. december 3., 20:07

Hogyan halt meg József Attila? Öngyilkosság vagy tragikus baleset: máig nem tudjuk biztosan

„József Attila, a kiváló költő vonat elé vetette magát és meghalt!”- írta főcímében az 1937. december 5-én megjelenő vezető újság, az Est.

József Attila

A kortársak visszaemlékezéseiből úgy tűnik, a harminckét éves költőzseni öngyilkossága, ha fel is kavart mindenkit, de megdöbbenést nemigen okozott. Bármilyen szörnyen hangzik is, de jellemének, életének ismeretében a korai tragikus vég bekövetkezte valahogy ott volt a levegőben. De valóban öngyilkosság volt?

A költő halálának körülményeit illetően a mai napig nincs teljes egyetértés, az igazságra ugyanakkor nagy valószínűséggel sosem derül már fény.

József Attila halálát sokan ma is talányként kezelik, és találgatnak azt illetően, mi okozhatta a tragikus végkifejletet. A meg nem értett zseni élete nem volt könnyű, a sors szinte születése pillanatától alaposan megtiporta. Apja elhagyta a családot, anyja hosszú betegség után fiatalon meghalt, mindig nyomorban élt, megaláztatások közepette, pályatársai nem vették észre a század egyik legnagyobb lángelméjét benne, szerelmei rendre elhagyták, barátja nemigen volt, amihez még hozzájött az egyébként is labilis idegrendszere, egyre súlyosbodó lelki betegsége.

A tragikus sorsú költő 1930-tól vetette magát alá pszichoanalitikus kezelésnek.

Ezek egy időre abbamaradtak, amit József Attila meglehetősen rosszul viselt. Életének kutatói szerint 1932-től hatalmasodott el rajta a skizofrénia. 1935-től Gyömrői Edit lett a kezelőorvosa, akibe a költő reménytelenül beleszeretett; a pszichoanalitikus ezzel párhuzamosan „hasadásos elmezavart” diagnosztizált József Attila esetében. 1937 elején újabb szerelem kerítette hatalmába a fiatal gyógypedagógusnő, Kozmutza Flóra iránt, méghozzá ismét viszonzatlanul. Kötetei megjelenését minimális érdeklődés kísérte, ami szintén nagyon megviselte érzékeny idegrendszerét, törékeny egészségi állapota egyre inkább romlott, és már a szanatóriumi ápolás sem tudott segíteni rajta. Az orvosok és pszichológusok csak ideig-óráig tudtak valamit javítani állapotán, a költő egyre elviselhetetlenebbnek érezte az életet.

1937-ben nővéreihez került azok balatonszárszói panziójába, az év december 3-án pedig életét vesztette, amikor egy tehervonat elé esett.

Öngyilkos lett – állítja a hivatalos irodalomtörténészi álláspont, nem véletlenül, hiszen József Attila már fiatalon is kísérelt meg öngyilkosságot: kisgyermekként egyszer lúgköves oldattal akart véget vetni életének, de végül keményítőt ivott. 17 esztendősen szintén meg akarta ölni magát, ekkor végrendelkezett is.

A történészek az álláspont hivatalossá emelésekor a költő testvérének, József Jolánnak leírását fogadták el hitelesnek,

és senki sem vonta kétségbe József Attila utolsó óráinak történetét. Az ellentétes álláspont fő képviselője Garamvölgyi László,  aki több írást és könyvet is jegyez a témában. Garamvölgyi Hogyan halt meg József Attila című könyve szerint a költő nem akarta megvárni, amíg Balatonszárszón a tehervonat elindul, hanem megpróbált a szerelvények között átbújni. Közben azonban a vonat hirtelen elindult és a himbálódzó vaslánc olyan súlyos ütést mért a fejére, hogy meghalt. Ahogy visszazuhant a sínek közé, a vonat a jobb karját is leszakította.

De akkor mi is történhetett ezen a végzetes úton? József Attila a Balaton felé indult, ám az állomáson állt egy tehervonat, ezért le volt eresztve a sorompó.

Két másik ember is állt ott, ők mesélték a vizsgálatnál, hogy Attila is várt velük, aztán egyszer csak megemelte a sorompót, átbújt alatta, és bemászott két vagon közé. Ez az utolsó villanás. Röviddel később elindult a vonat, és a két összecsapódó ütköző szétlapította a fejét. Zakója fennakadt a szerelvény kampóján. Véletlenül történhetett, miközben át akart bújni, vagy szándékosan hurkolta rá ő maga egy rémes elhatározástól indíttatva? Soha nem fog kiderülni.

józsef attila

A kérdést ma már persze úgy is meg lehet fogalmazni, számít-e igazán, hogyan is vesztette életét a magyar irodalom egyik leghatalmasabb alakja.

József Attila életműve halálának körülményeitől függetlenül is teljesen kerek, egységes egész, önálló fejezet – a nyelvi nehézségek miatt alighanem csak mi, magyarok tudjuk, hogy nagy valószínűséggel az egész 20. század legnagyobb költője volt, de a tényeken mindez mit sem változtat. Mint ahogy az sem változtatná meg alapjaiban a róla kialakult képet, ha kiderülne, tragikus baleset történt.

A költőt először Balatonszárszón temették el, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi temetőben került örök nyugalomra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.