„Ha én egyszer kinyitom a számat” – Kellérék, gömöri beütéssel

2021. június 14., 12:22
Juhász Dósa János

Sorozatunkban nemrég írtunk a Rimaszombatban teljesen elfeledett Kőváry Gyuláról, a magyar kabaré egyik megteremtőjéről. Kellér Dezsőt, aki a címben szereplő aranyköpést is elkövette, talán többen ismerik (még), aki bár bátyjával együtt egész életében a pesti színházi és irodalmi életben tevékenykedett, de mivel nem alkotott a komolyabb műfajokban, az önmaga elefántcsonttornyába zárkózó szakma legfeljebb megtűrte, de nem ismerte el. Holott a kabaré legalább annyira fontos szerepet játszott Budapest elmagyarosításában, mint Blaha Lujza a Népszínházban. Kellér Dezső és még inkább elfeledett fivére, Andor anyai ágon Rozsnyóról származtak, anyjuk Demeter-lány volt, nagyapjuk tanárember.      

keller dezso
Fotó: Szalay Zoltán

Sokan és sokszor leírták már – joggal –, hogy Blaha Lujzának mekkora szerepe volt a millenniumkor még többnyire németül beszélő Budapest elmagyarosításában. Kevesebb szó esik arról, hogy a kabaré is legalább ekkora szerepet játszott, hisz a Blaha által énekelt népies dalok mellett a kabaré által magyarosított brettli, kuplé, sanzon, blüett, szatirikus, sokszor pikáns versikék legalább ekkora mértékben hozzájárultak a magyarrá váláshoz. Szép Ernő írja a kabaré műfajáról: „A  költő gyönyörködtetni szeretné az emberiséget. De a kabaréban nincs emberiség, csak közönség van. És a közönség többet kíván a gyönyörködésnél: jól akar mulatni”. Az első igazi pesti kabarét egy balassagyarmati színész, Kondor Ernő találta ki, aki viszont nem ismerte fel „találmánya” jelentőségét, s egy hónap után túladott a mai Művész mozi helyén álló Bonbonnièrre kabaréján.

Bár később Nagyváradon megismételte budapesti produkcióját, élete végén egy hónapos szobában, teljesen elszegényedve halt meg, holott A vén cigány c. nótáját közben már az egész világon dúdolták. A Bonbonnièrre első konferansziéja Nádas Sándor újságíró volt, tőle vette át az a Nagy Endre, aki Kondor helyett a kabaré megteremtőjeként vonult be a magyar irodalomba. Hegedűs Géza jegyzi meg, hogy akkoriban az ún. komoly és könnyű irodalom békés szimbiózisban élt egymás mellett, az írók alkottak ide és oda is, sőt Ady, Karinthy, Heltai, Rejtő, Szép Ernő, Kosztolányi megtiszteltetésnek vették, ha hívták őket.

Ide is, oda is. Nagy Endre és kabaréja is beszédtéma volt irodalmi berkekben. Később a húszas-harmincas években több kabaré is működött, de amelyre a szakma igazán figyelt, az a Teréz körúti és az Andrássy úti Kabaré volt, ahol a színházi szakma jelesei is felléptek. A már említett Bonbonnièrre 1910-ben szűnt meg, de később a Berlinből hazatérő Kőváry Gyula kísérletet tett a feltámasztására. Nem sok sikerrel.

Andor különc folytatásos figurái

Kellér Dezső bátyjával, Andorral együtt az ún. Csikágóban nőtt fel nagy szeretetben. Apja, egy vámospércsi szatócs fia, egy István úti képüzletet működtetett, édesanyjuk viszont Rozsnyóról származott, apja tanító volt. A Demeter család nagy megbecsülésnek örvendett a városban, Móricz is ismerte őket, s mivel édesanyja Jolsván nevelkedett, Móricz többször is érdeklődött Andor bátyjánál, mi történt a Jolsván játszódó Az Isten háta mögött c. regénye alakjaival.

A Demeter család egyik tagja, Demeter Imre maga is újságíró lett, színházi kritikákat írt, s könyvben örökítette meg Tímár József és Somlay Artúr alakját, felesége a Vígszínház művésze, Gyimesi Pálma volt. S itt álljunk meg egy szóra a Dezsőnél két és fél évvel idősebb Andornál, akivel nagy szeretetben nevelkedtek, s ha csak tehették, moziban vagy színházban lógtak. Andor már tizenhét évesen jelentkezett első kabarétréfájával, s viszonylag rövid élete során (60 évesen halt meg) számos lapnál dolgozott.

Tizennyolc évesen Az Újságnál lett belső munkatárs, majd a Revü színházi és irodalmi lapot szerkesztette, 1924-25-ben a Világ munkatársa volt. ezt követte a 8 Órai Újság, A Reggel és a Népszava. 1948-tól a Szabadság, a Művelt Nép, majd élete végén az Esti hírlap szerkesztőségében dolgozott.

Tárcacikkek és kritikák, valamint folytatásos életrajzi regények alkotják életműve nagy részét, megörökítette a különc író, Szomory Dezső éhenhalásának tragikus történetét, de írt a mára elfeledett Markovits Rodionról (aki talán a legkegyetlenebb magyar első világháborús regény írta Szibéria garnizon címmel), de Palásthy Marcellről, Szemere Miklósról, ahogy a rulettkirályról, Gály Lajosról, akinek a személyén át betekinthetünk a Monte Carlóban rulettező orosz főhercegek, francia grófok, magyar dzsentrik, nemzetközi szélhámosok és csavargók életébe, s rajtuk keresztül megérthetjük, hogyan is működik a mindent felperzselő gyilkos játékszenvedély, amely annak idején Dosztojevszkijt is magával ragadta.    

„Valahol az ember mindig elhibázza”

Andor jogán Dezső is viszonylag könnyen bekerült a sajtó és a kabaré, valamint a játékszenvedély(ek) világába, amelyek aztán nem is igazán eresztették el. Sok mindennel megpróbálkozott, alig volt olyan könnyebb műfaj, amelyet ne próbált volna ki, írt operett szövegkönyvet, sanzont, kuplét, (villám)tréfát,  filmforgatókönyvet, blüettet, magyar nótát, s ő is kipróbálta a konferanszié műfaját. S rájött, hogy nem is olyan egyszerű dolog fogni a függönyt. Előbb Békeffi Lászlót helyettesítette, majd miután mindketten túlélték a második világháborút, de mivel Békeffi nem jött haza (ahogy sokan mások egykori kabarészerzőtársai közül inkább kinn maradtak Nyugaton), így Kellér Dezső egy ideig konkurencia nélkül maradt. Annál is inkább, mivel 1945 után a kávéházak is bezártak. Első kabarétréfáját 1927-ben a Komédia Kabaréban mutatták be, innen látszólag egyenes út vezetett a sikerhez, bár ekkoriban elég jeles volt a konkurencia, olyanok gyártották a kabarétréfákat, írták a filmforgatókönyveket, mint Nóti Károly, Vadnai László, Lőrincz Miklós, László Miklós, Görög László, Mihály István, Rejtő Jenő, Salamon Béla, Szőke Szakáll, ahogy a már említett nagyok is beszálltak egy-egy alkalom erejéig, s ne feledjük, a cenzúra akkor is árgus szemmel figyelte az elhangzó kabarétréfákat, sanzonokat, s bizony egy-egy gyanúsnak tűnő poén miatt akár hónapokra is bezárhatták a helyet, ahogy az illető előadót is letiltották. S nemcsak a politikai mondanivalóra figyeltek, a pikáns szövegeket is tűzzel-vassal irtották. Csak egy példa, amely Kellér Dezsőhöz illetve a dal előadójához, Solti Herminhez kapcsolódik: egy hadaró kupléban a szöveg szerint „szuszog, mint a tót a pipán” helyett, Solti egy oly szót mondott ki, amely még ma sem nagyon tűrne nyomdafestéket, legfeljebb Spirónál. Soltit fél évre eltiltották a színpadtól. De hogy a disznólkodás akkor sem állt távol a földi halandóktól, jelzi, hogy a Paplak mellett lakik a Katica úgy híresült el a köztudatban, hogy egyes rajongók illuminált állapotban a lakik szót egész egyszerűen kicserélték. Gondolom, nem kell itt leírnom, melyik volt az a szó. 

"Elő az okmányokkal!”

Vitray Tamás mondja Kellérről: Humora az intellektus pilléreire épül, éppen ezért kiválóan alkalmas fonákságok kicsúfolására. Mivel apai ágon zsidó volt, Hitler hatalomra jutása után egyre kevesebb a lehetőség a munkára. Amíg egy regényíró vagy költő az asztalfióknak is írhat, addig a kabaré napi műfaj, az aznapi közönséghez szól. A zsidótörvények után már csak a „négereskedés” marad, vagyis név nélkül járulhat hozzá egyes művek sikeréhez, Huszka Jenő Mária főhadnagy c. operettje első felvonásának szövegkönyvét még Szilágyi László követi el, a másodikat ő írja, a harmadikat pedig Békeffy István.

Mondanom sem kell, hogy a nevével nem találkozhatunk a színlapokon. 1942-ben már munkaszolgálatos, s amikor a lapátolás után este kultúrműsorral szórakoztatják egymást, elhangzik az általa írt Szeretem a kertet, amely a házad körül virul kezdetű dal, a tizedese a könnyeit törölgetve értetlenül mered maga elé: „Hát nem akadt erre keresztény?” Kellér időben leugrik az Auschwitzba induló tehervagonról, s túléli.    

„Néha megnevettettem a közönséget”

A háború után alig maradnak a műfaj képviselői közül. Akik túlélték, azok már Nyugaton búslakodnak, s majd csak a hatvanas években nyílik lehetőségük arra, hogy hazalátogassanak nosztalgiázni. Kellér a Békeffi Lászlótól megörökölt stafétabotot biztosan tartja a kezében, hosszú évekig a Vidám Színpadon, majd a Thália Színházban fogja a függönyt, s mindig tudja, meddig lehet elmenni. A konferálás mellett megmarad ifjúkori hóbortjai mellett, egyszer-egyszer elkövet egy klasszikus kabaréjelenetet, egy villámtréfát, egy dalszöveget (Ruttkai Évának megírja A kis Juliette c. pikáns sanzont), kitalálja a maszek szót, s Békeffi Istvánnal (már amikor az éppen itthon van) operettszövegeket javítgatnak. S itt álljunk meg még egy utolsó szóra. 1954-ben úgy dönt az addig operettellenes gyűlöletben égő hatalom, hogy felújíttatja a Csárdáskirálynőt.

A rendezést az akkor még főiskolás Szinetár Miklósra bízzák, Kellér és Békeffi vállalja a szövegkönyv leporolását. S mivel az operett egykori koronázatlan királynője, Honthy Hanna már túl van a hatvanon, Szilvia helyett Cecília szerepét helyezik a darab középpontjába. Szinetár pedig Honthy mellé a többi főszerepet kiosztja Németh Marikára, Csákányi Lászlóra, Feleki Kamillra és Rátonyi Róbertre. A siker minden képzeletet felülmúl, a közönség szétveri az Operettszínházat, az előadással eljutnak még a Szovjetunióba is. Azóta is szinte kivétel nélkül ezt a változatot játsszák, s ezt a változatot fordítják.

Kassán és Besztercebányán is Kellér és Békeffi átirata aratott átütő sikert. Egyedül a Mohácsi testvérek kaposvári átirata tudta megközelíteni az 1954-es sikert, s hogy mennyire telitalálat volt az eredeti, 1915-ös szövegkönyv átdolgozása, számomra is két éve derült ki, amikor az Operettszínházban Vidnyánszky Attila az eredeti szövegkönyvet vette elő.

S így, történetünk vége felé, ne felejtsük el megemlíteni, Kellér bátyjához hasonlóan megírta kortársai sokszor tragikus történetét is, legyen szó Békeffi Istvánról, vagy a háborúban odaveszett papírtekercses emberről, Lőrincz Miklósról, de sokan másokról is. A Kortársak és sorstársak, a Fogom a függönyt, a Kis ország vagyunk, a Leltár fontos dokumentumai egy kornak, s egy műfajnak, amely ma úgy néz ki, tényleg menthetetlenül halott. Kellér Dezső 80. születésnapján átadta ugyan a Békeffi Lászlótól kapott stafétabotját Verebes Istvánnak a Néha-néha visszatérek c. műsorban, de nem Verebesen múlt, hogy se Vidám Színpad, se Mikroszkóp nincs ma már. De legalább a tévé még őrzi az egykori legendás felvételeket, amelyeken egy-egy borúsabb pillanatunkban még jókat nevethetünk. Minden másra ott van a parlament.

Kövesse facebook oldalunkat is!