Elfelejtett könyvek, elfelejtett szerzők?
Egy könyv addig él, amíg el nem fogynak a példányai, hacsak egy-egy meg nem őrződik valamely könyvtár eldugott zugában. Él még, de minek, ha senki fel nem lapozza, nem simogatja meg, nem olvas bele. Ha netán több kiadást is megélt, nagyobb a valószínűsége, hogy akár évszázadokon át is megmarad, ha nem éri olyan sorscsapás, amely eláztatja, megégeti, porrá zúzza.
Persze vannak olyan könyvek is, amelyek csak egyszer születnek meg, és semmi valószínűsége nincs annak, hogy akár még egy kiadást is megérjenek. Családi könyvtárunkban egy ilyen, régi-régi könyvre bukkantam, amelyet, ki tudja, annak idején sűrűn forgatták-e az olvasók… Mindenesetre a virtuális antikváriumokban felfedezhető ez a nem mindennapi munka, amely elődeink latintudását hivatott „pallérozni”. Címe: 1168 Latin közmondás gyüjteménye. Iskolai és házi használatra (A közmondás nyelvtani alkalmazásban a latin nyelv elemi oktatásában. 1168 latin közmondás és közmondási szólásmód gyüjteménye, a források megnevezésével, forditásokkal, rövid magyarázatokkal és betürendi lajstrommal.) Szerkesztő Wiegand Károly után Czanyuga József. Pest, 1864. Kiadja Lampel Róbert.
Mielőtt a kiadvány tartalmával egy kicsit részletesebben foglalkoznék, meg kell jegyeznem, hogy e könyv létrejötte voltaképpen a borítón és a belső oldalon feltüntetett két személynek köszönhető. S érdekes módon e két személy, külön-külön, jeles szlovák illetve magyar személyiségekhez kötődik valamilyen módon. Gondolom, hogy a szerkesztő, Wiegand Károly alkothatta meg a latin közmondások gyűjteményét (és ezeknek német fordítását), és az ő munkája nyomán, „után” született meg Czanyuga József magyar nyelvű fordítása. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Czanyuga József író (Pesten született 1816-ban, és elhunyt Budapesten 1894-ben), papnövendék volt, „majd 1833-ban kilépett a papi rendből s orvosi tanulmányokat folytatott”, de kereskedelmi iskolai tanár is volt, később tisztviselő. 1867-ben néhány hónapig a Pester Telegraf szerkesztője. „Német munkákat fordított magyarra, nyelvkönyveket, vígjátékokat és operaszövegeket írt.” (Ez utóbbira még visszatérek.) Tehát a latin közmondások könyve, és ennek német fordítása Wiegand Károly munkája, a magyar fordítás pedig Czanyuga Józsefé. Ráadásul ez utóbbi tanár is volt, aki bizonyára úgy gondolta, hogy ezek a latin közmondások hozzájárulhatnak a latin nyelv egyszerűbb elsajátításához. Írt egy hosszabb szöveget is a közmondások gyűjteménye elé Bevezetés címmel, amelyből kiviláglik ebbéli elképzelése, segítő szándéka. Sőt még az akkori iskolatípusokat is megnevezi, amelyekben a tanítás során hasznos lehet a könyve. Erről így ír Czanyuga József, aki a közmondások hasznáról, mindennapi szerepéről is elmélkedik:
Nem lehet kétséges, hogy az olyanra nézve, ki valamely idegen nyelv tanulásával foglalkozik, csak haszonnal járhat, ha megismertetik vele azon nép közmondásait és közmondási szólásmódjait, mely a kérdéses nyelvet beszéli vagy beszélte. A közmondás tudniillik alkalmas segédeszköznek ajánlkozik, mely által könnyebben megismerkedhetni beszéd- és gondolkodásmódjával, jellemével, erkölcseivel és szokásaival, átaljában szellemével azon népnek, melynek ama nyelv tulajdona, vagy az volt. Mint »utczai bölcseség«, miként találólag neveztetett, oktatást ad a világ és az élet sokféle viszonyai felett, nyújt ildom- és erkölcsi szabályokat, megenged némely mély pillantást az emberi szivbe, gazdagítja az önismeretet, utal a cselekedetek valószínű és szükséges következéseire, ad jó tanácsokat”.
Czanyuga József bevezetőjében sok mindenre kitér, például arra is, miként használják az oktatók a könyv anyagát. Többek között ezt ajánlja:
Mit és mennyit kelljen a felhozott közmondási anyagból az oktatás egyes fokozatain használni, azt természetesen a tanitó belátására kell bizni. Ez módosittatik a tanulók kora, és azon idő szerint, mely a latin oktatásra szánva van, valamint végre átaljában a tanulónak előrelátható mivelödési menete szerint is.”
A másik személy, akinek a neve a borítón szerepel Wiegand Károly (1817–1890) vagy ahogy a németek, illetve a szlovákok jegyzik a nevét: Karl Fridrich Wiegand, illetve Karol Fridrich Wiegand, néha Wigandként szerepel. Ki is lehetett ő? Pozsonyban, vagy Sopronban született, Pozsonyban hunyt el. Könyvkereskedő és szerkesztő volt. Származását tekintve német felmenői voltak, az apja, K. F. Wigand (1781–1850) Sopronból költözött Pozsonyba, ahol egy könyvkereskedésben volt először segéd, majd a boltot megvette. De 1836-ban megvette a volt Landerer nyomda berendezéseinek egy részét is, ezután főleg a könyvnyomtatásnak szentelte magát (a könyvkereskedést pedig átadta fiának, Károlynak). Közben hat évre bérbe vette a Pressburger Zeitung kiadási jogát, miközben a lapnak az 1849–1850-es években felelős szerkesztője is volt.1846-ban betűöntödét hozott létre, 1848-ban pedig megvett egy nyomdagépet, amely litográfiák előállítására is alkalmas volt. Elsősorban német nyelvű könyveket, kalendáriumokat és periodikumokat adott ki. Sokszor kapacitásproblémák miatt, mint az akkoriban szokás volt, más pozsonyi nyomdákkal közösen állította elő termékeit (pl. Weber, Belnay). Könyvkereskedőként kapcsolatban állt a Štúr-ifjakkal, cseh nyelvű könyveket szerzett be számukra. Az 1848–1849-es években az Orol Tatránski, Slovenskje Národňje novini újságokat nyomta. 1846-ban pedig megjelentette Štúr alapművét a szlovák nyelvről, címe: Nárečja slovenskuo alebo potreba písaňja v tomto nárečí. Az apa halála után a nyomdát az örökösök nagy, modern nyomdává fejlesztették, a legidősebb fiú, Wiegand Károly vette át az irányítást. Ő az, aki a szóban forgó könyv egyik szerzője, s ő volt az, aki a pozsonyi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesületét megalapította.
S itt térnék vissza a fentebb már emlegetett Czanyuga Józsefhez, aki sokféle hivatást gyakorolt életében, még szövegkönyíró is volt. Ő alkotta meg többek között Erkel Ferenc Sarolta c. vígoperájának a szövegkönyvét. A háromfelvonásos vígopera ősbemutatójára 1862. június 26-án került sor a pesti Nemzeti Színházban, a darabot Szigligeti Ede rendezte és Erkel Ferenc volt a karmester. Ez a szerző egyetlen vígoperája.
Érdekes, a könyv egyik megalkotójának, Wiegand Károlynak az apja, és minden bizonnyal ő maga is Ľudovít Štúrral, valamint a Štúr-ifjakkal kapcsolatban állt. A könyvecske másik szerzője, Czanyuga József pedig Erkel Ferenccel dolgozott együtt.
Visszatérve a lényeghez, a könyvhöz... Amikor leemeltem a polcról ezt a „semmi” kis könyvet, még nem tudtam, hogy kutakodásom milyen régi „történeteket” tár elém. A mai ember is talál benne érdekességeket, olyan latin szólásokat, közmondásokat, amelyek ma is élnek nyelvünkben, naponta használjuk őket. Írásom végén következzék néhány a sok közül (a részletek a Magyar Elektronikus Könyvtárból valók):
- Auror a rausis amica: A korány kedvez a múzsáknak. – „Ki korán kel, aranyat lel.”
- Non scholae, sed vitae diacimus: – „Nem az iskola, hanem az élet számára tanulunk.”
- Terram video: – Szárazföldet látok (tengerész felkiáltása) — czélnál vagyok — reményeim teljesülnek.
- Alli in am debet (Terent.) : Még lelkével is adós – „Fülig úszik az adósságban.”
- Aquila non captat muscas: – „A sas nem fog legyet.”
- Summa summarum (Cic., Plaut. és mások) : Összegek összege – „Mindent öszszevéve” – „Egy szóval” – „Egy szó annyi, mint száz.”
- Ulula s Atliena s portar e (Cic.) : Baglyokat vinni Athén városába (hol ezen, Minervának szentelt madár bőségben van) – hasztalan fáradni – „Vizet a Dunába hordani.”