Csillagoknak teremtője
Mint múltunk összetört üvegcserepeit, szedik össze a mindenkori helytörténészek, néprajzi gyűjtők vagy akár lelkes amatőrök azokat az emlékeket (mindennemű vonatkozásban), létünk mozaikdarabjait, amelyek, „összeillesztve”, egyfajta képet alkotnak arról, hogyan is volt hajdanán, honnan jöttünk, meddig ér el az egyszeri ember emlékezete, merre tartunk, s nem utolsósorban hogyan, és mennyire változott meg mára az a világ, amelybe elődeink beleszülettek.
A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban elsősorban olyan kiadványok jelentek meg, amelyek a néphagyomány témaköréből merítenek, de más jellegű, tartalmú könyvek is napvilágot láttak, önmegismerésünk lehetőségeit tágítva általuk. Korábban már egy szösszenetben írtam röviden Ág Tibor könyvéről, amely a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 62. kiadványaként jelent meg a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Dunaszerdahely) gondozásában Cserepek címmel, s amely a már idős ember kaleidoszkóp-szerű visszaemlékezéseit fogja egybe. Szintén ő jegyzi a sorozat 44. darabjaként napvilágot látott Csillagoknak teremtője – Mátyusföldi népdalok című, 2009-ben megjelent kötetet. A könyv bevezetőjében Kodály Zoltán elképzelését ismerteti, hogyan is lehetne vagy kellene népzenei hagyományunkat továbbéltetni. Nyilván ez a téma, Kodály elképzelése Ág Tibort is folyamatosan foglalkoztatta.
írja, s megjegyzi, hogy a kiadvány elsősorban az énekelt, tehát vokális népzenei hagyományt prezentálja, s azt is kifejti, miért.
A fentebb említett másik könyv, a Cserepek a személyes életéhez kapcsolódó számos történetet tartalmaz a gyermek- és ifjúkoráról, s a Csemadokban töltött évekről, a Népesről, az Ifjú Szívekről, az egyes népzenei mozgalmak elindításáról, a gyűjtések viszontagságos útjairól, nem beszélve a szegényes műszaki lehetőségekről, feltételekről. A Csillagoknak teremtője című könyv más, szakmai munkájába illeszkedő, mégis van benne néhány mondat, megjegyzés, amely a munkáját érintően is személyes jellegű. Példának okáért az, hogy nagy vágya, hogy hivatásszerűen csak a gyűjtésnek éljen, nem teljesülhetett.
Egy helyütt Liszt Ferenctől is idéz. 1838-ban kelt levelében ezt írta:
Ág Tibor könyvében számba veszi azokat az embereket, akiknek ez végül sikerült; Kodállyal kezdi:
A szerző a következő fejezetben aztán részletesen is kitér Kodály 1905-ös első népdalgyűjtő útjára, megtudhatjuk, hol merre járt, milyen falvakat látogatott meg, kikkel találkozott stb. A továbbiakban kiderül a könyvből, a múltban milyen lehetőségei voltak a hivatásszerű gyűjtésnek, tehát szervezetileg támogatták-e ezt a munkát, az egyes kutatók erőfeszítését, hogy mentsék azt, ami még menthető. E vonatkozásban milyenek voltak a lehetőségek, feltételek és mi mindent sikerült gyűjteni a két világháború között és más történelmi időszakokban, például 1938 és 1845 között. Kitér Pongrácz Zoltán, Manga János, Molnárné Csízy Jolán, dr. Bakos József és mások munkájára, valamint a függelékben közli egy kérdőíves kutatás fennmaradt dokumentumait. Manga Jánosról írja:
A hatvan népdalt tartalmazó kiadványra Ág Tibornak sikerült rábukkannia:
Manga, a kiadvány előszavában „a szlovenszkói magyar tanítóságnak” ajánlotta a gyűjteményt.
De mi szerint is csoportosította a könyvben az anyagot Ág Tibor?
írja. S hogy kiknek ajánlja elsősorban?
Úgy hiszem, a Csillagoknak teremtője című könyv eljutott a címzettekhez, és azt gondolom, van miből válogatni. Koncsol László írta Ág Tiborról:
Végül hadd álljon itt egy idézet a könyvben közreadott középkori balladák egyikének a szövegéből. A balladát Ág Tibor Jókán jegyezte le 1971-ben, Hakszer Mihályné Andrási Matild, 1913-ban született helybéli lakostól:
Aranyos Mariska / Mi annak az oka, / Hogy a szoknyád eleje / Olyan nagyon kurta? // Szabó is jól szabta, / Varró is jól varrta, / Verje meg az Isten, / Aki elrontotta.
