A szóló szív balladája
Két Lada áll a parkolóban egymás mellett. Vajon melyiknek van köze az irodalomhoz, kérdezik a szakállas viccben. Hát a bal ladának ugyebár... A minap egy dedikált könyvre bukkantam, majd jobban szemügyre vettem, és rögtön fel is tettem magamnak a kérdést: az iskolai kötelezőt leszámítva, olvas-e, vagy hallgat-e ma valaki balladát? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy vajon van-e olyan, aki nem tudja, mit jelent, mert még pofára esnék...
A lassú, néha középtempós, sok esetben szerelmes tematikájú pop-, rock- vagy latin könnyűzenei számokat is balladának nevezte el előbb a nyugati, majd ennek átvételével a közép-kelet európai könnyűzenei szakzsargon, de a ballada ama kívánalmát, hogy az adott dalszöveg mély érzelmeket fejez ki, a műfaj szerzeményei csupán csekély esetben teljesítik. Ilyeneket mindenesetre hallgatnak. Térjünk azonban vissza a kötetre: mindenképpen felkeltette az érdeklődésemet a benne foglaltak alapos, szakszerű feldolgozása, a tetemes munka láttán is.
Mielőtt azonban a könyvről papírra vetnék néhány olvasói gondolatot, megpróbálnék válaszolni a bevezetőben megfogalmazott kérdés első felére is, mi szerint olvas-e ma valaki balladát?
A válaszom bizonytalan: talán igen, vagy mégsem. De honnan is tudhatnám a választ? És fontos-e ez manapság, amikor annyi ismeretlen és ismerős téma, írott anyag, kép, mozgó „tartalom” villódzik számítógépünkben, különböző helyeken? Mindegy. A könyv a kezemben. Címe: Vétessék ki szóló szívem – Szlovákiai magyar népballadák, s aki közzéteszi: Ág Tibor és Sima Ferenc. A könyv a Madách gondozásában jelent meg Pozsonyban, 45 éve, 1979-ben.
– olvasom a könyvben. A ballada különleges műfaj, s mint tudjuk a népballadát és a műballadát elsősorban a „szerző” „kiléte” különbözteti meg egymástól. Aki valaha is járt iskolába, ismernie kell Arany Jánosnak legalább egy-két balladáját. Őt is megihlette ez a különös műfaj, amely tele van drámaisággal, érzelemmel, bánattal, szépséggel, s eredendően „elbeszélő” műfaj. Arany ezt írja:
És igaza van, s mindezt nem csak a szerénysége mondatja vele azt sugallva, hogy a műballada sohasem szárnyalhatja túl a természetes közegében születő népballadát. De visszatérve balladás könyvünkhöz: Ág Tibor számos későbbi kiadványban is közzétette hatalmasra duzzadt gyűjtésének egy-egy válogatását, darabjait. Erről már korábban is írtunk más könyvek kapcsán, s arra is felhívtuk a figyelmet, hogy
a Csemadok Művelődési Intézetének gyűjteményében sok, gyűjtésből származó hanganyag is megtalálható, e balladák közül is néhány.
A könyvbe „varázsolt” anyag másik közreadója is szakértője a témának, csak másképp. Sima Ferenc 1917-ben Alsócsitáron született és 2005-ben hunyt el Pozsonyban. Akik hajdanán a Comenius Egyetemen magyar nyelvet és irodalmat tanultak, bizonyára emlékeznek rá. Finnországban is volt vendégtanár néhány évig, hiszen fonetikával, fonológiával, valamint magyar és finnugor nyelvtörténettel foglalkozott, de társszerzőként részt vett egy szlovák–magyar és magyar–szlovák zsebszótár megalkotásában is.
Az Ág Tiborral létrehozott közös munkája szakterületébe illő volt, ez mindenképpen meglátszik a balladák fonetikus írásmódján, a könyv logikus tartalmi strukturáltságán és eligazító magyarázatain. Mint említettem, a ballada iránt a magyar romantika korában kezdtek el érdeklődni, de nyilvánvaló, hogy keletkezésük túlmutat az időn és az egyes népeken, nemzeteken, hiszen felbukkannak bennük a régmúltból archaikus vonások. Mint köztudott, a ballada népköltészeti műfaj, s mint ilyen a szájhagyomány útján „öröklődik”, mondhatnánk azt is Arany Jánossal: „Száll a madár ágrul ágra, / Száll az ének, szájrul szájra;(…)”.
A könyv címadó balladáját Ág Tibor 1960-ban gyűjtötte az akkor hetvenéves özv. Balla Józsefné Molnár Máriától, Ghymesen. A gyűjtemény a régi, középkori balladák között tartja számon. Története szerint Szabó Kata „megbetegült” a diósban, mogyorósban. Mint kiderült, nem fáj semmije, csak szerelembe esett, ezért kéri édesanyját:
A könyv tartalmaz régi, középkori balladákat, balladaszerű régi énekeket, betyárballadákat, új balladákat, XVIII–XIX. és XX. századi ponyvaballadákat is. A jegyzetek, a típusmutató, a betűrendes mutató, a helynévmutató és az énekesek mutatója pedig eligazítja a mindenkori olvasót is több vonatkozásban. Megtudhatjuk például, hogy az egyes balladák mennyire elterjedtek, milyen változatait ismerjük, milyen történések állnak a cselekmény mögött stb. Én azt is megnéztem, sejtvén, a Csallóközben már a hatvanas, hetvenes években sem nagyon lehetett archaikus, vagy másfajta balladákat gyűjteni, hogy bekerült-e néhány mégis a könyvbe. Találtam kettőt-hármat Csallóköznyárasdról, Nagymegyerről, Dercsikáról, Vajkáról… A legtöbb anyag azonban a Zoboraljáról és Gömörből, meg a keleti „végekről” való. Gondolom, a Vétessék ki szóló szívem című, kottát is tartalmazó balladás könyvet ma is forgatják, használják azok, akik csoportokat vezetnek, hiszen a benne foglaltak a megmaradás értékei. Ezt az anyagot ma, ilyen formában, aligha lehetne összegyűjteni. Az adatközlők már nem élnek, átvitte őket a révész „a nagy folyón”, de a „révészek”, akik szintén átkeltek már a nagy folyón, visszafelé evezve e könyvvel „ladikolják”, szállítják át nekünk a régen élt emberek emlékét, balladáikba zárt sorsát, életét, vágyaikat és lelki szenvedésüket.
A ballada műfaja ma is él, legyen az nép- vagy műballada, hiszen – ahogy a bevezetőben írtam – a modern élet is „kitermeli” a maga balladáit. Most azonban nem a nyálas love story-kra, hanem a valódi értelmében vett balladákra gondolok. Ki ne ismerné a korábban születettek közül pl. Koncz Zsuzsa dalát, a Szőke Anni balladáját? 1974-ben Papp Gyula, a Skorpio, a Mini, a Dinamit és a P. Mobil billentyűse zenésítette meg Kiss József Anyaszív című versét (a költő egy ófrancia ballada nyomán írta), amely azonban Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat akkori igazgatójának kifogása miatt (mondván, túl morbid a téma) nem jelenhetett meg a Skorpio első nagylemezén. 1985-ben azonban már kissé más szelek fújtak és Varga Miklós híres, Európa című szólóalbumára már felkerülhetett a dal. Az Anyaszív 2012-ben a P. Mobil feldolgozásában is megjelent.
Felvidéki kortárs vonatkozása is van a műfajnak. A somorjai Méry Rebeka nemrég megjelent népzenei albumán is elhangzik az írásom tárgyának címéül szolgáló ballada. Ez nem véletlen, hiszen az előadó a lemezre kerülő népdalok válogatásánál Kodály Zoltán és Ág Tibor gyűjtéseiből merítkezett. S ezzel Rebeka arra a kérdésre is válaszol, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága a balladának a 21. században? Válaszol bizony, méghozzá egy hatalmas igennel!
