magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2023. március 15., 11:22

A kortárs líra fekete lova - Cselényi László 85. születésnapjára

A címben említett meghatározás a költőtárs és barát, Tőzsér Árpád „leleménye”, de Cselényit nevezték a felvidéki líra fenegyerekének is, amihez képest az „örökifjú költő”– ezt az egyik hetilapban olvashattuk – már szinte hízelgésnek tűnik.

Az avantgárd költő
Cselényi László
Fotó: Görföl Jenő

Akik ismerik őt és munkásságát, jól tudják, hogy nehéz őt elhelyezni az „irodalmi kánonban”, bár az igazat megvallva ő maga sem kívánkozik semelyik skatulyába vagy polcra. Viszont azt sem szereti, ha csend van körülötte. E sorok írójának mondta egyszer, hogy egyáltalán nem zavarja, ha rosszakat írnak róla vagy félremagyarázzák írói szándékait, csak az a fontos, hogy figyeljenek rá.

A lexikonokban életéről és munkásságáról csak a legfontosabb adatok olvashatók. 1938. március 15-én Gömörpanyiton született. Emlékezetes napon, hiszen 90 évvel korábban ekkor kezdődött az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc. Esterházy Péter tréfásan – íme egy újabb jelző – ezen okból forradalmárnak nevezte, bár ő volt az is, aki a legmakacsabb avantgardistaként aposztrofálta. (Van abban valami jelképes egyébként, hogy a fentebb említett Tőzsér viszont október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján látta meg a napvilágot.)

Cselényi László édesapjának kilenc testvére volt, a költő születésekor azonban három nagybácsija is már Amerikában élt és a „világot látni” vágya benne is genetikailag kódolva volt. Amikor a helyi magyar iskolában megkezdte tanulmányait, 1944 szeptemberét írták, de a közeledő front ezt a tanévet igen rövidre méretezte. 1945 szeptemberében már szlovák lett az oktatás nyelve, és Cselényi később is szlovákul tanult, már Jolsván, ahol édesapja munkát talált. A riporteri kérdésre elmondta, hogy Jolsván

érdekes módon gyorsan megtanultam szlovákul, sőt a polgári iskolában már az osztály egyik legjobb tanulója lettem. A Pál utcai fiúkat vagy a Beszterce ostromát szlovákul olvastam, mert az volt meg a könyvtárban. Az idegen környezet mégis jó hatással volt rám. Nemrég a válogatott verseimet állítottuk össze Tőzsér Árpáddal, aki egy 1956-os versem láttán megjegyezte: »Érdekes, hogy mielőtt feljöttél volna Pozsonyba, többet tudtál a költészetről. Itt csak rontottak rajtad.« Bár az emlékeim zavarosak, Jolsván, a szlovák környezetben jó impulzusokat kaphattam.”

1953-ban lett az éppen elindított tornaljai magyar gimnázium diákja, majd az érettségit követően Pozsonyban magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett. 1960–1962-ben az A Hét riportere volt, majd három évig az Új Ifjúság szerkesztőségében dolgozott.

Aztán 1965-ben Pelsőcön felszállt a vonatra és Párizsban szállt le róla. Ezt most szó szerint kell venni – maga is gyakran emlegette később –, mert bár javában dübörgött Csehszlovákiában a szocializmus, ilyen járatok is közlekedtek akkoriban. Ma már Pozsonyba is csak több átszállással jutnánk el, Párizsba meg talán sehogy. Ekkor csupán egy évet töltött Európa kulturális fővárosában. Aztán 1968-ban ismét felkerekedett és 1970-ben tért haza. Közben a francia nyelvvel és irodalommal ismerkedett, a kései magyar avantgárd irodalom fellegvárának számító párizsi Magyar Műhelyben publikált és a folyóirat két szerkesztőjével – Papp Tiborral és Nagy Pállal – is szoros barátságot kötött. Párizsi élményei meghatározták további költészetét, és az a verselési mód, amely annyira sajátos és egyedi nemcsak a felvidéki, hanem az egyetemes magyar irodalomban a Magyar Műhely nélkül elképzelhetetlen lenne.

Amikor Cselényi 1970-ben, Párizsból haza térve, beállított korábbi munkahelyére, a pozsonyi Madách Kiadóba, aligha remélhette, hogy a Prágai Tavasz néven elhíresült reformkísérlet kudarcát követően, a husáki-biľaki konszolidáció időszakában komoly szerkesztői feladatokat kaphat. 1978-ig könyvterjesztőként ügyködött, majd úgy döntött, hogy inkább a „szabad úszást” választja. Ez már csak azért is merész lépés volt, mivel verskötetei után nemigen kapkodtak az olvasók, tehát eleve kis példányszámban jelentek meg. Az irodalomkritikusok sem kényeztették el, inkább diszkréten hallgattak róla, miután teljesen érthetetlennek tartották.

Az 1958-as Fiatal szlovákiai magyar költők c. antológiában szerepelt nyolc költő közül Tőzsér Árpád és Zs. Nagy Lajos mellett Cselényi László számított a legnagyobb ígéretnek, és az ő életművük teljesedett ki a legmarkánsabban. Cselényi 1961-ben megjelent első verskötete már címével (Keselylábú csikókorom) zavarba hozta a kritikusokat, pedig ebben még „realista” versek szerepeltek. Az 1965-ben napvilágot látott Erők lezárta a pályakezdő éveket. Az újabb kötet – Krétakor, avagy Lehetőségek egy elképzelt szöveghez –  csak tizenhárom évvel később, 1978-ban jelent meg és ez már az avantgárddal való találkozás egyértelmű hatását mutatja. 1981-ben Jelen és történelem címmel egy riport- és esszékötettel jelentkezett, majd újabb versgyűjtemények következtek, amelyek már címükkel sokakat irritáltak (Téridő-szonáta, 1984; Kiegészítések Hérakleitoszhoz, 1989; A megíratlan költemény, 1990; Acetilén ágyak, 1991; Elvetélt szivárvány, 1994; Aleatória, 1998).

A "szabad úszását" átmenetileg feladva 1991–1998 között tanári feladatokat vállalt a nyitrai tanárképző főiskolán. Még ismerősei számára is a meglepetés erejével hatott, hogy mennyire kedvelték az előadásait a hallgatók.

Avantgárd
Cselényi László
Fotó:  Görföl Jenő

Éveken át előbb a Hétben, később a Szabad Újságban szerkeszthettem Cselényi könyvismertetéseit, amelyek tulajdonképpen olvasmányainak egyfajta tömör summázatai voltak. Sokszor nem is szépirodalmi művekre, hanem filozófiai esszékre, tanulmány-kötetekre, de időnként komolyzenei alkotásokra hívta fel a figyelmet. Már gimnazistaként szívesen olvasott bölcseleti és zenetörténeti munkákat, sőt hegedülni és zongorázni is tanult és elmondása szerint 15 évesen dalokat komponált.

Ez a sokoldalú érdeklődés, a nyelvi kifejezésmóddal való kísérletezés, amelyben gyakran a sorok és a gondolatok sajátos keverése és tipográfiai megkülönböztetése is szerephez jut teszi nehezen követhető, sok erőfeszítést kívánó olvasmánnyá verseit. Túl a hatvanon azonban mintha ismét a hagyományos szövegformáláshoz tért volna vissza. A 2003-ban megjelent Kő-ország című könyve kapcsán egyebek között ezt nyilatkozta:

Mivel minden emberi létezésnek kezdete a születés, amelyhez a szülőföld elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezzel a kötettel, a Kő-országgal és Gömörrel voltaképpen az egész sorozaton belül egy újabb sorozat kezdődik. Mindenesetre a hiperavantgárd és a szélsőségek után meglehetősen feltűnő, hogy miként jutottam végül ide. Pedig azt hiszem logikus a dolog, mert minden életnek és minden életműnek van egy fölfelé és egy visszafelé irányuló íve, s mivel természetes, hogy minden itt, Gömörben kezdődött, talán logikus az lenne, ha itt is végződne. Az ember megmártózik sok mindenben, összehasonlít, végigjár különböző lépcsőfokokat, s amikor végül megmássza őket, már csak visszafelé vezethet az út. Ebből a perspektívából pedig egészen más fényben látszik a kezdet is. Végül nyugdíjas korban, hatvanöt év után az ember elérkezik odáig, hogy megírja az emlékezéseit, vallomásait, és ha idáig elérkezik, természetes, hogy a szülőföldjéhez tér vissza, s ezzel kezdi újra.”

Cselényi Lászlónak mindig nagy támasza volt felesége, Magda asszony, aki nemcsak divatos ruhákat tervezett, hanem maga rakta össze a költő könyvespolcait és egykor ő készítette el az íróasztalát is. Sajnos egy éve elhunyt és azóta Cselényi László szinte bezárva él pozsonyi lakásában. 85. születésnapján legalább virtuálisan köszöntjük őt és kívánunk neki több vidámságot és további éveket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.